Jason Schreier: Play Nice

Ha ezt olvasod, valószínűleg tisztában vagy az úr nevével és reputációjával, ha pedig mégsem, legyen elég annyi, hogy a Kotaku, majd a Bloomberg oknyomozó újságírója online diskurzust meghatározó leleplező cikkeivel vált ismertté: többek között a Rockstarnál és más nagy fejlesztőstúdióknál uralkodó túlórákról, a Prey 2 2013-as lelövéséről, vagy a Visceral Games bezárása mögötti okokról írva szerzett magának hírnevet.

Az alcímből adódó fő egységekre tagolt könyv első harmadában megismerheted az egészen korai időket, ahogy Allen Adham és Mike Morhaime a semmiből felhúzta a Silicon & Synapse-et, ami később némi kitérővel Blizzard Entertainmentté formálódott. A párhuzamos szálként futó Condor (Blizzard North) csatlakozásának és küzdelmének története némi déja vu-vel tölthet el, hiszen a sztorit már olvashattad az ugyancsak fantasztikus Stay Awhile and Listen-ben (David L. Craddock, 2013), de az emlékeztető mindenképp szükséges, hiszen a Diablo franchise életpályája legalább annyira szerves része a cég históriájának, mint Warcrafté és a StarCrafté.

A második harmadban a World of Warcraft sikere után bejelentkező Bobby Kotick és az Activision végzetes ölelése kerül terítékre. Érdekes megismerni Kotick hátterét és egy kicsit emberibb szemszögből látni, de sajnos ez gyorsan tovaszáll majd, ahogy egyre mélyebbre merülsz a céges politikai csatározások és kisebb-nagyobb botrányok tengerébe, amik szépen lassan felőrölik a korábbi vezetést és rányomják bélyegüket több készülő projektre is. Nagyobb sikerek persze így is akadtak, így a Hearthstone és az Overwatch elképesztő számaival is szembesülünk, nem beszélve az elkasztált Titanba ölt döbbenetes időről és pénzről.

Az utolsó harmad a Kotick Overwatch League felé támasztott ambícióival kezdődik, majd végigkísér az elmúlt tíz év jól dokumentált eseményein, amelyeket kevésbé ismert tényekkel árnyalt Schreier, míg végül megérkezel a közelmúlt jól dokumentált eseményeihez: a Blitzchung incidenshez, a szexuális zaklatásos ügyekhez, a COVID-évekhez, majd a Microsoft felvásárláshoz és az azt követő elbocsájtásokhoz.

A Play Nice egészében Schreier jó értelemben vett újságíróhoz méltó módon bombáz kiváló ütemben, lényegretörően megfogalmazott információkkal, ami kifejezetten pörgős, gyors és könnyű olvasmánnyá teszi a könyvet. Végig külön hangsúlyt helyez a céges kultúra alakulására és változásaira, valamint a fejlesztők feje fölött zajló folyamatokra, nem elfeledkezve a többszáz volt alkalmazott beszámolójáról, akiken keresztül, gyakran őket idézve göngölíti fel a Blizzard sztoriját.

Úgy érzem, ez a könyv a Masters of Doomhoz (David Kushner, 2003) hasonlóan minden gamer polcára odakívánkozik, így ha szeretnéd tudni, hogy milyen telefonüzenetet hagyott egy Warcraft játékos dühös felesége, hova hánytak a részeg Blizzard alkalmazottak az irodában, miért mentek gyakran Vegasba, vagy mi történt a hírhedt Cosby lakosztályban, mindenképp szerezd be.