Anime-csaj2009.05.21. 21:53

Így utólag:SakuraCon 2009

Hát ez is elmúlt. 2005 óta mindegyiken ott voltam szóval talán mondhatom, hogy láttam a fejlődési folyamatokat. Ahogy várható volt, ahogy nő a tömeg változik a hangulat.

Én most csak egész tömören írnék az élményekről: A Cosplayesek hihetetlen jók voltak. Rengeteg gyönyörű alkotás volt, és talán kevesebb Naruto és Bleach volt látható, ami sztem annyira nem nagy gond. Nagy örömömre szolgált lefényképezkedni Yumi-val Kitty-ként:D Végre kívülállóként láthattam és fényképezkedhettem egy nagy plüssszerű lénnyel.

Íme itten van a bizonyíték^^:

Másik nagy élményemet ami negatívnak is mondható, de igazából számomra pozitív- mert végre kiálltam magamért- a következő volt: (nem nagy dolog de nekem akkor is az) Megelégeltem, hogy a földön kuporogva vagy párom térdét tönkretéve egy széken ücsörögve nézzem végig az előadásokat, így mikor találtam két helyet amit táskával lefoglaltak elbitoroltam párommal. Aki vigyázott rá srácnak kezébe nyomtam a tatyót és lecsüccsentem. Persze valami elenkezés féle volt valami ilyesmi szöveggel, hogy ” De gondoljatok bele milyen korán keltek…blablabla”. Erre reakcióm: Én is korán keltem, mivel vidékről utaztam Pecsáig páromtól… sztem ez a második leggyengébb kifogás a “Wc-re mentek, mindjárt jönnek” és félóra vagy 1óra múlva megjelennek után. Szóval ilyet sem csináltam még (ez nálam már rosszat jelent-_-”)

Ami viszont tényleg nem volt mindennapi: Vasárnap bemenetelkor a biztonságiőrök egy vasalót találtak valakinél XD No Comment.

Összefoglalva: Jó volt a Con, bár a hozzáállásom talán az átmenti lakás körülményeim és az érettségi meg egyéb finomságok miatt nem volt az igazi. A Cosplayesekért és pár Performance előadásért nagyon is érdemes volt elmenni. Itt megjegyezném hogy gratulálok minden versenyzőnek^^ csak így tovább.

Más téma: Nyárra már majd én is készülök érettségi után:) szokásomtól híven nem valami nagyfejű lényecske leszek. Kíváncsi vagyok, milyen érzés lesz úgy felmenni a színpadra, hogy nem takarja a piruló, izgulós fejemet (ami ellen addig is edzem magam)

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7