Cash Bacsi2021.03.01. 09:00

Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

Idejét se tudom már megmondani mióta jön újra és újra szembe ennek a játéknak a reklámja, ha figyelembe vesszük hogy 2012-ben jelent meg akkor azt kell hogy gondoljam; nagyon régóta. Szóval tettem vele egy próbát, láttam hogy építgetős, időkorokat ugrálós, esetlegesen csatározós kvantum fizikai csoda. Hát kell ennél több az egyszeri gémernek kérem szépen? Eddig még sose kellett csalódni olyan játékokban amit ennyit reklámoztak és kipróbáltam, reméljük ezúttal sem fogok, maradjatok velünk, ne menjetek sehova!

Nehéz lenne megmondani hogy melyik nagyobb, ilyen időben ugrálós cím a legjobb, hiszen ha olyan neveket veszünk alapul mint az Age of Empires vagy a Civilizations akkor bizony nehéz lenne a dolgunk. De tény hogy a játék a legnagyobbaktól vette a legjobb ötleteket és sikerült egyeseket tovább is fejleszteni, a Forge of Empires engem a legjobban a korábban már tesztelt Elvenar (link) emlékeztet, ami nem is olyan nagy baj hiszen ugyanazok csinálták. Itt is az lenne a lényeg, hogy építsünk egy szépen virágzó és gazdaságilag teljesen stabil várost, az érdekesség a többi hasonló címhez képest, hogy ha a fejlesztésekkel ejutottunk az egyik kor végéhez és belekezdünk egy következőbe akkor képesek leszünk úgymond ugrani egy jó nagyot az időben. Természetesen az Őskorszakkal kezdünk majd jön a Bronzkorszak, utána a Vaskorszak ami leginkább a rómaiakra emlékeztet, majd a Korai Középkor és egy így megy tovább egészen napjainkig, majd tovább ugrunk a jövőbe, jön egy jégkorszak, majd jön a távoli jövő, Űrkorszak ezt a korszakot három felé osztották fel; Mars, Aszteroidaöv és jelenleg a legjobb játékosok a Vénuszra várnak.

Bevallom őszintén sokkal de sokkal többre számítottam a korokkal kapcsolatban, azt hittem hogy alapvető különbségek lesznek majd közöttük illetve azt gondoltam, hogy mind az épületeket mind pedig a seregünket tudjuk majd fejleszteni, de sajnos nem. A korok és a korok épületei gyakorlatilag ugyanazok, mindig jelen lesznek a legfontosabbak, olyanok mint farm ahol élünk, a különböző alapnyersanyagokat gyártó épületek, katonai épületek és végül pedig az a koronként öt darab fontos termelőépület ami viszont tényleg korhoz megfelelő különleges nyersanyagokat fog nekünk előállítani, mégpedig ráfordított aranyérmékből (általános fizetőeszköz) és alapanyagból amiknek a neve épületenként változik de mindig az a jól megszokott kalapács+csípőfogóval jelzett általános alapanyag, amiből persze sose lesz elég a játékban. Ha figyelembe vesszük milyen rengeteg kor van a játékban és azt hogy koronként öt egyéni nyersanyag lesz gyártható könnyen kitalálhatjuk, hogy mindegyiket gyártani képtelenség. Itt lép a képbe a kereskedelem, amit jobb távolról elkerülni mert borzalmasan aránytalan alkukat akarnak velünk kötni. Éppen ezért érdemes arra figyelni, hogy az általunk elfoglalt tartományokban milyen nyersanyagokra kapunk lelőhelyeket, mert ha ezek alapján húzzuk fel gyárainkat akár ötször annyi nyersit fogunk tudni előállítani. Tehát mindig lesz olyan 5-10 gyárunk amik ontják magukból a termékeket mi pedig ezekkel próbálunk kereskedni. De mint mondtam nem a piacon, hanem ha lehet minél hamarabb keressünk magunka egy jó kis klánt.

Én piszok szerencsés voltam, mert rögtön belefutottam egy olyan csapatba amihez foghatóval még soha nem találkoztam, pedig bevallom férfiasan már 1989 óta vagyok hardcore kőkemény játékos és találkoztam már párral. Tekintettel arra, hogy a játék egy browser game és a legkényelmesebben számítógépen játszható, könnyedén lehet beszélgetni és kommunikálni a többiekkel és az én klánomban csupa kedves, érett felnőtt ember van, férfiak és nők akik szeretik a játékot, régóta tolják és bármiben de szó szerint bármiben segítenek nekem. A céh fórumban van egy olyan beszélgetés ahol mindenki röviden bemutatkozott és beszélt pár szóval magáról, nekem ez nagyon tetszett mert hirtelen a sokszor idióta és ostoba nevek mögé valódi emberek kerültek valódi élettel és történettel, rögtön teljesen más lett a hangulat és az egymáshoz való hozzáállás. Lényeg a lényeg, mindenben segítenek minden nyersanyagot és segítséget megkapuk tőlük, van pár egyszerű szabály a céhen belül amit betartva nem sok nehézséget okoz felzárkózni a többiekhez. Persze ne vehetem fel a versenyt valakivel aki mondjuk már öt éve játszik a játékkal, de nem is ez a lényeg, hanem a jó hangulat és a segítőkészség ami nagyon sok játékból és klánból hiányzik manapság.

Na eleget fényeztem itt a kis csapatomat, térjünk vissza akkor a játékra. Nyilvánvalóan közel tíz év után csatlakozni egy ilyen összetett játékhoz bőségesen sok tartalmat vonz maga után, elsőre kicsit letaglózó milyen sok mindent lehet csinálni a játékban és akkor ezek mellé rendszeresen jönnek különböző események is. Fontos hogy azokban az eseményekben mindig vegyünk részt ami a klánnak fontos, hogy a vezetőség elégedett legyen velünk még akkor is ha kicsik vagyunk. Ilyen a „Céhexpedíció” ahol van egy térkép rajta egy csomó támadható pont és minden támadás után egy kincsesláda, kezdő játékosként kicsit nehéz volt az alap területfoglalás mellett még ehhez is elég sereget gyártani, de bele lehet jönni a dologba és érdemes is, mert rengeteg kincset találhatunk minden egyes csata után. A másik fontos esemény a „Céhes-csatatér” ami gyakorlatilag egy Clan Warsnak felel meg, ide sajnos még nagyon gyenge volt a seregem nem tudtam még csak porba se rúgni, itt gyakorlatilag területfoglalás megy egy adott ideig és az klán nyer amelyik a legtöbbet elfoglalta a térképből. Ugyancsak fontosnak és érdekesnek tartottam a kikötőből megközelíthető másik települést, ahol más korok más települését építhetjük fel, nekem az első egy Viking település volt akinek a vezetője maga a híres Ragnar Lothbrok volt a híres tévésorozatból. Ha sikerül ezt időben befejezni akkor értékes jutalmat és követeket kaphatunk amikkel még hatékonyabbak tudunk lenni a csatározások során. Ezen kívül nagyon fontos része a játéknak a területfoglalás, már korábban is írtam, az hogy ezeken a területeken milyen nyersanyag lelőhelyek lesznek teljesen véletlenszerű, éppen ettől lesz minden játékos más, és mindenki másban lesz értékes a közösség számára.

Most röviden had osszak meg veletek pár fontos észrevételt a játékkal kapcsolatban. annak ellenére hogy a cím teljesen ingyenes sajnos eléggé nagy hangsúlyt fektetnek a fizetős tartalomra, rengeteg reklám, időnként pofátlan opciókkal látnak el minket olyannal például mint az összes nyersanyag begyűjtése öt gyémántért. Ez lehet nem tűnik most olyan soknak, de ha azt vesszük alapul hogy háromszáz gyémánt ezerötszáz Forint akkor már kicsit pofátlanság a dolog, főleg hogy egy nap minimum óránként összegyűjtünk minden nyersanyagot, ki lehet számolni mennyibe kerülne ez gyémántban. A játékban nagyon fontos szerepet kaptak a Forge-pontok ezeknek kettő funkciója lesz, az egyik a fejlesztéseket ezekkel tudjuk megcsinálni a másik pedig a nevezetes épületek fejlesztése amivel mi is és mások is rendelkeznek, amikből koronként több is lesz és azon kívül, hogy fantasztikusan néznek ki elképesztő bónuszokat, esetlegesen több nyersanyagokat termelnek nekünk. Lesznek különösen értékes és ritka épületek, amiket miután nagy nehezen összeszedtünk darabonként (szó szerint) még fejleszteni is lehet, minden szinttel egyre erősebbek és hasznosabbak lesznek. Ha éppen nem tudunk semmit sem fejleszteni, akkor érdemes ezekbe rakni a felesleges pontokat. Namost a pontokat természetesen aranyért és gyémántért is meg tudjuk venni, egy pont ötven gyémántról indul és folyamatosan emelkedik az ára, a határ a csillagos ég, és nem resetelődik az ára, többek között ezt is hatalmas pofátlanságnak tartottam. Mint minden hasonló játékban a legkomolyabb gondunk mindig a helyszűkével lesz, helyet venni természetesen lehet gyémántért, amiknek az ára ugyancsak folyamatosan nő, illetve lesznek fejlesztésekkel elérhető szabad helyek is végül pedig vehetünk kínkeservesen összegyűjtött medálokból is. Amikor először a klánhoz kerültem és besegítettem magas szintű nevezetességekbe, elképesztő mennyiségű medálokat kaptam és szerencsére nagyon sok üres helyet meg tudtam venni, de most már kétezer medálba kerül egy terület, ennyit összeszedni jelenleg nekem több hét, szóval megálltam a terjeszkedésben sajnos. Illetve eleinte nem kérdezett rá a játék, hogy biztosan akarok-e gyémántot költeni és a külső településen pillanatok alatt elköltöttem ezer gyémántot úgy hogy észre se vettem. Szóval első lépésként érdemes beállítani hogy igenis kérdezzen rá a játék, hogy biztosan költeni akarunk-e gyémántot. Ahogyan azt már korábban írtam, sem az épületek sem pedig a seregünk nem fejlődik amikor sikerül kort lépni, egyedül csak a főépületünk, szóval a Forge of Empires alapkoncepciója hogy állandóan mindent lebontunk, ilyenkor az épületekre költött nyersanyag maximum tizedét visszakapva és minden egyes korral újraépítünk mindent. Sajnálatos módon a termelő épületeknek nincsen raktára, tehát ha például egy lakóház elérte azt a pontot hogy aranyat termeljen nem fog többé termelni csak akkor ha leürítettük azt. Ugyanez mondható az alapanyagot termelő épületekre is, ezzel is arra kényszerítenek minket hogy mindig térjünk vissza, erre a legjobb módszer az ébresztő vagy visszaszámláló beállítása órán vagy telefonon, ez persze csak a fanatikusoknak ajánlott, olyanoknak mint én.

Húha … úgy érzem kezdek teljesen elveszni a részletekben, szerintem lassan abba is hagyom, mint láthatjátok rengeteg minden van ebben a játékban és mindaz amit leírtam csak egy aprócska pici szelet abból amit kínál. Mindenképpen megemlíteném, hogy az egyik első olyan browser játék ami teljesen magyar, szóval nem kell hozzá nyelvtudás. Örülök neki hogy kipróbáltam, hallgattam az ösztöneimre, annyira jól érzem magam benne a klánommal hogy egy ideig még biztosan tolni, fogom, hogy meddig azt még nem tudom, de nem akarom abbahagyni. Próbáljátok ki ti is.

4/5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIifQ==

Comedian
Top 10 - 2020 legjobb filmjei

Sorra vesszük a tavalyi év legjobb filmjeit.

1 napja
3

Comedian
Batman: Gotham gázlángfényben

A viktoriánus kori Denevérember Hasfelmetsző Jack nyomában.

2 napja
1

Comedian
Pár dollárral többért

Eastwood-retrospektív #2: A fejvadász szakma szépségei.

3 napja

Comedian
Hulk: Világháború

Egy szabály mind felett.

4 napja
7

pendrivedealer
Még mindig AniMonológok!

Sziasztok! Nem is tudom mikor volt utoljára, hogy csak a videókészítéssel, animációzással kapcsolatba írtam nektek, de időhiány miatt ez egy ilyen csonka bejegyzés lesz.

5 napja
2

Comedian
Batman: Az első év

A legenda kezdete...

5 napja
2

Cash Bacsi
Infinite Galaxy - Teszt (iOS)

Ki ne vágyna egy jó kis űroperára?

5 napja

Comedian
Batman: A gyilkos tréfa

Az őrület gondtalan, boldog szépségei.

2021.04.01.
12

Comedian
WandaVision

A gyász és a valóság elviselhetetlen keserűsége.

2021.03.31.
10

Comedian
Egy maréknyi dollárért

Eastwood-retrospektív #1: A nyers realizmussal és szatirikus humorral felmutatott szigorú, ámde cinikus mosolyú középső ujj.

2021.03.30.
2

CHASE
A 90-es évek legjobb filmjei

Én nem tudom olyan szépen megcsinálni mint Liquidék, de remélem így is megfelel.

2021.03.28.
27

p34c3
Videojáték zene TOP 20

Nemcsak játék, de egyéb tevékenységek közben is szívesen hallgatom a videojátékok zenéit, a kedvenceimből készítettem most egy top 20-as listát. A lista nem feltétlenül a dalokra vonatkozik, hanem a teljes albumra, egy játéksorozatból nem került be több rész zenéje, noha többször is indokolt lett volna.

2021.03.26.
15

c1b3rpunk
Dual Sense broken spring

Decembertől februárig bírta a PS5 kontrollerem R2 gombjának rugója.

2021.03.25.
3

Stadia HUN
Resi 8 és 7! - Stadia News #1

Aktuális hírek a Stadiáról. Atom bejelentések!

2021.03.23.
6

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2021

Újabb játékok a hallhatatlanná válás felé

2021.03.18.
3

p34c3
Az én Fantasztikus Négyesem

A Konnektor podcast istállójából, Warhawk prezentációjában indult el a közelmúltban egy új podcast, amelyet Fantasztikus Négyes címmel érdemes keresnünk és hallgatnunk, ha kíváncsiak vagyunk, hogy beszélgetőpartnerei számára melyek voltak azok a videojátékok melyek utólag visszatekintve formálták az ízlésüket, olyanok, melyek többé tették őket, melyek valamennyire meghatározták, ki is az ember, akit ma ismerünk.

2021.03.14.
34

vem
Az "inventory hell" jelenség

A mostani videóban arról mesélek, milyen mechanikák vezetnek ahhoz hogy tele leszünk haszontalan és/vagy nehéz dolgokkal, melyik játék hogy próbálta ezt kezelni és mit várhatnánk el joggal a jövő játékaitól.

2021.03.07.
10

Necroman Mk2
Mutropolis

A lelet azonosítása: old school kalandjáték a XXI. századból

2021.03.02.
7

Cash Bacsi
Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

2021.03.01.
1

p34c3
Drága hobbi a videojáték?

- Tényleg léteznek olyan emberek, akik eredeti, dobozos játékokat vesznek? Akik megengedhetik maguknak ezt a méregdrága úri huncutságot? Gondoltam magamban, miközben vágyakozó pillantásokkal néztem a kirakat túloldalán díszelgő protoss csábító sárga szemeibe.

2021.02.28.
44