ScreamerTeszt

Mivel az eredeti részt nem ismertem, így számomra nem volt meg az a nagyjából 30 éves emlék, amit felül kellett múljon az új játék, mint sok más gamernél. Az első indításkor mégis izgatottan vágtam bele a történetbe, amikor már az első pillanatok után is egy bosszúszomjas versenyző-revansként mutatta meg magát. A történet szerint egy csapat versenyző elvesztette vezetőjüket, miután egy rivális csapat vezére megölte. A még mindig gyászoló csapat ezért benevezett a térség legnagyobb és legfontosabb illegális versenysorozatába, hogy verseny közben kiiktathassák a riválist - ezzel igazságot szolgáltatva. Nem túl bonyolult felütés, de lehet nem is kell ide több.

Versenyzős játékok esetében úgy gondolom két játékost lehet megkülönböztetni. Az egyik, akinek kell valamilyen alaptörténet, néha-néha egy átvezetővel, ám a fókuszt mindenképp a versenyzésre szeretné tenni. Ezzel szemben a másiknak egyáltalán nem kell történet, mivel már megannyiszor csalódott a korábbi versenyzős címek sztorijaiban, ezért már csak a veretés, a jó zenék, a menő autók és a vibe a lényeg. A helyzet a Screamer esetében pedig az, hogy mindkét csoport szomorú lehet, ugyanis a játék első óráiban jelentős százalékot tesznek ki a történeti elemek, az átvezetők, miközben magára a versenyzésre kevés idő jut. Az első óráknak körülbelül a fele csak az, hogy megismerjük az egyes csapatok tagjait, és motivációit - miközben versenyezni akarunk.

Szóval a sztoriban a Green Reapers szemüvegén látjuk majd a világot, amiben a Screamer versenysorozat egy kieséses, ám nagy ígéretű lehetőség a versenyzés szerelmeseinek. Amire azonban nem számít a bosszúszomjas trió, hogy a Mr. A rendezésében zajló futamokra megalkották az Echo nevezetű fejlesztést, aminek célja, hogy visszaállítsa a felrobbant autókat és azok versenyzőit a robbanás előtti állapotukra. Az Echo így kvázi egy jól megmagyarázott respawn rendszer, aminek a történet szempontjából is jelentősége lesz.

A fődíjért a Green Reapersnek több másik csapatot is le kell gyűrnie - ám esetükben nem a pénz, hanem, ahogy fentebb is írtam, a bosszú a valódi motiváció. A történet előrehaladtával pedig minden egyes csapat tagjait és motivációját megismerhetjük. Vannak így valódi szakik, akiknek lételemük a minél gyorsabb járgányok megalkotása, míg mások a hírnév és a marketinglehetőség nyomán indulnak a futamokon.

Ami azonban némileg zavaró lehet, hogy az egyes átvezetők során olykor több nemzetiség is találkozik a karaktereknek hála, akik mind a maguk nyelvét beszélik. Így könnyen lehet, hogy egy beszélgetés során angol, japán és francia mondatok váltják egymást, miközben a karakterek tökéletesen megértik a másik mondandóját. A történet szempontjából igen kevés lényege van annak, hogy ki milyen nyelven szólal meg, ám az egész fárasztóvá válik. Nem mellesleg a legtöbb átvezető nem egy cinematic megoldás, hanem visual novel típusú, így sokszor kettős érzete van a játékosnak: egyszerre érződik az, hogy így próbáltak meg spórolni, illetve, hogy az anime megoldások kiemelt figyelmet kaptak. A versenyzés során pedig ennek még lényege lesz.

Maga az autók irányítása sok mindenhez hasonlítható, ám talán a legjobban a Need for Speed: Heat irányítása ugrik be, amikor az autók minden kanyart driftelve akarnak bevenni. A Screamer esetében annyi változás fedezhető fel, hogy mindkét analóg sticknek van feladata: a baloldali az irányítás, a jobboldali pedig a tényleges csúsztatása az autónak: vagyis valódi driftes kanyarokat lehet tenni, ha a helyzet úgy kívánja. A fizika és az irányítás is ennek megfelelően hasonlít az NFS-hez, ám további, plusz funkciókkal is megfejelték a versenyzést, hogy ne legyen olyan egysíkú.

SCREAMER 1995

MCMACKO NOSZTALGIÁZIK

A felváltások például manuálisak, és fontos, hogy mikor történik ez az akció. A jó váltásokkal a Sync nevű energiarendszert tudjuk tölteni, aminek számos funkciója van - például skilleket lehet vele tölteni vagy nitróhoz hasonló boostot lehet aktiválni. A rendszer menedzselése pedig olykor tűnik egy külön játéknak, mintsem egy versenyjáték egy apró szeletének. A megoldás alighanem egyedi, ám számos más funkció és megoldás révén sok olyan részlet gyűlik össze, amikkel könnyen lehet, hogy az egyszeri játékos nem akar bajlódni. Szóval az autós része a játéknak is korrekt, vannak ötletek, de igazán nagy benzinfröccsöt nem várhatunk tőle.

Technikailag a játék maga modern címekhez mérten is szép, bár igaz, hogy több probléma is van a stabilitással, mint a PC-s, mind a Deckes futtatás esetében. Könnyen lehet, hogy ezeket a következő hetekben orvosolni fogják. A valódi vízválasztó, hogy a játékos maga mit szeretne, csupán kikapcsolódni egy versenyzős játékkal, vagy vizuális novellán keresztül megismerni egy történetet? - előbbi esetében inkább ajánlanám az idén új résszel érkező Forza Horizon sorozatot, utóbbi esetében pedig lehet, hogy a versenyzés csak egy kötelező feladat lesz, mint sokaknak a Dispatch menedzselős feladatai.