Worüber wir noch nicht gesprochen haben.

A "ha már feladtuk a WoW előfizetésünket, hogy ne menjen a tanulás rovására, mivel b...uk el az időt, csak tanulni ne kelljen" című sorozatnak lett egy második része még valamikor április és július között. Elsőként mi más jutott eszünkbe, mint újranézni valamit, amit már láttunk, nevezetesen a Samurai Champloo-t, mert úgyis elfelejtettük már a felét és hasonlók. Az újranézés alkalmával megbizonyosodhattam róla, hogy nem hiába voltam oda érte anno, most pedig sikerült pár részt rögvest újranézni. Iszonyatosan tetszik mind az alapötlet (ahogy az egész szamuráj korszak hajnalát átszövik a modern dolgok, legyen az grafiti, baseball vagy rap), a szituáció és a két fő karakter (Fu is aranyos, nem arról van szó, de lényegében a katalizátor szerepét tölti be) és természetesen az animáció, a stílus (most dobálózhatnék szavakkal, hogy megpróbáljam jobban jellemezni, de amelett, hogy nekem ebben nincs gyakorlatom teljesen feleslegesnek is érzem; egy rajzfilmnél, animációnál, filmnél, képregénynél, festménynél úgyis az a lényeg, amit látsz, és a ráaggatott szavak semmit sem fognak változtatni sem annak értékén, sem azon, hogy tetszik-e az amit látsz vagy sem). Egyébként ajánlani mindenkinek ajánlani tudom aki vagy szamuráj-fan, vagy szereti az egyedülállóbb animációt, vagy az epizódikus történetvezetést (jaj, igen, azt is konstatáltam, hogy szépen bele vannak itt szőve a különböző problémák, legyen az régi, modern vagy általános morális probléma). Szóval szerelmes vagyok a Samurai Champloo-ba, na. És akkor ugorhatunk is tovább második nagy szerelmünkre.

Az Ergo Proxy-ról (most ide az jönne, hogy sokmindent hallottam de valójában csak annyit, hogy) ismerőseim úgy beszéltek róla, ha szóba jött, mint egy nagyon jó, komoly és mély animéről. Na, gondoltam magamban 16-17 évesen, akkor ez az az anime, amit most nem fogunk megnézni. Fő ok az volt, hogy akkoribban még sokkal gyengébb angol tudásunk miatt nem akartam úgy nekifogni egy komoly animének, amit mondjuk nem árt úgy megnézni, hogy tudom is miről van szó, hogy "ja, aha, akkor ez történt, de fingom sincs, hogy miért". Hála a jó égnek teljes inkognitóban sikerült tartanom az animét - ez alatt most azt értem, hogy azon kívül, hogy komoly, felnőtt anime, semmit nem tudtam róla, szereplők közül csak Re-l arca maradt meg a háttérépekről - így minden egyes pici darabkája teljesen újként hatott, a sztorin át a legutolsó mellékszereplőkig. Még azt se tudtam, hogy a studió Manglobe (!), de még az openinget se láttam (!!) - amit elsőre megszerettem és minnél mélyebre jutottam a történetben, annál szebbnek tetszett. Miután végére jutottunk láttam pár értetlenkedő kommentet a neten, főleg a középső unalmasnak és időhúzónak kikiáltott részek kapcsán. Most lehet én vagyok elfogult, de nekem tetszettek azok a részek is. Sőt, teljesen odaillő volt számomra például, hogy igen, szentelünk itt egy részt annak, hogy napokon át utazol kb. 20 km/órával a semmi közepén, bezárva egy helyre, nulla látnivalóval a környéken, az unalom és a becsavarodás szélén - aztán megint feltámadt a szél... Persze lehet, hogy az olvasmányélményeim is nyomnak itt valamicskét a latban, ahol tudom nagyon jól, hogy itt márpedig annak az unalmasnak vagy gusztustalannak tűnő részletnek, 10-20 oldalnak igenis ott van a helye. Az persze tényleg érezhető az egész animén, hogy nem egy hétköznapinak szánt, amit megnéznek napközben csak úgy (to have fun), könnyedén; nem, és nem is ez a célja. Elgondolkodtató volt az egész, meglepő és egyben jól megoldott az egész isten(ek)-teremtés-teremtmények kör, bár az utolsó 1 perc engem otthagyott a szikla szélén állva, ahelyett hogy hátradőlhettem volna kényelmesen a fotelemben. For the record: német szinkronnal sikerült végignézni (ami meglepően jó volt, én most el se tudom képzelni, hogy egyszer japán eredetivel nézzem meg, annyira hozzászoktam/megszerettem), mondjuk emelett az se volt hátrány, hogy a részek végén egy angol fordítócsapat jegyzeteit is elolvashattam (így jobban be tudtuk határolni a szimbólumokat, meg azt a rengeteg sci-fis utalást is).

Ha már a német szinkronnál tartunk meg kell említenem két 50+ részből álló animét is. Egyik újranézésnek örvendhetett (az ok ezuttal is hasonló, hamár úgyis elfelejtettem, fiatal voltam és bohó, nem értettem a felét, illetve itt az idő megnézni a folytatását is; ja és a fő érv: legalább gyakoroljuk a hallás után értést meg esetleg pár új szót, ha már felvettük a német minort az egyetemen), Fullmetal Alchemist. Elsőre persze idegennek aztán meglepően jónak találtam a szinkront. Miután pedig felfrissítettük a memóriánkat indulhatott a Brotherhood maraton. Az első 10 részben le is van tudva az FMA alapja, némi eltéréssel persze, amit így rögtön regisztrálhattam is. Ezután pedig lassan olyan ívet vesz a történet, olyan karakterek tűnnek fel és kerülnek a régiek fontosabb vagy teljesen más pozícióba, jelentőségbe, vagy változik meg róluk az eddigi képünk, hogy egy sokkal monumentálisabb, jelentősebb végkifejletett kapunk. A történet komplexebb, nagyából mindenkiről minden fontosat meg is tudunk, a karakter több, és nem riadtak vissza attól sem, hogy egy-két részen át Al vagy Edet egyáltalán nem látjuk. Összehasonlítva az elsővel, az csak egy pici egyszerü valamicske a Brotherhoodhoz képest. Persze az is jó, csak teljesen más. Mit szoktak még mondani... jah, igen, kötelező darab.

Mindezek után magunk mögött hagyva az államvizsgát meg a sok steszt és önvádolást, hogy miért nem szántam az egészre több napot, illetve felbuzdulva azon, hogy szinten kéne most akkor tartani a német tudásunkat, miélőtt megint mindent elfelejtünk, a következő áldozat valami olyasmi volt, amihez van német felirat, illetve valami, ami könnyed, szép, akciódús és... és szép, na. Tökéletesen beillet a képbe a Saint Seiya: The Lost Canvas névre hallgató reboot, feldolgozás, mineknevezzelek. Nemigazán kell hozzáfűznöm semmit, talán azt érdemes megemlíteni, hogy amelett, hogy szép és egész jó a sztori is meg minden (bár olykor volt hiányérzetem), - OVA lévén - nincs benne sem filler, sem kötelező feszültésgoldó jelenetek yayFor the record: még csak félidőnél tartok, a második 23-26 résznek most kellett valamikor kijönnie, de még félreteszem a szűkösebb időkre, amikor kell egy kis szemtáplálék.

Mindezek után nem maradhatott ki a sorból a Mushishi sem. Még réges rég írtam róla, hogy milyen ígéretes animéről van szó - egyedisége abban rejlik, hogy a japán mitológiának egy olyan szeletével foglalkozik, amire még nem volt példa, egész pontosan a mushikkal. Minden rész lényegében egy esettanulmány, az elején megtudjuk az alapokat a végén pedig a főszereplő Mushi-szakértő (mushi-shi) Ginko múltjáról is megtudunk pár dolgot. Lassú, egyszerű anime, különálló és érdekes történetek, sorsok kerülnek bemutatásra egy-egy részben. Nem érdemes ledarálni, én anno amiatt hagytam félbe. Most újra elővettem és olyan két hónap alatt jutottam a végére. Napi egy rész maximum vagy hetente 3-4. Megérni mindenképpen megérte.

Hamár szóba került érintőlegesen a "mit láttunk legutóbb" is, nemcsak a "mit láttunk hónapokkal ezelőtt", akkor a legelső amit kiemelnék (és egyben egy újabb szerelem) a Tiger & Bunny. Nem is tudom, hogy kezdjem. Az embernek meg kell néznie az első részt, és nem fog tudni magával mit kezdeni - legalábbis én kb. így voltam vele, "ez most komoly vagy vicc vagy paródia...?" Az akció-komédiából aztán a végére kihoztak belőle az írók, rendezők egy akció-drámát, aminek egyébként a története meglepően jól sikerült és még értelme is van, erőltetettnek sem tűnik. Ez pedig azért volt meglepő, meg picit kétséges a siker, mert az első három (az első három rögtön újranézett isteni rész nem elfogult) rész teljesen vígjátékként indít az akció és minimális sztori mellett. Ami még rettenetes tetszett az egészben, hogy az elrajzolt, teljesen stilizált elemek segítségével megjelenített érzelmek helyett, a karakterek arca, mozdulata megmarad a realizmus mezején (példa itt meg itt meg még itt). Szintén említésre méltó dolog még, hogy bár tartalmaz az anime csekély számú, de mégiscsak filler(nek tekinthető) részébe is sikerült beletenni olyan sztorielemeket, amik később fontosak voltak. Rendkívül kellemes, szerethető darab, és ha minden igaz lesz még majd kettes szezon is valamikor. For the record: nem vagyok én elég pontos, elkezdtük mi ezt már nézni akkor, amikor megjelent, tehát amikor még volt pár hónapunk az egyetemből. Ami erre pedig emlékezetet az a német házim. Szövegalkotás órán kaptunk olyan feladatot, hogy írjunk interjút, de teljesen mindegy hogy kivel, nagypapa, unokahúg, lehet képzelt is, akár élő, holt, képzelt személlyel. Na, engem ez a hűdejajde nagy szabadság blokkolni szokott, de csak beugrott a megfelelő téma, amit végül nemcsak az interjú, de az olvasói levél feladathoz is felhasználtam (aztán el is kapott a hév, még reklámokat is biggyesztettem ide-oda, meg akkor már próbáljon tényleg úgy kinézni az egész mintha egy létező magainban lenne - a végeredmény pedig itt: interjú 1 - 2 levelek 1 - 2)

Tiger & Bunny-hoz még ajánlanék egy rövid klippet, amit az első két részből sikerült csinálnia valakinek. Nagyon szépen felvázolja az egésznek a hangulatát, kb. ennyi alapján lehet dönteni arról, hogy tetszeni fog-e a sorozat vagy sem.

Ahogy a Tiger & Bunny-val belejöttem a heti egy rész anime nézésbe, akkor már úgy voltunk, hogy csapjunk hozzá még egyet vagy kettőt, ami jól néz ki. Sajnos a piac újabban burjánzik a sok-csaj-egy-pasi, már-rég-nem-csak-ecchi-de-azé-még-nem-hentai, sok-jó-csaj-kevés-ruhában-de-nem-hentaiként-adjuk-el és még sorolhatnám. Ezek között sok még a dráma, a pici-aranyos-sok-csajos-vicces-nevetős téma, egykét boys-love ami kb. annyira érdekel, mint a csajos sztorik, meg a mezei akció vagy mítosz vagy ami még van. A Tiger & Bunny-t is tartalmazó 2011 tavaszi anime felhozatalban volt még vagy 3 (!), ami valahogy kilógott a sorból. Az egyik, aminek bár elég tetszetős volt az openingje és történet is egyedülálló volt, az C: The Money of Soul and Possibility Control, de sajnos az első pár rész után nem tudott marasztalni, talán a körítés miatt. A másik az Ao no Exorcist volt, aminek most lett véte nemrég. Lényegében semmi nem utalt arra, hogy nekünk ezt néznünk kell, mert megéri, de az első részben azért volt valami a tálalásban, hogy elég kíváncsivá tegyen történetre. Egy elég merész keresztény és japán mitológiát keresztező démon vadász alapanyaggal van dolgunk, ami elég könnyedén indul, jó a zene, szép az animáció, szokásos kis magániskolás, kiképzéses alaphelyzet. Aztán 10-15 rész múlva már sejtettek nekünk egyet s mást, kezdenek komolyabbra fordulni a dolgok, s a végén annyira nem szaroznak a készítők, hogy amit máshol vagy 5 részen át mutatnának be, itt lazán lerendezik egy részben (ami így a végén nem egyszer fordult elő). Annyira lazán, hogy engem kicsit váratlanul ért, hogy ennyi, minden szükséges elem, kötelező jelenet letudva, már végeztünk is. Nem egy FMA, nem egy Tiger & Bunny, de egy kellemes darab.

A harmadik, magamban mint "az anime amit az opening miatt nézünk végig" lett elkönyvelve, mert azt az érzést keltette bennem, hogy "ha már ekkora fába vágod a fejszédet, akkor az én elvárásom is akkora lesz". Deadman Wonderland. A bizar alaphelyzetünk az, hogy van egy börtön, ahol csak életfogytiglanra vagy halálra ítélteket tartanak, s az igazgató úgy dönt, hogy ha ezeknek már úgyis mindegy, akkor játszunk egy kicsit az életükkel és az sem utolsó szempont, hogy az embereket még szórakoztatni is tudjuk vele - legyen az egy-egy elleni ketrecharc vagy versenyfutás egy olyan pályán, ahol az ügyetlenséged vagy az életedbe vagy a végtagodba kerül. Mindemellett mindeki küzd bent a saját életéért és megvannak az erőviszonyok is, ugyanakkor ebbe az egészbe belekevert az író (manga alapján készült, amit én valamikor az elvárásaim felállításánál teljesen ignoráltam) egy olyan... mechanikát, amit csak keves képesek használni és a lényege, hogy a saját véredet vagy képes fegyverként használni (akár lőni vele, vagy más fegyvert kialakítva belőle magadnak). A megvalósítás rendkívül szép (nem hiába van ott a Manglobe felirat az opening egyik képkockájánál, ami a másik indoka volt annak, hogy végignéztük, no meg a magas elvárásoknak is), a sztori viszont hibás. Najó, nem hibás, csak hiányos, incomplete, unbeendet. Számomra például volt benne olyan elem, amit egy-az-egyben ki lehetett volna hagyni anélkül, hogy sérülne a történet (vagy legalábbis elég lett volna feleenyiszer kitérni rá, itt nevezetes a rendőrcsajokról, kommandóról beszélek, akik szeretnék leleplezni az igazgatót), és volt olyan történetelem is, ami érthetetlen volt száomra, hogy miért csak a nézőnek egyértelmű az, ami szintúgy a többi karakter szeme előtt játszódott le. No de sebaj, ebből is lesz új szezon, ha valaha be akarják fejezni teljesen a történetet, nemcsak a negyedét.