A játék tehet róla

Ha nem lenne ilyen megrázó maga az esemény, szívesen írnám le: az első reggeli híradások után nagyobb összegben mertem volna fogadni rá, hogy inkább előbb, mint utóbb feltűnik egy (vagy több) játék címe az esettel kapcsolatban.

Így lett, az esti, kiegészített beszámolókban már ott figyel a jó öreg Kántorsztrájk. Mi más, az egyszeri magyar olvasó / tévénéző már többször is találkozhatott a népszerű multiplayer lövölde címével, bejáratott márkanév az iskolai terrorban.

Aki iskolában lövöldöz, Counter-strikeot játszik. Esetleg Doomot, bár az már nagyon ezerkilencszázkilencvenöt, lassan csak a nyugdíjasokat lehet rémisztgetni vele.

Jó magyarázat? Persze, az, leginkább jó egyszerű. A visszahúzódó hülyegyerek elvideojátékozta az agyát, aztán reggel felkelt, felhöröpölte a tejeskávét, betárazta a Berettát, és úgy döntött, hogy ma mészárol egy alaposat. Mint a játékban, ugye.

A fenti gondolatmenettel egy aprócska gond van csupán. Hogy nem igaz. Német barátainknál Európa tán legkeményebb, játékmegjelenéseket csukóból betiltó ifjúságvédelmi hivatala működik. A "killerspiele" (értsd: gyilkos játékok) a helyi politika visszatérő témája. Ellentétben például hazánkkal, ahol a dobozon feltüntetett (még csak nem is magyar) ajánlott korhatáron kívül semmi nem figyelmezteti a tisztelt vásárlót, hogy a GTA nem hétéves gyermek kezébe való.

Nálunk valamiért mégsem lövöldöznek az iskolában. Talán azért, mert nem a CS gyárt ámokfutókat, nem a horrorrajongókból lesznek a darabolós gyilkosok. Hanem az elmebetegekből, akik az erőszakos játékban / filmben / könyvben pótlékot találnak - és nem indítékot.