dream on - 2/1.

Dream One

Évtizednyi távollét után tértem haza szülővárosomba, mely rengeteg meglepetést tartogatott számomra. Szüleim háza mintha semmit sem változott volna az eltelt idő alatt, a környezete viszont teljesen átalakult. Régen egy főként kötelek, illetve egyéb kender alapanyagú termékek gyártásával foglalkozó üzem volt az, ami mellett laktunk, mára viszont mind az üzem, az irodák, mind maga az égig szökő vöröses téglakémény rég eltűnt.

Persze már jó tíz (Tíz?! Nem lehet, hogy inkább húsz?! Időzavarban vagyok..) éve sem üzemelt a gyár, de az öreg épületek örökké elpusztíthatatlannak tűntek szememben, hiszen már születésem előttről ott álltak ugyanazon a helyen, ahol ma már nyomuk sincs. Olybá tűnt, az idő vasfoga meg nem rághatja, helyette valami más erő söpörte le őket a föld színéről: a modernizáció.

A gyárterületet ledózerolhatták, beton és fák kerültek a helyére, de a legkirívóbb mégiscsak a tizenöt emeletes iskola. Fehér, vakítóan fehér az épület a nyári fényben, szemből nézve jobb oldala, melyet érkezésem pillanatában bőszen nyaldosnak a nap sugarai, szinte nem is látszik a homlokfalhoz képest. A tanulócentrum bejáratáig ezzel szemben csillogó éjfekete aszfalt vezet, melyet csak az egymással szemben folyó autóforgalmat szétválasztó, füvesitett betonszigetek, a fehér, néhol sárga útburkolati jelek és néhány hűs árnyékot adó fa tarkít. Nem láttam korábban ilyen fákat, úgy tűnik ez is afféle, az utóbbi években rohamosan terjedő, laboratóriumokban kikísérletezett tenyésznövény, valami latinosnak tűnő, de mégsem az névvel. Miután tönkrevágta az ózonréteget, kivágta az esőerdőket, az ember kénytelen volt biológiai kiképzőtáboraiban megalkotni ezeket a nap halálsugarainak ellenálló, magas növésű, sűrű lombozatú hibrideket. A génmanipuláció - akárcsak a hadsereg esetében - itt is jól működött, valódi egy helyben álló, tapodtat sem mozduló, feladatának végrehajtásához tökéletesen képesnek tűnő katonák álltak fölöttünk, hogy óvó árnyékuk alá vonjanak és segítsenek a légszennyezési értékek helyrebalanszírozásában. A szélcsendben úgy tornyosultak ott, mintha betonból épültek volna ők is, napszítta, fehér törzsük talán még a sugárzásra is immunis lehet.

Az iskolaépület fokozottan veszélyes, szabad szemmel történő megtekintése után visszaigazítom napszemüvegemet a helyére. Régi napszemüveg, még egy repülő- és haditechnikai napon vásároltam egy helyes katonalánytól, de megfelel a szabványnak. Nem hiába, a pilóták már annak idején is kivételes személyeknek, a látásukat óvó üvegek, pedig többnyire remekbeszabottnak számítottak. Mások inkább folyékony árnyékot cseppentenek, vagy speciális lencséket hordanak vakulás ellen, én a magam konzervatív módján maradok a katonai napszemüvegnél. Vajon megrendezik még ma is ezeket a repülőnapokat? Annak idején is csak igen magas faktorú napkrémekkel lehetett megtekinteni az efféle, szabad ég alatt rendezett show-kat, ma meg már nem is alkalmazzuk a faktor szót a napvédelemben.

Az évekig nem használt régi buszmegálló felújításra került, az iskolát és parkját sorompós kapu és őrbódé zárja el a külvilág többi részétől. Mikor be akarok jutni, megkérdezik ki vagyok és mi a célom itt. Közlöm, hogy itt lakom, a szüleimet meglátogatni tértem haza hosszú külföldi utamról. A házunkhoz egy másik út is vezetett, egy földút, melyet már réges-régen, elutazásom idején is aszfaltnak kellett volna felváltania. Ma már nincs meg, úgy tűnik, a város vezetése azóta sem tett semmit az ügy érdekében. Vajon még mindig ugyanaz az ember a polgármester, mint annakidején? Tóth Imre, aki mondhatni folyamatos közmegbecsülésnek örvendett, kisiskolás korom óta megingathatatlan volt poziciójában, most azt sem tudom, hogy él-e még. Igazolom magamat és könnyedén beengednek, végül is a szüleimet ismerik, ők bármikor használhatják ezt a bejáratot, amit a folyamatos huszonnégy órás ügyelet tesz lehetővé. Arra figyelmeztetnek még, hogy alkohol fogyasztása és egyéb nem kívánt tevékenységek nyilvános folytatása az iskola másfél kilóméteres körzetében szigorúan tilos, mind horizontálisan, mind vertikálisan, az új kormány rendelete szerint.

Persze én már nem figyelek oda, a kapu túloldalán édesapám vár. Az örömteli viszontlátás első pillanatai után nem sokkal, a családi ház felé bandukolva már tőle hallgatom a helyi változásokat, az eltelt évek alatt felgyülemlett, legfontosabb híreket.