IZ zenéje könnyeket csalt elő többéves rejtekükből. 30 évesen, egy videojátékoldal (bár jelenleg nem túlságosan, de majd a diplomamunka leadása után kifejezetten aktív) szerkesztőjeként olyan sztorikat várhat tőlem a közön(séges)ség, hogy fél perc alatt lövök halomra egy hadsereget a gyilokzónában és egy kör alatt hármat verek rá a gépre egy autóversenyben... Nem, én 30 évesen könnyeket ejtek a néhai Israel Kamakawiwoʻole, vagyis IZ Somwhere Over the Rainbow feldolgozása hallatán.
Persze mindennek megvan a maga saját kis bejáratott oka. Néhány napja még a megboldogult hawai'i énekes szigetén relaxáltam a tengerparti homokban, körülbelül 3 másodperc alatt feledkezve meg minden itthoni nyűgről és gondról.
Mert mit csinálunk itthon? Betegre hajtjuk magunkat a munkahelyen (én már megtettem korábban), mindezt azért, hogy a vállalat talpon maradjon a vetélytársakkal szemben és ezáltal megélhetést biztosítson számunkra, illetve azért, hogy a befektetők zsebét zsíros pénzkötegekkel, bankszámlájukat minél több nulla előtt feszítő számokkal tömjük tele.
A józan ész azt diktálná, hogy csak annyit pörögjünk, amennyit kell és emellett élvezzük az életet, de nem, az ember túlórázik, munka után azon agyal, hogy másnap mi lesz a megbeszélésen...blah...
Én befejeztem.
Néhány másodperc alatt mindent elfelejtetett velem Waimea Bay tengerpartja, szinte minden nap visszajártam ide a két hét alatt, amit Hawai'i-n sikerült tölteni. Nem csak a rabszolgamunka nem hiányzott, de az internet és egyéb beteges szokások sem, mint a rendszeres tévésorozat nézés.
Olyan volt, mint hagyni lemerülni a telefon aksiját és élvezni a csendet. A legváratlanabb pillanatokban felszólaló csengőhang, a szörnyűséges reggeli ébresztő dallam helyett a mindig ugyanolyan lágyan hullámzó tenger simogató hangjára figyelni.
Persze Hawai'i mással is szolgált. Az emberek, értem ez alatt a parton kint lévőket elsősorban, nem rohannak, nyugodtak, élvezik, hogy ott lehetnek. Közlékenyek és segítőkészek. Mellesleg a strandok érintetlenek és természetesek, hisz' nincsenek árusok, nincs szemét, nincs bömbölő zene valami hagszóróból.
A sziget egyszerűen gondoskodott a nyugalmamról, mondhatni gyógyító hatása volt. Újra találkozhattam a régi barátokkal, szereztem pár újat, s amikor Jake-kel és a lányokkal elugrottunk egy kis vásárlásra Mililaniban, akkor eleredt az eső, gyönyöréges, teljes szivárvánnyal vonva be az eget.
Leírhatatlan, örök emlék.
Maga az aloha, a szeretet és béke és nyugalom és harmónia. Ha csak két hétre is, testben-lélekben hawai'i lettem.
IZ zenéjét is ott ismertem meg, két albumnyi dalával gazdagabban tértem haza Magyarországra, s meglepetten fogadtam, hogy itt most valami reklámban pont az általa feldolgozott Somewhere Over the Rainbow szól.
A dal több filmben és reklámfilmben kapott már szerepet, mondhatni ez, illetve a What a Wonderful World-del összekomponált verzió tette ismertté a hatalmas hawai'i énekest.
Ennyire érzelmesen Judy Garland sem adhatta elő az Ózban, egyszerűen felemelő, szomorú, csodálatos. Az elmúlásról és a világ csodáiról szól, utóbbiból pedig az eddigi legszebbet épp most éltem át ott, ahol a ez a dal született.
IZ már nincs köztünk, hamvait a tengerbe szórták, a dal youtube-ra felkerült videojának végén ez a megható esemény is látható.
Somwhere Over the Rainbow/What a Wonderful World
Necroman Mk2 
Malleus 
CHASE 
p34c3 
drag 
liquid 
mcmacko