Kedvenc játékzenék 2021-ből

Viszlát 2021, hellószia 2022, szép, óvatos remények, ki-kikukucskálás a szabadba és hasonló dolgok, amik két éve még scifinek tűntek. Hála az égnek továbbra is vannak videójátékok (már amennyi) és vannak olyanok, melyek zenéje eléggé ütős lett.

Továbbra is: elsősorban olyan játékokból válogattam, melyekkel volt személyes tapasztalatom, de esetenként beleeshet olyan, aminek csak a zenéjét hallgattam. A sorrend még mindig az, ahogy eszembe jutottak és a lista inkább a személyes ízlésemet tükrözi.

Grime

Kiválasztott zene: Misbegotten Amalgam (Alex Roe)

Valahol picit eleve elrendeltetett volt, hogy Alex Roe kapja meg a Grime zeneszerzésének feladatát, hiszen a fiatal brit zeneszerző különböző From játékok zenei mixeinek köszönheti hírnevét, szóval illett hozzá ez a soulslike stílus. Nem is fogta vissza magát, a Grime zenéi egyszerre dallamosak és fenyegetőek, nagyjából mint maga a játék.

A kiválasztott zene azért különleges, mert a Misbegotten Amalgam főellenféllel egyszer, másmilyen formában már találkoztunk, így ez a zene is egyfajta válasz annak a bossnak a zenei témájára, vagy talán inkább továbbgondolása. Minden esetre erőteljes, lendületes, kicsit nyers, tipikusan olyan zene, amit egy sokkezű, fenyegető szörny elleni csatában hallgatna az ember.

Sable

Kiválasztott zene: Glider (Japanese Breakfast)

Kicsit furcsa ez, mert bevallom, nem ismertem korábbról a Japanese Breakfast munkásságát, a Sable pedig eléggé csalódás volt nekem, de amikor végiggondoltam, hogy miket rakjak a listára, akkor mégis az elsők között volt. Még ha technikai oldalról gyengécske is volt a játék, művészi oldalról nagyon működött, amiről nem kis részben a helyszínekhez és eseményekhez kapcsolt, szürreális dallamok tehetnek.

Ilyen a Glider is, egy szép lassan építkező zene, ami valahogy úgy mászik bele a füledbe, hogy nem is veszed észre.

Psychonauts 2

Kiválasztott zene: Shrine (Peter McConnell)

Többszörösen bajban vagyok. Az egyértelmű volt, hogy a Psychonauts 2 zenéjének a listán kell lennie, McConnell (akit nyugodtan hívhatunk a Double Fine házi zeneszerzőjének is) végtelenül profi számokat alkotott, azonban valahogy a játék zenei albumára ezekből mintha csak minták kerültek volna fel. Ráadásul van két olyan dal is, melyek egyértelműen a csúcspontjai a játéknak, azonban ezek egyrészt nem is szereplnek az albumon (ami abból a szempontból nem meglepő, hogy nem szigorúan vett soundtrack zenék), másrészt végtelenül spoileresek. Szóval inkább maradtam az előbbieknél, azok közül is a Shrine pályák zenéjénél, mely helyszínek szerintem minden szempontból az év legjobbjai közé tartoznak, zenei oldalról pedig már-már Lucy in the Sky with Diamonds szintű tripet kapunk.

Outer Wilds: Echoes of the Eye

Kiválasztott zene: River’s End (Andrew Prahlow)

Nem lettem volna Andrew Prahlow helyében, aki az Outer Wilds zenéjével két éve olyan magasra tette a lécet, hogy azt komoly munka lenne megugrani. Erre most saját magának kell megpróbálnia, az időcsavarós játék kiegészítőjében - és bár szerintem nem sikerült, de fene közel volt hozzá. Az Echoes of the Eye egy, az alapjátéknál sokkal komorabb, fenyegetőbb hangulatú zenei aláfestést kapott, melyet talán nem emel ki jobban semmi, mint a kiválasztott Rives’s End. Itt ugyanis visszatér az alapjáték fő dallama, azonban hangnemet váltva és így a kedves, reményteli pengetésből egyfajta depresszívebb hangulatú téma lesz. Az album nagyjából egyharmada hasonlóan sötét, de aztán mint egy fénysugár a mélyűr sötétjében, azért visszatérnek az eredeti, jól ismert dallamok is, amilyen például a Travelers’ Encore, melyben a felbukkanó teremintől már-már egyfajta háttérben felhangzó éneket hallhatunk. Hátborzongató.

Axiom Verge 2

Kiválasztott zene: White Sand City (feat. Mayssa Karaa) (Thomas Happ)

Ahogy az első résznél is, most is Thomas Happ vállalta magára az Axiom Verge 2 megalkotásának jelentős részét - beleértve annak zenéjét is. És bár továbbra is a chiptune a meghatározó stílus, a második rész egy jóval kifinomultabb, árnyaltabb és változatosabb soundtracket kapott. Ennek kitűnő példája a White Sand City, melyben szép lassan veszik át fafúvósok a főszerepet, miközben Mayssa Karaa hangja varázsol el, egyfajta misztikus, közel-keleti hangulatot adva az egésznek.

TOHU

Kiválasztott zene: Junkle (Christopher Larkin)

Valószínűleg nem sokan hallottak a TOHUról, ami nem is csoda, mert dacára a gyönyörűséges látványvilágának, ez a point'n'click kalandjáték nem lett kifejezetten sikeres. Viszont a zenéje! Christopher Larkin neve már önmagában minőséget jelent a garanciára (ha nem lenne meg, a Hollow Knight zenéjét is ő szerezte) és hát a minőség most is hibátlan. Itt talán fokozottan igaz, hogy kell a játék ahhoz, hogy igazán működjön a zene, de Larkin géniusza azért még az adott helyszín nélkül is átjön.

Paint the Town Red

Kiválasztott zene: Tony’s Revenge (Jeff van Dyck)

És egy újabb játék, ami talán annyira nem ragadt meg a köztudatban, a különbség talán annyi, hogy a Paint the Town Red kifejezetten jól sikerült roguelike brawler bigyó, tényleg érdemes ránézni. A zenéje pedig annak a Jeff Van Dycknek a munkája egy igazi iparági matuzsálem, a ‘94-es Need for Speedtől kezdve a Total War sorozaton keresztül sok mai játékig ő a felelős egy rakás olyan zenéért, amit talán úgy kedvelnek sokan, hogy nem is ismerik a zeneszerzőt. Itt pedig igazán kiélhette magát, hiszen a különböző pályák más és más idősíkokon és helyszíneken játszódnak. Szóval van itt minden, a kemény rocktól kezdve az epikus szólamokon keresztül a tempósabb diszkó és elektronikus zenékig. Én most ez utóbbiból választottam, de tényleg érdemes meghallgatni a teljes albumot, tuti mindenki talál a kedvére valót!

Unpacking

Kiválasztott zene: Unpacking a Life (Redux) (Jeff van Dyck feat. Wren Brier)

Nem véletlen a sorrend, talán így ismerszik meg az igazi zenei zsenialitás, hiszen a fenti eklektikus album után az Unpacking teljesen más zenei irányzatot tartogat, Jeff Van Dyck számára viszont ez nem jelent problémát, elképesztő profi albumot rakott össze ehhez a végtelenül wholesome pakolós játékhoz. Ahogy a játék pályái ugrálnak a korok és élethelyzetek között, úgy a felhangzó zenék is más és más hangulatot árasztanak, soha nem előretolakodva, de kellő erővel ahhoz, hogy a játék nélkül is működjenek. És mintegy nyereményként a játék végén felhangzik az Unpacking a Life, amit nem lehet nem imádni és aki költözött már egyszer-kétszer az minden egyes betűjében magára ismer.

Chicory: A Colorful Tale

Kiválasztott zene: The Town of Luncheon (Lena Raine)

Amikor elindult a Chicory Kickstarter kampánya, két dolog volt, ami miatt gondolkodás nélkül azonnal ugrottam bele: egyrészt Greg Lobanov korábbi játéka miatt, másrészt azért, mert Lena Raine volt a zenéért felelős. Raine pedig nálam a Celeste óta egyet jelent a minőséggel és most se hazudtolta meg magát. A Chicory albuma egyfajta zenei utazás és tiszteletadás a VGM nagyjai előtt, találunk itt indirekt utalást Koji Kondo vagy Uematsu munkásságára, de simán rábukkanhatunk olyan dallamokra, melyekről például Austin Wintory stílusa köszön vissza. Minden azonban nem másolat, Raine úgy építette be ezeket a motívumokat, hogy közben kifejezetten hangsúlyos a saját hangja. A kiválasztott zene is olyan, hogy igazából ha egy Zelda játékban hallanánk, azon se lepődnénk meg.

Genesis Noir

Kiválasztott zene: Tick Tock (Skillbard)

Két játék, hasonló téma, kezdjünk a Genesis Noirral, ami nagyjából a jazz, mint műfaj videójátékba öntve. És ennek nyomán nem is lehetne más a soundtrack, mint kísérletező, cikázó, néhol füstös, máshol végtelenül elvont jazz dallamok kavalkádja. Skillbard dalai tökéletesen működnek a játékkal és talán még nélküle is, bár ugye ezt a stílust vagy imádjuk, vagy gyűlöljük, középút ritkán van.

The Artful Escape

Kiválasztott zene: The City of Glimmer (Johnny Galvatron & Josh Abrahams)

Még egy komolyan a zenéjére építő játék, azonban a The Artful Escape nem is állhatna messzebb a fenti, hasonszőrű társától. Egy scifi rockopera, az eszképizmus diadala, zenei utazás téren és… nos, leginkább téren keresztül. És mikor a játék száz százalékos lényege abból áll, hogy egy szem űrgitárunkkal futunk, csúszunk, ugrálunk keresztül őrültebbnél is őrültebb bolygók felszínén, akkor eléggé fontos, hogy a felhangzó zene tökéletes legyen.

És itt az. Kicsit talán csökken a varázs azzal, hogy az albumot hallgatva nincs lehetőségünk interakcióra, de attól még Johnny Galvatron és Josh Abrahams zenéje így is hangulatos és kitűnően hallgatható.

Deltarune (Chapter 2)

Kiválasztott zene: A CYBER’S WORLD? (Toby Fox)

Nehéz eldöntenem, hogy Toby Foxot korunk egyik legjobb játék dizájnerének vagy zeneszerzőjének illik hívni, de az igazság valószínűleg valahol félúton található. És bár a DELTARUNE csak apró darabokban érkezik, azért minden egyes fejezet egészen őrült zenei darabokat vonultat fel. Kihívóra talál benne a Megalovania? Szerintem nem, de azért még így is zseniális zenei anyagról van szó.

Ender Lilies: Quietus of the Knights

Kiválasztott zene: Accolade - Intro és Accolade - Outro (Mili)

Az év egyik legjobb soulslikevaniája (vagy mi), az Ender Lilies zenei témája kifejezetten ügyesen tudja összevegyíteni a főszereplőből sugárzó gyermeki ártatlanságot és az őt körülvevő dark fantasy világ rémisztő hangulatát. Lily témája többször, különböző módon köszön vissza a pályákon, hogy aztán a főellenfeleknél átvegye a helyét a zongora, vonós és ütős hangszerek őrült kavalkádja.

Ezek közül is kiemelkedett számomra az Accolade, ami azért van két részre bontva, mert a hozzá kapcsolódó főellenfél harc is több fázisból áll (ez egyébként jellemző az album többi boss-dalára is) és nem csak végtelenül hangulatos önmagában, de valahogy sikerült megoldani, hogy még ha nem is a zene ütemére zajlik a csata, valahogy úgy érezzük. Szerintem az év egyik kihagyhatatlan játéka és nem kis részben Mili elképesztő zenei anyaga miatt.

Marvel’s Guardians of the Galaxy

Kiválasztott zene: Zero to Hero (Steve Szczepkowski & Yohann Boudreault)

Kicsit talán kakukktojás itt ez mert játékként se tudom túlságosan nagyra értékelni és az alá pakolt soundtrack miatt nem feltétlen raktam volna a listámra, a licenszelt dalok meg bármennyire is jók, nem nevezhetők VGM-nek. Viszont az alkotók olyat csináltak ami nagyon ügyes, lényegében létrehoztak egy, csak a játékban létező retro rock bandát, akiknek őrülten jó zenéket írtak.

Halo Infinite

Kiválasztott zene: Gbraakon Escape (Curtis Schweitzer)

Boy, oh boy, micsoda album lett a Halo Infinite-é! A Microsoft nem bízta a véletlenre és azonnal három, önmagában is gigaerős zeneszerzővel szerződött le és bár a szívem legmélyén volt egy kis félsz, hogy három ennyire saját útját járó ember nem fog tudni egy konzisztens albumot leszállítani, de a végső produktum szinte tökéletes lett. Van itt minden, visszautalás a klasszikus dallamokra, ütemes dobok és vonósok, fel-felhangzó kórusok, már-már ambientbe hajló dallamok (néhol egy dalon belül, halló Through the Trees!), egyszerűen öröm ezeket a zenéket hallgatni. Master Chief visszatért seggeket szétrúgni és Cocker, Corelitz és Schweitzer tökéletes zenei aláfestést írt hozzá.

Loop Hero

Kiválasztott zene: Lich is Unbreakable (blinch)

Az év egyik legfurább roguelite játéka a gyönyörűen retro kinézet mellé hozzá passzoló chiptune / elektronikus zenét kapott. A szoros kapcsolat egyébként nem véletlen, a zenét szerző Aleksandr Goreslavets egyben a játékot készítő Four Quarters csapat egynegyede. (Bocs.) Az idei listám talán “legretróbb” tagja, aki kedveli az ilyen elektronikus stílust, szerintem keresve se talál jobbat nála.

Rhythm Doctor

Kiválasztott zene: All the Times (Winston Lee)

A végére hagytam a legjobbat.

Ha kellene idén egy kihagyhatatlan játékot, vagy akár egy kihagyhatatlan zenét mondanom, akkor az a Rhythm Doctor lenne. Én egyszerűen szerelmes vagyok a zenén alapuló játékokra, ez pedig egy végtelenül egyszerű ötletet (egyetlen gombot kell csak nyomogatni!) öntött olyan formába, hogy arra szavak nincsenek. És persze ilyen játéknál a megfelelő soundtrack létfontosságú, itt pedig minden egyes szám, bár stílusukban végtelenül különbözőek, de tökéletesen hallgathatóak és “zenélhetőek”.

És szerintem az összes közül kettő különösen kiemelkedő van. Egyrészt a fent említett All the Times, mely nem csak zeneileg nagyszerű, de az év egyik legelképesztőbb játékélményét is adja, amit nem tudok nem teljes szívből ajánlani.

A másik pedig a One Shift More (Fizzd), mely egyszerre végtelenül kellemes hangzású és ezekben az időkben végtelenül elszomorító üzenetet közvetít (még úgy is, hogy évekkel korábban készült el).

Amik kimaradtak

És bár így is végtelenül hosszú lett a lista, azért csak gyorsan próbálom összeszedni azokat a játékokat, melyek ilyen vagy olyan okból (nem játszottam velük, nekem személyesen annyira nem jött be a zenéjük, de objektíven hallgatva értékesek, stb) nem kerültek fel, de azért említésre méltók:

JETT: The Far Shore, Fallow, Unsighted, Eastward, Bravely Default 2, Final Fantasy XIV: Endwalker, Deathloop, Nier Replicant, Kena: Bridge of Spirits, Metroid Dread, Narita Boy, Tales of Arise

+1 OnlyCans

Oké, még egy, de csak azért, mert ezt nem lehet kihagyni. Az OnlyCans ingyenes játék/társadalomkritika Steamen, nem mondom, hogy nagyon ajánlom, az okokról bővebben valószínűleg inkább a pszichiáteremmel tárgyalok, de készült hozzá egy klipp és… hát, beszéljen magáért.