Ez most itt a definitív verzió, hirdették büszkén. Több fegyver, több karakter, vér, belek és csonkolás. A Tecmo tartalmi és minőségi megújulást ígért, minekután nem csoda, hogy sokan elhitték: a Razor's Edge valóban az a játék, amire tavaly Ninja Gaiden 3 címen egyszer már olyannyira vágytunk. Pedig nem az. A Ninja Gaiden 3: Razor's Edge csupán egy felejthető illúzió, ami remekül bizonyítja, hogy bélsárból még a videojátékok világában sem lehet várat építeni.
Aki esetleg az előrehozott konklúzió zavarában nem is tudja, miről van szó: a Razor's Edge az egy éve megjelent, és a többségnek jókora csalódást keltő Ninja Gaiden 3 bővített verziója, amely eredetileg Wii U exkluzívként kezdte pályafutását, most azonban visszatért az eredeti platformokra, bezárva lényegében a megkezdett kört. Hogy miben több? A bevezetőben nagyvonalakban már leírtuk: több fegyver, több karakter, vér, belek és csonkolás. Ennél azonban talán fontosabb, hogy mi az, ami cseppet sem változott, a Ninja Gaiden 3 ugyanis egész egyszerűen egy olyan alap, amit csűrhetünk-csavarhatunk naphosszat, a végeredmény akkor sem lesz képes kiemelkedni a középszerből, ha megszakadunk a nagy akarás közepette.
Ezzel pontosan le is írtuk a Razor's Edge helyzetét, hiszen hiába volt csupán egyetlen fegyver és egyetlen karakter az eredetiben, és hiába voltak híján ezek bármiféle fejlesztési lehetőségnek, első sorban nem ezért volt gyenge kísérlet a Ninja Gaiden 3. Persze, nagyon örülünk, hogy Ryu most már több különböző fegyvert is forgathat, hogy a kaszabolással - melyből végre nem hiányoznak a sorozat védjegyének számító repkedő végtagok sem - gyűjthető pontokból új képességeket vásárolhat, vagy hogy immáron Ayane és a többi jól ismert karakter is beugrik egy kicsit a buliba. A játékmenettel azonban ez a tartalmi dömping sem fog csodát tenni: amíg egy olyan harcrendszer van a játékban, amely méltatlan a franchise egészéhez, és úgy összességében a japán hack and slashekhez, addig nem is tehet.
Csupán önmagunkat tudjuk ismételni tavalyról: hiába a villámgyors akció és a látványos mozdulatok, ha a Ninja Gaiden precizitása és mélységei ezzel együtt a múltba vésznek. Mert hogy a harmadik rész harcrendszere se nem precíz, se nem mély: az ilyen sebesség mellett kulcsfontosságúnak számító cancel-technikák (így hívjuk a támadások és a mozdulatok animációjának különféle módszerekkel történő gyors megállítását) terén továbbra is megbocsáthatatlan hiányosságokat mutat, a különösebb kihívást legfeljebb durván eltúlzott életerejükkel, illetve igazságtalan leosztásukkal nyújtó ellenfeleket pedig folyamatos ide-oda csúszkálással és néhány jól betanult mozdulatsor folyamatos ismételgetésével győzhetjük le. Ilyen szempontból a néhány újonnan bekerült nyársalnivaló lény és katona sem különb.
Örülhetnénk persze, hiszen Ryu immáron több harceszközt és Ninpót is bevethet, ezek azonban nem többek illúziónál - sőt, olykor csalásnál. Az elsődleges fegyvernek számító kard, illetve az életerő fejlődése ugyanis az eredetiben automatikus volt, most azonban mindezt nemes egyszerűséggel lakatok mögé helyezték - első pillantásra jól mutató, valójában azonban mégis igen olcsó megoldás ez. Az új fegyverek és technikák persze még ott vannak, utóbbiakból azonban alig van (nem mellesleg ezek közül némelyik szintén alapból elérhető volt az eredetiben), előbbiek pedig ugyan egy darabig dobnak a változatosságon, ám miután a harc az említett tényezők következtében hosszú távon menthetetlen unalomba fullad, csodát ezek sem tudnak tenni.
Hiába tehát a nagy igyekezet, hiába bővült a kampány új minifejezetekkel és játszható karakterekkel, és hiába vár ránk vagy két tucat új kihívás a Ninja Trials módban, a Ninja Gaiden 3 ezektől még nem lesz jó játék. Nem csak mint Ninja Gaiden: ha így tekintünk rá, akkor továbbra is megbotránkoztató távolságra van a legutóbbi részektől - hát még a legelsőtől. De mint hack and slash sem képes kimelkedni az átlagból: még a nyugati szegmensből is bőven tudnánk sorolni címeket, melyek ennél jóval többet és minőségibbet nyújtanak a harc terén - hát még a japán felhozatalból, melynek éppen ez kellene legyen a legfőbb erőssége. A Ninja Gaiden: Razor's Edge nem több illúziónál: egy olyan játéknál, amely extra tartalmakkal próbálja palástolni nyilvánvaló gyengeségeit.
Hosszabb és nehezebb sztori, új fegyverek és új karakterek ide vagy oda, a Ninja Gaiden 3 attól még nem lesz jó játék, hogy olyan dolgok kerülnek bele, melyeknek kis túlzással már az eredetiben is kötelező kellékként kellett volna szerepelniük. A bájosan bugyuta történet ugyanis ettől még nem lesz maradandó, a pályatervezés és a kamerakezelés elbaltázott együttese nem fog hirtelen kigubancolódni, az ellenfelek nem fogják feladni a fantáziátlan pofozózsákok szerepét. És ami a legfontosabb: a harcrendszernek sem fognak hirtelen a csodájára járni. Ha pedig egy játék épp mint 'játék' nem képes előrelépni, akkor bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elővenni a dícsérő jelzőket: egy gyenge végtermék helyett most kaptunk egy tartalmasan gyengét. Szokatlan kombináció, az egyszer biztos - közepesnél jobbat így is aligha érhet.