antaru2007.02.08. 00:47

dream on - 2/1.

Egy álom első fele, még 2005. szeptemberének derekáról, illetve laptopom merevlemezének mélyéről. Fölöttéb különös álom volt, teljességgel kiábrándító befejezéssel, mégis olyannyira hatása alá vont, hogy képes voltam lejegyezni. Most eszembe jutott.

Dream One

Évtizednyi távollét után tértem haza szülővárosomba, mely rengeteg meglepetést tartogatott számomra. Szüleim háza mintha semmit sem változott volna az eltelt idő alatt, a környezete viszont teljesen átalakult. Régen egy főként kötelek, illetve egyéb kender alapanyagú termékek gyártásával foglalkozó üzem volt az, ami mellett laktunk, mára viszont mind az üzem, az irodák, mind maga az égig szökő vöröses téglakémény rég eltűnt.

Persze már jó tíz (Tíz?! Nem lehet, hogy inkább húsz?! Időzavarban vagyok..) éve sem üzemelt a gyár, de az öreg épületek örökké elpusztíthatatlannak tűntek szememben, hiszen már születésem előttről ott álltak ugyanazon a helyen, ahol ma már nyomuk sincs. Olybá tűnt, az idő vasfoga meg nem rághatja, helyette valami más erő söpörte le őket a föld színéről: a modernizáció.

A gyárterületet ledózerolhatták, beton és fák kerültek a helyére, de a legkirívóbb mégiscsak a tizenöt emeletes iskola. Fehér, vakítóan fehér az épület a nyári fényben, szemből nézve jobb oldala, melyet érkezésem pillanatában bőszen nyaldosnak a nap sugarai, szinte nem is látszik a homlokfalhoz képest. A tanulócentrum bejáratáig ezzel szemben csillogó éjfekete aszfalt vezet, melyet csak az egymással szemben folyó autóforgalmat szétválasztó, füvesitett betonszigetek, a fehér, néhol sárga útburkolati jelek és néhány hűs árnyékot adó fa tarkít. Nem láttam korábban ilyen fákat, úgy tűnik ez is afféle, az utóbbi években rohamosan terjedő, laboratóriumokban kikísérletezett tenyésznövény, valami latinosnak tűnő, de mégsem az névvel. Miután tönkrevágta az ózonréteget, kivágta az esőerdőket, az ember kénytelen volt biológiai kiképzőtáboraiban megalkotni ezeket a nap halálsugarainak ellenálló, magas növésű, sűrű lombozatú hibrideket. A génmanipuláció - akárcsak a hadsereg esetében - itt is jól működött, valódi egy helyben álló, tapodtat sem mozduló, feladatának végrehajtásához tökéletesen képesnek tűnő katonák álltak fölöttünk, hogy óvó árnyékuk alá vonjanak és segítsenek a légszennyezési értékek helyrebalanszírozásában. A szélcsendben úgy tornyosultak ott, mintha betonból épültek volna ők is, napszítta, fehér törzsük talán még a sugárzásra is immunis lehet.

Az iskolaépület fokozottan veszélyes, szabad szemmel történő megtekintése után visszaigazítom napszemüvegemet a helyére. Régi napszemüveg, még egy repülő- és haditechnikai napon vásároltam egy helyes katonalánytól, de megfelel a szabványnak. Nem hiába, a pilóták már annak idején is kivételes személyeknek, a látásukat óvó üvegek, pedig többnyire remekbeszabottnak számítottak. Mások inkább folyékony árnyékot cseppentenek, vagy speciális lencséket hordanak vakulás ellen, én a magam konzervatív módján maradok a katonai napszemüvegnél. Vajon megrendezik még ma is ezeket a repülőnapokat? Annak idején is csak igen magas faktorú napkrémekkel lehetett megtekinteni az efféle, szabad ég alatt rendezett show-kat, ma meg már nem is alkalmazzuk a faktor szót a napvédelemben.

Az évekig nem használt régi buszmegálló felújításra került, az iskolát és parkját sorompós kapu és őrbódé zárja el a külvilág többi részétől. Mikor be akarok jutni, megkérdezik ki vagyok és mi a célom itt. Közlöm, hogy itt lakom, a szüleimet meglátogatni tértem haza hosszú külföldi utamról. A házunkhoz egy másik út is vezetett, egy földút, melyet már réges-régen, elutazásom idején is aszfaltnak kellett volna felváltania. Ma már nincs meg, úgy tűnik, a város vezetése azóta sem tett semmit az ügy érdekében. Vajon még mindig ugyanaz az ember a polgármester, mint annakidején? Tóth Imre, aki mondhatni folyamatos közmegbecsülésnek örvendett, kisiskolás korom óta megingathatatlan volt poziciójában, most azt sem tudom, hogy él-e még. Igazolom magamat és könnyedén beengednek, végül is a szüleimet ismerik, ők bármikor használhatják ezt a bejáratot, amit a folyamatos huszonnégy órás ügyelet tesz lehetővé. Arra figyelmeztetnek még, hogy alkohol fogyasztása és egyéb nem kívánt tevékenységek nyilvános folytatása az iskola másfél kilóméteres körzetében szigorúan tilos, mind horizontálisan, mind vertikálisan, az új kormány rendelete szerint.

Persze én már nem figyelek oda, a kapu túloldalán édesapám vár. Az örömteli viszontlátás első pillanatai után nem sokkal, a családi ház felé bandukolva már tőle hallgatom a helyi változásokat, az eltelt évek alatt felgyülemlett, legfontosabb híreket.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

1 napja
1

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
3

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
11

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5

Necroman Mk2
The Swapper

2025.06.25.

Fabri
Japán gamer szemmel

2025.06.21.
12

p34c3
VR Kukkolda 2025

2025.06.09.
5

Necroman Mk2
Suicide Rachel Foster

2025.06.03.
4

Comedian
Pókember: Kék

2025.05.31.

Necroman Mk2
Mixed-Up Mother Goose

2025.05.26.

p34c3
Commandos: Origins

2025.05.20.
7

Necroman Mk2
Diablo III

2025.05.13.
5

Malleus
Realm of Ink (墨境)

2025.05.09.
4

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

2025.05.08.
3

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2