Counter Strike: Global OffensiveTeszt

A kilencvenes évek vége hihetetlenül gyümölcsöző korszak volt - a 3D technológia kitanulásával a videojáték-fejlesztők szaporán építették annak a létesítménynek az alapjait, amit ma is modern videojátéknak hívunk. A Half-Life megjelenésével a Doom korszak is végleg lezárult, kompetitív multiplayer FPS műfaja pedig mondhatni önálló lábakra állt.

A HL-modként indult Counter Strike 13 éves történelme során központi mechanikáját tekintve szinte mit sem változott, a bő tucatnyi esztendő alatt viszont jócskán volt idő csiszolni, polírozni a felszín alatt rejlő apróságokat.

A Source megjelenésével persze sokan elégedetlenek voltak, sőt, a legelszántabb online harcosok és versenyzők mai napig az 1.6-os verzióra esküsznek. A 2004-es újragondolás technológiailag kvázi egy generációval röpítette előre a már akkor is patinás múlttal rendelkező online FPS-t, a 2012-es Global Offensive (Hogy megy az idő, te jó ég!) pedig ha korszakot nem is vált, de csinosodott, minimálisan bővült és igazodott a konzolos FPS-ek által újragyurmázott elvárásokhoz.

A “Csé”-szűz olvasók kedvéért tartunk azért egy rövid ismétlőt. A Counter Strike precizitáson, türelmen, és megfontolt taktikázáson alapuló FPS csapatjáték, ahol a gamer jutalma nem feltétlenül a dús fragfürdőben történő lubickolás. Egy-egy apró siker, egy szép mozdulat, az egyén bravúrjának és a csapat összetartásának az összessége szolgáltatja a felemelő pillanatokat.

A Csében lehet csípőből tüzelni, a hatásfok viszont megdöbbentően alacsony lesz.

A Csében lehet partizánkodni, de egy-egy magánakció a csapat fekete bárányává, vagy éppen a háború hősévé is emelheti a játékost.

A Csében lehet a megszokott kompetitív-FPS konvenciók szerint játszani, de éppenséggel nem érdemes, mert a szabályok miatt nem nekünk áll majd a zászló.

A Global Offensive így kvázi hiába próbálja közelebb hozni a játékosokhoz a Counter Strike esszenciát, a kitartás és elhivatottság nélkül az új részhez sem lehet csak úgy leülni. A mérleg másik oldalán viszont annyi apró öröm és jutalom potyoghat a játékos ölébe (már az első időszakban is), hogy a függőség kialakulásának veszélye minden egyes csatával csak nő.

Terroristák és Ellen-Terroristák szembenállására épül tehát ez a csapatjáték, ahol különböző módokban kell a másik csapat eszén túljárni. A kíméletlen sebzésmodell (az egylövéses fejest ugye senkinek sem kell bemutatni...), az összjáték szükségessége és a halál utáni spectatorként történő várakozás az, ami miatt nem a kezdők játéka a program. Ellenben talán pont ezekben rejlik az a különlegesség, ami már 1999-ben is meghódította a rajongókat.

Na de miben is hoz igazán újat a GO? Talán leginkább a fentebb említett játékmódok számában és szabályaiban. Mindjárt itt az első újítás az Arms Race. Egy korábbi CS modból kiindulva alkották meg a Hidden Path munkatársai ezt a játékmódot, ami gyökeresen eltér a klasszikus szabályoktól. Azonnali respawn megoldással, tömör és sűrű arénákban csap össze a két csapat, ahol minden abszolvált frag után egy új fegyvert kerül a játékos kezébe, természetesen nem a magától értetődő, erősödő sorrendben. Aki végigér a fegyverlistán, és a csúcson egy kés-killel teszi fel az i-re a pontot, az nyer. Hiperintenzív, gyors és agresszív játékmód az AR, amely nagyszerűen hangolhatja rá a játékosokat a fegyverjáték mikéntjére. Az Arms Race gyakorlatilag öt-tíz másodpercenként tartogat egy játékos vs. játékos összecsapást, így a fegyverhasználat, és az ellenféllel szembeni találkozásunk pallérozására fordítódik az AR-el eltöltött idő.

Nincs vége, a következő oldalon folytatjuk!

A Demolition nem kínál gyökeresen új dolgokat, hiszen itt is meghatározott objektívákat kell végrehajtanunk (pl. a jól ismert bombázást), ám az egyensúlyt olyan dolgokkal variálják meg a játékszabályok, mint pl. a kötelezően (szintén fragek alapján) kezünkbe nyomott fegyverek. Az előírt fegyverhasználatnak egyébként hihetetlenül jó hatása lehet a játék ritmusára. Így a bunkerjáték megszűnik, a játékos pedig rá van kényszerítve, hogy szinte körről-körre változtasson a saját stílusán. A Demolition térképlistájában zseniális új pályákat találunk, melyek jól mutatják azt is, hogy a kezdeti (inkább funkcionális, mint hihető), HL1-technológiára alapozó díszletek helyett milyen jól kitalált, valónak ható helyszíneken randalírozni. A maradék két játékmód a casual és a hardcore kompetitív vonalat képviseli, ahol lazított-szorított szabályok szerint mehet a klasszikus CS, természetesen a legjobb, mára klasszikussá érett pályákon.

Tartalmi újítások tekintetében “csak” ennyi markánsabb frissítés került a 2012-es játékba, ám érdemes megemlíteni, hogy a fegyvertár is bővült. Az új mordályok java egyelőre ballasztnak tűnik, ám a gránátok között találni egy-két érdekes ötletet. A Decoy gránát utánozza a kezünkbe lévő fegyver hangját (így megtévesztve pl. a védekező erők irányérzékét), a Molotov/Incendiary pedig területre ható eszköz, ami lángokkal borít el egy nagyobbacska folyosót is. Ez utóbbi igencsak erős eszköznek tűnik (képes lehet akár egy teljes csapat rusholó T-t megálítani), előszeretettel használják is a játékosok. Az egylövéses Tazer sokkoló inkább a szerencselovagok közkedvelt játékszere lesz, az új nehézgéppuska viszont jó kezekben irgalmatlan pusztítást tud véghezvinni.

Mivel a GO konzolokon is tiszteletét teszi (Az első alkalom, hogy Playstation platformon is felbukkan!), ezért az interfész is változott. Visszajött az Xbox-os CS-ből ismerős fegyverválasztó-kerék, módosult a térképválasztás (csak térképcsoportokra lehet bökni, direkten választott térképre nem) és bejött a hatásvadász killcam is a képbe. Van minden meccs végén MVP, tonnányi achievement sorakozik a Steam-listán (PC esetében) és a fraglista is összetetten, asszisztok, pénz és KDR (kill-death-ratio) alapján rangsorol. PC-n persze szabadon választhatunk a közösségi szerverek/térképek között is, így a matchmaking a már megszokott minőségben és Steam-környezetben zajlik.

A frissítésnek szánt apróságokra persze az ős PC-sek prüszkölni fognak (jómagunk is húztuk a szánkat először), de idővel az ingerküszöb alá másznak ezek a változtatások, és azt is elfelejtjük, hogy esetleg a konzolos kollégák kedvéért lett áramvonalasabb a forma.

Mint mondtuk, a látvány tekintetében a GO nem igazi szintlépés (pláne nem egy BF-hez képest), de 8 év alatt a Source motor érezhető fejlődésen esett keresztül. A szebb és stílusosabb effektek mellett a díszletek is jóval több részletet kaptak. Ahol eddig fal állt, ott egy kerítés, a túloldalán égő autóronccsal, lezárt utcácskával, stb. A klasszikus térképeken történő módosítások csak izgalmasabbá és talán balanszírozottabbá teszik a játékot, a megszokásainkat pedig csak néhol írják felül furcsa megoldásokkal. (Egyes kiszögellésekre már nem lehet felugrani, bizonyos utak minimálisan át vannak variálva...)

Ami azonban szerencse: a pályák fix kulcs-lokációihoz nem nyúltak a fejlesztők, ami azt is bizonyítja, hogy ezek a klasszikus térképek tökéletességüknél fogva kiállták az idő próbáját. A prezentációhoz hozzátartozó egyéb látványelemek (ikonok, hud) és a hangok is trendi vonalat követnek - a fel-felbukkanó, dinamikusan változó zene pedig eleinte érdekes, később azonban csak mihaszna csicsázásnak tűnik. Nem úgy a karakterek skinjei, amelyek mindig az adott pályához igazodnak, és baromi jópofa ötleteket vonultatnak fel.

Nincs vége, a következő oldalon folytatjuk!

Minden fontosabb Counter Strike frissítésnél, így a GO-nál is megvariálták a fegyverek szórását és viselkedését. Bár a fejlesztők által hangolgatott algoritmusokba nem látunk bele, azt megtapasztaltuk, hogy az izommemóriát ismét újra kellett programoznunk, mert (saját példánkon okulva) a Source-os előélet nem sokat jelentett a fegyverjáték finom részleteit tekintve. Ennek kompenzálására kapunk egy tréning-opciót (a noobok és a konzolosok kedvéért), de az igazi betanulás a már emlegetett Arms Race mód alatt fog megtörténni, ahol 2-3 óra játék után elképesztő fejlődést lehet tapasztalni. Arról nem is beszélve, hogy az éles kényszerhelyzetekben is ügyesebbek leszünk, hiszen az AR során minden új, kevéssé használt fegyverre is rá kell fanyalodnunk...

A játék hangulata és sodrása a fentebb taglalt módosítások ellenére sem lett darabosabb, inkább szimpla átalakulásról beszélhetünk. A játékosok egyelőre lelkesen próbálgatják az új lehetőségeket. Érezhető az online közösségen, hogy az újdonságok ereje átírta a bebetonozottnak tűnő erőviszonyokat, és sokan még mindig a rácsodálkozás élményével küzdenek.

Mint tudjuk, egy jó online játék finomhangolása tonnányi játékos-adat feldolgozásával és folyamatos finomhangolásával történik. A CS:S-ben elrejtett dev-eszközök eredményeit (pl. a statisztikákat és a játékosok útjainak hőtérképét) garantáltan beépítették a Valve-Hidden Path koprodukció során a játékba, így a hangolgatás a megjelenés előtti bétában, és a megjelenés óta is folyamatosan érkező apró patchek érkezésével zajlik. Kíváncsian várjuk, hogy konzolon milyen gyakorisággal jelennek majd meg a letölthető foltok - a konzolgyártók által felállított rendszer (főleg az MS oldaláról) nyilvánvalóan nem teszi lehetővé a túl frekventált frissítésket. A cheaterek kiszűrésére sem látjuk még a konkrét példákat, bár a friss rendszerben egyelőre látványos csalókkal sem hozott össze minket a sors.

Az előzetes félelmekkel ellentétben kijelenthetjük, hogy nem vették félvállról a fejlesztést a Valve keze alatt dolgozó HP-s srácok. Tudjuk, a rajongók mindig nehezen nyelik le a változással járó keserű pirulát - látjuk magunk előtt azokat a tömegeket, akiket egy lottóötös ígéretével sem lehet majd átcsábítani (a kezdetekben) az új rendszerbe. Mi az első furcsaságokon felocsúdva hamar rákaptunk a játék ízére, és garantáltan lecseréljük a CS:S-t az elkövetkezendő időszakra. Az újoncok számára pedig talán még soha nem volt ennyire vonzó, és komplexitása ellenére is megközelíthető a Csé világa. Bár a konzol-PC vita a játék megjelenése után ismét kiéleződött, mi is a definitív PC verziót ajánljuk abban az esetben, ha konzol/játékos PC együttessel rendelkezünk. Ha pedig nincs megfelelő erejű (legalább középkategóriás) vasunk, akkor marad a szégyenteljesnek semmiképp nem nevezhető, ám ténylegesen nyögvenyelősebb, nehézkesebb konzolos megoldás.

*13 év történelem, Minh Le és Jess Cliffe öröksége a Global Offensive-ben ölt alakot, 2012 augusztusában. A CS lassú, de biztos evolúciójának a következő állomása továbbra sem hagyja el azt az kimagaslóan elit pozíciót, ahol úgy általában a Valve játékok szoktak tanyázni.

Jóslásokba nem merünk bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy a GO előtt mennyire hosszadalmas és mennyire fényes jövő áll, és arra sem merünk nagy téteket tenni, hogy milyen általánossággal fogadják majd be a torkukon letolt újítást a versenyszerűen játszó CS-őrültek. Egy viszont már most biztos: a CS:GO nem esett orra, miközben átöltözött egy korszerűbb gúnyába.

Jelen pillanatban, már csak az alacsony árnál fogva is érdemes próbálkozni és belemerülni a bő évtizede dúló T-CT viszályba. Mikor ha nem most?*