![[Teszt] Fall Guys: Ultimate Knockout](/~thumbnail/2866.jpg.cvsak.k.article-00-00-2x.3s2g29k.jpg)
A siker egy jó ötlettel kezdődik. A Mediatonic csapata pedig nem kevesebbet talált ki, minthogy a napjaink slágerének számító battle royale műfaj vérre menő kihívásait keresztezi a partyjátékok könnyed hangulatával. A végeredmény? Egy olyan játék, aminél lehet ugyan az élményről írni, de a sorok olvasása csak nehezen közelíti meg azt, amikor át is éljük.
A '90-es évek egyik meghatározó szórakoztató műsora volt (számomra legalábbis) a Játék határok nélkül. A több csapatos vetélkedő lényege volt, hogy a teljesítendő feladatok legalább annyira szolgáltak kihívással, mint amennyire nevetségesek voltak, így garantálva, hogy a nézők ne csak izguljanak, de nem egyszer akár könnyesre röhögjék magukat. A formula bevált, olyannyira, hogy évekkel később a szintén TV-k képernyőjén hódító Wipeout (nálunk Lehetetlen küldetés név alatt futott) is erre az alapra építkezett, azonban jóval nagyobb hangsúlyt fektetve arra, hogy a résztvevőket az egészségesnél kicsit jobban kínozza a feladatokkal.
Most pedig képzeljétek el, hogy a két vetélkedő alapjait (a vicces csapatos és az egyéni, kicsit szívatósabb feladatokat) egyesíti valaki, az egészet pedig nyakon önti a battle royale mechanikáival, vagyis hogy körönként egyre kevesebben maradnak játékban, míg végül csak egy maradhat. A Fall Guys ezen alkotóelemekből építkezik, a végeredmény pedig röviden összefoglalva: zseniális. Az egyes feladványok mindegyike épp annyira vicces, mint amennyire komoly kihívást is tud tartogatni, ennek köszönhetően még akkor is tudunk önfeledten szórakozni, amikor utolsóként végzünk a kvalifikáló körben vagy elsőként esünk ki az elődöntőben.
A dolgot annyiban csavarták még meg a fejlesztők, hogy egy menetben váltogatják egymást az egyéni és a csapatalapú pályák, így könnyen előfordulhat, hogy akikkel percekkel korábban komoly harcban álltunk, azokkal kell utána együttműködni a továbbjutás érdekében, hogy aztán utána megint mindenki csak magát mentse. Ez a fajta dinamika biztosítja, hogy ne váljon túlságosan egyhangúvá, hogy mindig a legjobb hely megszerzése a fontos, valamint lehetővé teszi, hogy olyanok is kiessenek, akik szólóban nem találnak ellenfélre.
Sajnos pont a fenti váltakozás eredményezi, hogy nem ritka az, amikor a csapattársak hozzá nem értése miatt kerülünk mi is a vesztes oldalra, valamint ez lehet az oka, hogy bizonyos módok szabályrendszere még elviselne némi felülvizsgálást. 1-2 feladat esetében be lehetne vezetni időkorlátot (főleg az első körös kvalifikálásokhoz használtaknál), máshol épp ezen visszaszámlálást lehetne rövidíteni vagy meghosszabbítani. Ezen apróság mellett még azt lehet a mérleg negatív serpenyőjébe pakolni, hogy az irányítás (vélhetően) szándékosan van kissé elnagyolva, ezért aki hozzám hasonlóan megszokta a milliméter pontos ugrásokat és utolsó pillanatig kicentizett mozgásokat, annak kicsit tovább fog tartani az átállás.
A fentieken túl viszont minden más téren egyértelműen bajnok alkotásról beszélhetünk, a grafika nyilván nem készül a világ meghódítására, de nem is ezt várjuk tőle. A játék könnyed stílusához tökéletesen passzol a látványvilág, amihez jó kiegészítés a játékban található battle pass keretében megnyitható különféle ruhákkal való bohóckodás, amiknek köszönhetően már a rajtvonalon felsorakozó versenyzőkön is jóízűen nevethetünk.
A Fall Guys jött, látott és győzött, én pedig csak abban reménykedem, hogy a fejlesztők idővel tesznek bele egy offline party módot is, ugyanis ez tipikusan az a játék, amit egy baráti összejövetel során még a vendégsereg előtt is prezentálnék az osztatlan siker érdekében. Tekintve, hogy a megjelenést követő napok szerverproblémáit milyen hamar orvosolták, talán ez sem túl komoly kérés. Addig azonban maradnak az online versenyek és a kiabálás a kissé mozgászavaros krumpli(?)/bab(?) felé, amikor nyilván nem önhibából nem sikerül a döntőbe jutni.