Anime-csaj2007.12.31. 10:06

Animés/mangás évértékelés+ fogadalmak

E L N E O L V A S D

Nos mivel éjfél körül nem leszek net közelben így most írom meg az év utolsó blogját, anime és manga szempontból.

Az idei év nagy ugrással kezdődött, aminek a híre 2006 évvége óta röpködött. Megjelent az animestars magazin. Hihetetlen :D az első magyar animével, mangával, és úgy eleve japánnal foglalkozó nyomtatott kiadvány. Egész évben előfizető voltam XD(most ki kell találnom, miből szorítom ki) Aztán persze egy csomó új manga kötet jelent meg magyarul. Szívfájdalmam ugyan, hogy egy csomó amerikai és koreai manga, (bár az utóbbi általában mind igényes munka) de azért szép számmal jelentek meg japán mangakáktól is, amikre le is csaptam elsőként, ha volt rá keretem. A conok szempontjából sem volt sikertelen. Már idén tavasszal is szép számmal töltöttük meg a PeCsát, de ősszel már be sem fértek sokan. (remélem nem csak azért, mert valamilyen szinten divattá vált-_-) De azért ne ugorjunk rögtön őszre :D Még tavasszal megjelent a második mangával, animével és Japánnal kapcsolatos magazin, a Mondo. Igen sokat röhögtem, az aggódó szülők panaszain, akik sokalták az árát (ami valóban igen magas, de legalább minőségi a papír), és persze, hogy nem látnak benne kultúrát. Jaj bocs:D egyik apuka látott benne csak hibásan, mert szerinte az Oldboyban a pasi, azért örült meg, mert alkoholista volt elvonási tünetekkel (hogyneXD 15 év alkoholnélküli élet után. Deeeeehogy kit érdekel hogy be volt zárva. Részegen kapták el tehát bizonyára alkoholistaXD) Na most ugorhatunk őszree :D Yuriko és Salome nagydolgot cselekedett^^ megcsinálták a [ur=http://www.cosplay.hu]cosplay.hu[/url] weboldalt :D Magyar cosplayesek gyűljetek^^ Ezt óriási lépésnek tartom szintén. És persze nem elhanyagolható, hogy az a+ megszűnt, helyette lett Animax. Hát nekem nincs, annyira nem is hiányzik. Eddig ahányszor alkalmam nyílt rá, hogy nézhessem, valahogy egy olyan sorozatot sem vetítettek ami érdekel XD Illetve a Kukucska kalandjai aranyos volt^^ De ilyen, hogy Yughi-oh, na jóóóóXD Attól még egy jó dolognak találom, hogy van, és a Sony pictures felvásárolta, mivel profibb társaság és előbb betudnak szerezni minőségi animéket. (amit meg is tettek többek közt a Jigoku Shoujo-val). Jáááj:D elfelejtettem :D Nyáron is volt egy nagy dolog.^^ Most itt nem a Conra gondolok, inkább a nyári Cosplay táborra:D, amire sajna nem tudtam elmenni mert érdekes lett volna negyven fokban sakurgiban rohangászni, vagy a félkész MaromivalXD. Idén is voltak ingyenes vetítések, amikre ha volt alkalmam el is mentem^^. Tudom-tudom gonosz vagyok, de egyik legjobbb barátomat elrángattam egy Gravi vetítésre.^^ (nyehehehehehehe….) A GIS-t már meg se várta^^ vajon miééért??!!^^ Jaaa és megnyílt egy úgynevezett otakuckó nevű otaku oldal:D meg a Sakurazaka animés bolt^^ Remélem sokáig fog működni, mert még én is elszeretnék odáig jutni, hogy belesek :D

Na jóóó:D ennyit a 2007-es anime/manga/Japán évről:D következzenek az új évi fogadalmaim:

  • Nem leszek idén nagykorú (könnyű betartani, még csak 17 leszek)

  • Cosplayban megyek legalább egy Conra, és nem takarom ki a fejem XD Vállalom, hogy őrült vagyok

  • 2008-ban nem fogadok meg semmit

Na BUÉK mindenkinek^^

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7