Stadia HUN2023.03.20. 11:33

Piko Collection 3

Bejelentették az eddigi legfurcsább retro válogatást Evercade-re! Annyira szokatlan és érdekes címek kerültek be a kollekcióba, hogy muszáj volt jobban utánanéznem, és még a megjelenés előtt megosztom ezeket, hátha felkeltem az ínyencek érdeklődését!

A Blaze csak nem akar leállni az Evercade-del. Ígéreteiknek megfelelően folyamatosan jönnek az új cartridge-ok, a kezdeti nagy durranások (Namco, Atari) után, feltehetőleg licenszelési problémák miatt ez az egész retrósdi átfordult az indie szcéna fizikai publikálásába és noname licenszorok innen-onnan összeszedett, elfeledett másodvonalbeli játékainak újrakiadásába. A nemrég indult home computer sorozatuk viszonylagos csalódást okozott: a TheC64 kollekciók első és második része kevés igazán jó címet tartalmaz, azok is többnyire elérhetőek voltak a TheC64 mini gépen is, a hamarosan érkező első Amiga gyűjtemény pedig csak a Team17 játékait hozza, azokból is kevés igazán komolyat. Viszont a tavaly megjelent Alwa's Awakening/Cathedral az első direkt Evercade-re portolt (tehát nem emulált) játék, ami rendkívül érdekes irány. Ugyanígy a "hagyományos" kollekciók mostanában a nagyközönség számára kevésbé ismert kiadóktól jönnek, pl a Jaleco, Gaelco, Toaplan arcade gyűjtemények. Ezek első ránézésre érdektelennek tűnhetnek, de jobban elmélyedve bennük igazi kincseket találhatunk. Nem feltétlenül kult címek ezek vagy kimagasló minőségű játékok, inkább érdekes kordokumentumok és igazán egzotikus, soha nem látott retro nyalánkságok. Így jutottunk el a nemrég bejelentett Piko Interactive Collection 3-hoz, ami májusban fog megjelenni, de játékkínálatával már most teljesen elvarázsolt!

Először is, kicsoda az a Piko Interactive? Még a retro-rajongók számára sem feltétlenül ismert a nevük, hiszen egy viszonylag új cégről van szó: 10 éve, 2013-ban alapították. Tevékenységüket retro játékok újrakiadásával kezdték, régi gépekre (NES, SNES, MegaDrive, GBA). Hihetetlen módon még Amiga CD32-re és Atari Jaguárra is portoltak és jelentettek meg fizikai formában játékokat. Az évek folyamán nagyon sok régi játék jogait szerezték meg, és fizikai mellett megjelentek pl. a Steam-en vagy a PlayStation Store-ban is a klasszikusokkal. Az Evercade-en is már régóta jelen vannak: a Piko Collection 1 húsz játékot tartalmaz 8- és 16 bites rendszerekről (többnyire noname címek... számomra legismertebb talán a Way of the Exploding Fist), a Collection 2 pedig csak 13 játékkal érkezett, vegyes felhozatallal: névtelen sport címek mellett az első Evercade-re kiadott PS1-játék miatt érdekes (Football Madness - kései budget foci), a legnagyobb durranás pedig a Soccer Kid volt (az mondjuk pont nem derült ki, melyik változatot emulálja a cart - megjelent ez Amigától PS1-en át GBA-ig mindenre a '90-es és 2000-es években). A harmadik kollekció ezek nyomdokain halad, ezúttal is kevésbé ismert játékokkal, de tele furcsaságokkal, valamint azért akad pár nagy durranás is.

A 40 Winks a Piko egyik korai sikertörténete. Az 1999-es játék jogait megszerezve végül húsz évvel később fizikai formában adták ki a korábban törölt N64-portot. A 3D-s platformer eredetileg csak PS1-re jelent meg, és ez a változat került fel végül a kollekcióba. A Zero Tolerance technikai csodaként egy kiválóan működő FPS volt MegaDrive-ra! A Piko egyébként kiadta PS4-re is a játékot nemrég.

A Legend of Wukong a "Nyugati utazás" történetét feldolgozó RPG, ami csak Ázsiában jelent meg 1996-ban MegaDrive-ra! A sztori a szokásos: a Piko megszerezte a jogokat, lefordította angolra és végre elérhetővé tette a nagyközönség számára. Köszönjük! Stanley: The Search for Dr. Livingston: átlagos töltelék NES-platformer. Számomra semmi extra.

A Super Bubble Pop-ot már ismertem, a PS1 kései időszakának egyik fura játéka. Kedvenc érám 2001-2004 a PS1 történetében: már mindenki átállt PS2-re, viszont még mindig volt egy eléggé jelentős felhasználói bázis, így a kiadók még próbálkoztak mindennel. Többnyire csak béna budget címek jelentek meg, de nagyon izgalmas volt vadászni, hogy mi az, ami tényleg béna, és mi az, ami értékes. Voltak olyan játékok, amiket sok-sok év után végre elhoztak Japánból Európába, de a végső időkben kaptunk pár fura (akár amigás) portot is. Kult paradicsom volt ez! Majd egy későbbi blogbejegyzésben talán bővebben is írok ezekről. Metal Mech: Man & Machine: NES mechás platformer. Azt hinnéd, hogy japán, de igazából nyugati készítők munkája.

Radikal Bikers: újabb csodabogár. A RB egy játéktermi "pizzafutár" motoros játék, ami később megjelent PS1-re is (katasztrofálisan béna volt amúgy). A Piko most a soha ki nem adott GameBoy Color (!) változatot hozta el. Nem is értem, ezt hogy sikerült, de érdekesség, az tuti. Motor City Patrol: átlagos felülnézetes NES autós játék.

Punch King: Punch-Out-szerű bokszjáték szép nagy sprite-okal, egyenesen GameBoy Advance-ról! Úgy tűnik, ez a válogatás bőven szemezget mindenféle géptípusról! Végül a Sword of Sodan egy régi amigás hack&slash-játék, feltehetőleg itt a MegaDrive-portot kapjuk. Annak idején vegyes fogadtatásban részesült, elég fura a nagy karaktereivel, de mindenképpen érdekes.

Rendkívül érdekes felhozatal, én már azt is nagyon élveztem, hogy kutakodtam/felfedeztem ezeket a régi játékokat, alig várom, hogy ténylegesen játszhassam is őket! Az Evercade kiváló hardverével (a valaha volt legjobb d-pad) és beépített lehetőségeivel (save state-ek) méltó módon pótolhatjuk a játéktörténelem eme elfeledett kincseit! Nem tökéletes, 10/10-es klasszikusok ezek, viszont annyira különlegesek, hogy a populáris címektől megcsömörlött gémerek számára kiváló obskúrus szórakozást nyújtanak!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

thedgames
Drug Lord 2 - Mafia Empire

9 napja
4

p34c3
VR Kukkolda 2024

9 napja
7

liquid
Polgárháború?

9 napja

Necroman Mk2
The Crew

2024.04.12.
13

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==