T-MINUS-ONE

Alig több, mint 21 óra múlva felszállok. Annak ellenére, hogy másfél éve meg vagyok hívva az esküvőre, még csak ma, egy nappal az utazás előtt tudatosul bennem az egész. Tegnap még dolgoztam, esténként nem volt erőm utánanézni a helyi nevezetességeknek, na meg persze sosem hittem abban, hogy összejön a vízum az Államokba. Most pedig jöhet a kapkodás?

Nem kapkodom.

A nászajándékot megvettem, mi más kellhet még?

Hamarosan elugrom a Nyugatihoz és veszek egy 4GB-os Memory Stick-et a PSP-mbe. Feltöltöm a fényképezőgépet és az iBook-ot. Utóbbin az iTunes-ba bemásolom az újabb zenéimet. Bekészítem az olvasnivalót is, nyomtatva, papíron, hogy ezzel se terheljem az aksikat, melyek semmiképp sem fogják kibírni a több, mint 23 órás utat. Hazafelé majd kidobom őket, úgyis megvannak fájlban. Megígértem magamnak, hogy rágyúrok a gépen a szakdolgozatra, így is lesz.

A biztonság kedvéért a legfontosabb számokat fel kell írnom egy cetlire: Wakana, Jack és a taxi, amivel majd hazatértem után gurulok ki Őrmezőre. A családtagok telefonszámát fejből tudom, de talán jobb egyet felírni ezek közül is, ki tudja, még a végén összefutok a haiti-i csávóval a Heroes-ból.

Azt hiszem veszek még némi édességet, mert az nem romlandó, ki lehet tölteni vele a bőröndömet, amiben alig lesz valami ruha, odafelé.

Mivel semmi időm nem volt utánanézni a dolgoknak, most vakítóan robbanak a kérdések a tudatomban, egyik a másik után.

**-Mekkora pontosan Oahu szigete?

-Hogyan termelik az áramot?

-Hogy nézhet ki az a szobamérleg, ami fontokban mér és én 200 fölött leszek rajta?**

Heh, viccesen?

A lényeg, hogy Jack már talált nekem egy képregényboltot, kedden pedig elsőkézből tudhatom meg, hogy mi is történt Peter Petrelli-vel az e heti adás után.

Ready. Steady. Go.