Destiny 2 - Lightfallteszt

Mostanra a játékosok kiismerhették annyira a Bungie-t, hogy tudják sose fog megváltozni. Mégis, mikor a tavalyi kiegészítő, a The Witch Queen megjelent a Destiny 2-höz és a játék történetében először egy olyan kampányt tartalmazott, amin látszott a plusz erőfeszítés, a közösség reménnyel telt meg. Hittek benne, hogy a készítők magukra találtak és, hogy a játék nem csak jobb lesz az akkor már bejelentett Lightfall-lal, de történetileg is tart valahová. A vörös zászló pedig ott volt, nem is egy. A megint kiégetően egysíkú szezonális tartalmak. A megváltozott terv miszerint a Lightfall mégse a nagy trilógiazáró kiegészítő lesz, hanem az azt előkészítő. Plusz a tájékozottabbakhoz eljutott egy előadás híre, amit a cég egyik fontos embere arról tartott, hogy live service modelljük hitvallása szerint szigorúan csak annyit kell nyújtani a játékosbázisnak amennyit feltétlenül szükséges.

Az emberek akkor se fogtak gyanút, amikor kijött az első előzetes és új helyszínnek egy neonfényes metropoliszt ígért. Bele se érdemes menni mélyebben, hogy ez mennyi kérdést vet fel, kezdve azzal, hogy a megannyi kiegen keresztül védett Utolsó város ezek szerint mégse az utolsó város? Neomuna a történet roppant kényelmes logikája alapján észrevétlenül virágzott a Destiny 2 apokaliptikus világában egészen mostanáig. A sötétség erői régi ellenségünkkel, a Cabal császár Calus árnylégióinak a segítségével ostrom alá vették a neptuni várost, hogy megszerezzék a titokzatos Veilt, melynek révén a gonoszok gonosza, a Witness beléphet az emberiséget védő bolygószerű gépistenségbe, a Travelerbe, hogy ott aztán csúnya dolgokat művelhessen. Vagy előfizessen féláron a Skyshowtimera. Ki tudja? Semmi se biztos, csak az, hogy füst jön ki a fejéből.

Nem hibáztatok senkit, aki már a bekezdés felénél elvesztette mind a fonalat, mind az érdeklődését a sztori iránt. Ha van valami, amit mindenki utál a Lightfallban az a története. Abban nincs semmi meglepő, hogy az egész csak alibi, hogy bevezessék az új játszóteret és a bejárása közben megszerezhető képességet, a strandet. Ezt csinálják a kezdetek óta. Ami sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy nem ezt ígérték, a hosszú évek után válaszokban reménykedők viszont összezavartabban fejezték be a kampányt, mint, ahogy elkezdték. Még a lore szakértőknek se volt lövésük, hogy mi a pite az a Veil, amiért a harc megy. Az ettől függetlenül is fájóan nyilvánvalóvá válik, hogy a Lightfall egy sebtiben összekutyult töltelék a valódi zárófejezet, a The Final Shape előtt. Érdemi eseményben nem több egy ki tudja hányadik Cabal inváziónál, amit úgy akadályozunk meg, hogy közben mégse.

A Destiny 2-ben nagy hagyománya van az irritáló arcoknak, de a Neomunát védelmező Cloud Striderek, különösen a nagyon lazának szánt Nimbus lefárasztotta még az edzettebbeket is. Szegényke egyébként is úgy néz ki mintha egy metroszexuális Marvel-rajongó beszabadult volna a karakter kreátorba, de aztán megszólal és az ember legszívesebben szétütné a képernyőt csak, hogy elhallgasson végre ez a túl sok gázt nyelt szörfös csóka. Nem jön ki jobban a játékból az önimádó Cabal császár, Calus se, aki sokat árnyalódott a Destiny 2 első raidje óta, hogy a Lightfallban egy kiherélt, inkompetens idiótát csináljanak belőle vödörrel a fején, aki alig több a Witness kifutófiújánál.

A kampány mindezen bakik ellenére élvezhető. A Bungie-nak egyszerűen a vérében van a minőségi gunplay, ezért átlövöldözni magunkat a küldetéseken most se kevésbé szórakoztató, mint eddig volt. Calus árnylégiója egyetlen friss trükkel szolgál. Lepuffantásuk után egyes katonák egy fénylő téglát dobnak ki magukból, ami erőpajzsot ad a többieknek. Ennyi. Ó bocsánat, a Witness többször ránk küldi a tormentorokat, akik egy csapással semlegesítik a képességeinket! Ezek az akár két eltérő verzióban is feltűnő kivégzők félelmetesnek tűnnek egész addig míg rá nem jövünk, hogy síkhülyék és egy magasabb pontra való felugrással vagy egy tereptárgy körüli futkosással kijátszhatóak.

Ahhoz a hozzáálláshoz, mely szerint a tormentorokkal a The Witch Queen raid bossát használták újra, kénytelenek vagyunk hozzászokni. Megint nagyüzemben próbálják a régit újnak eladni, ám lassan nem marad semmi, amivel ezt eljátszhatják. A Destiny 2 olyan, mint egy elgyűrt origami, amiből a Bungie nem tud és nem is akar semmi formabontót hajtogatni. Ezért hát hiába az elvileg nem látott Neomuna, a régi játékosok folyamatosan ismerős sarkokba fognak ütközni. A várost bár igyekeztek megtölteni tevékenységekkel, mégis kihaltnak érződik, mivel a lakóival egy mondvacsinált okból kifolyólag soha nem fogunk összefutni. A szokásosnál nagyobb lost sectorokba szorult némi kreativitás, de a farmolásra való alkalmatlanságuk okán be nem tettem a lábamat egyikbe se amint nem volt rá szükség. A magas szintű ellenfelek miatt a járőrözés is nehezebb, mint máshol, ami egy újabb érv amellett, hogy távol tartsuk magunkat a kiegészítő helyszínétől.

A Bungie nyilatkozata szerint a Lightfallban vissza akarták hozni a kihívást az egyre könnyebbé váló Destiny 2-be, ami a kampánnyal határozottan nem sikerült. Egyből legendás fokozaton kezdtem neki és nagyobb döccenők nélkül jutottam el egészen a végső bossig. Az ő arénájában csak azért ragadtam le hosszabb ideig, mert az ellenfelek kilöktek a pályáról. A kellő szintet elérni tovább tartott, mint a kampány, ami egy hosszabb délután alatt végigjátszható szólóban. Ami furcsa volt, hogy bár a középpontjában a strand elsajátítása áll, mégis kilóg belőle és valójában könnyebb boldogulni nélküle, mint vele.

Ha már strand, a valóság rejtett húrjait láthatóvá tevő sötét erő elsőre, sőt másodjára sem tűnt nagy wasistdasnak, de, ha jobban kiismerjük és építeni kezdjük rá a karakterünket, akkor szépen megmutatja mire képes. Előszeretettel reklámozott fogása zöldes izzású hatalmunknak a nem túl eredeti vonóhorog, de ennél valójában sokkal hasznosabb a gránát, amivel fellógathatjuk az ellenfeleket. A Shadowkeep óta jelen lévő championok is szánalmasan lógicáló bábokká tehetőek vele. Nagy kár, hogy a kampány milyen pocsék munkát végez, hogy megszerettesse velünk. Hirtelen odaadja, majd ugyanilyen gyorsan el is veszi nem egyszer. Ez az összevisszaság a küldetések újrajátszhatóságának alaposan betesz. Championokkal súlyosbított heti misszióként versenyt folytatnak a legérdektelenebb endgame tartalomért kijáró cím megszerzéséért.

A kampány után egy darabig úgy tűnik, hogy a játék tömve van elfoglaltságokkal, de egy kevés rutinnal is kiszedhetjük belőlük egy szűk hét alatt a loot javát. Az egyedüli aktív karakteremnek, a titánnak az egzotikus lábasa, az Abeyant Leap még könnyebbé teszi az ellenfelek fellógatását, tehát a nehezebb fokozatú kampány végén érdemes azt választani. A Lightfall egzotikus fegyverei között legfőbb szomorúságomra nincs egy meggyőző se. A machine gunban (Deterministic Chaos) a legjobb a küldetés, amivel meg lehet szerezni. Az állóvíz felkavarására eleve alkalmatlan, de amúgy nem rossz sidearmot (Final Warning) és heavy glaive-et (Winterbite) már nerfelik, a száz dolláros deluxe kiadáshoz kötött auto rifle (Quicksilver Storm) pedig a catalystjával együtt is erőtlen.

A kiegészítőhöz időzítve a Bungie frissített a rendszeren. Jobb későn, mint soha alapon végre vannak loadautok, így egy gombnyomással átrendezhetjük az igényeinknek megfelelő felszerelés szetteket beleértve a jócskán leegyszerűsített modokat. A fegyvercraftolás is lényegesen simábban megy, habár az öt szükséges összeszedése a legyártáshoz még mindig túlzottan a szerencsén múlik. Egy külön titulust adó rangszintet vezettek be, aminek a követelményei segíti a kezdőket elkalauzolni a játék rengetegében, a veteránoknak pedig egy újabb hajszolható számot ad, amivel villoghatnak. A Guardian Ranksen még folyamatosan csiszolnak, enyhítik a szintlépési feladatokat, azonban ennél is több finomhangolást igényelnek az egymást értékelő kártyák. Itt arra nem ügyeltek, hogy időben szavazni lehessen a másikra, de a csúcs az volt, hogy heteken át lefagyott a játék, ha beléptünk a menüjébe. A sorozatosan érkező tapaszok szerencsére mindkét problémán segítettek, ám a kártyák osztogatása továbbra is elég béna. Nem sokan veszik komolyan ezeket a vackokat és még kevesebben hiányolnák, ha megszűnnének.

Ha új kiegészítő, akkor új raid, ami ezúttal a Root of Nightmares, vagyis RoN nevet kapta. Erről nem tudok első kézből beszámolni, de az mindent elárul a nehézségéről, hogy rekordsebességgel illetve számban vitték végig a bemutatóversenyen. A belőle kiszedhető páncélok a közvélekedés szerint ritka rondák lettek. A legendás rangú fegyverei közül egyedül az auto rifle (Rufus's Fury) váltott ki nagyobb érdeklődést, de az is csak addig amíg a PvP-bajnokságba, a Trials of Osirisbe be nem rakták a The Immortal smg-t, ami rendesen le is uralta a Crucible-meccseket. A raid egzotikja egy shotgun (Conditional Finalty) lett, amit szintén szívesen hoznak PvP-re, bár kétféle champion bénító képessége miatt a Bungie inkább PvE-re szánhatta. Időközben elrajtolt a raid nagyobb kihívást jelentő master változata, ahonnan a heti challenge teljesítésével legyártható, adeptes modokkal felvértezhető fegyvereket lehet szerezni, ám az a jövő zenéje, hogy mennyire érdemes.

Az egyéb endgame tevékenységek, playlist frissítések igencsak soványak. A Neomuna bár többet is kínál, de ezek a többlépcsős hordaharcok, mint a Terminal Overload gyorsan veszítenek a varázsukból miután eddig már vagy húszfélét lenyomtak a torkunkon. Mivel az 1800-as erőszint felett elengedhetetlen heti pinnacle engramot a többségük nem ad, nehéz okot találni rá, hogy újra és újra nekiugorjunk akármelyiknek. A Lightfall összesen egy vadiúj és két felújított strike-ot kínál, amit a tavalyi szezonális tartalmak (mint a Heist Battlegroundok) listára tevésével próbáltak kipótolni inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Gambit játékmódhoz hozzá se nyúltak, ahogy az egymásra való lövöldözésnek teret kínáló Crucibleben is csak a híresen ótvar matchmakingen javítgattak. Mit ne mondjak, még van mit dolgozni rajta! Talán ezért kap a Crucible 2023-ban mindössze egy új térképet.

A játék a belőtt nehézséget illetően erős személyiségzavarral küzd. A Bungie láthatóan szeretné, ha nem lenne olyan könnyű a dolgunk, viszont a Lightfallra kapott, plafonig érő negatív reakcióhullámok miatt máris visszatáncolni látszik eredeti szándékától. A baj az, nem tudják, hogyan legyen a játék úgy keményebb, hogy az inspiráljon, ne pedig frusztrációt és még több megkötést jelentsen. A Lightfall kapcsán a legsűrűbben emlegetett szó a csalódás. A közhangulat szerint ennél rosszabb kiegészítőt a Curse of Osiris óta nem kaptunk. Ennyire azért nem súlyos a helyzet, de az kétségtelen, hogy arcátlanul túlárazott. Az összecsapott kampány, az elhibázott új helyszín és a hamar unalmassá váló, halovány endgame miatt kipengetni a kért összeget nem éri meg. A gyanú szerint még a The Witch Queenhez kitalált strand képesség az, ami megmenti. Vele el lehet mókázni annyit, hogy úgy lássuk kaptunk valami jót a pénzünkért, de, ha nem vagy elkötelezett rajongó, akkor ehelyett érdemes kivárni a The Final Shape-et.