The Excavation of Hob’s BarrowTeszt

Thomasina Bateman régiséggyűjtő, aki súlyos balesetet szenvedett és ágyhoz kötött apja nyomdokaiba lépve járja Nagy-Britanniát és sírdombokat tár fel, hogy aztán könyvet írjon a kutatásairól. Egy viktoriánus-korabeli Lara Croftot képzeljünk el, aki két pisztoly helyett az ásójára esküszik, nem hisz a babonás mendemondákban és nem hagyja magát egykönnyen lerázni, a komolyabb fizikai munkához pedig munkásokat bérel fel segítségként. Egy nap titokzatos levelet kap Bewlay-ből, egy lápvidéken fekvő kis faluból, hogy az ottani, Hob’s Barrow nevű sírdomb feltárásában segédkezzen, de miután vonattal megérkezik, semmi sem a tervek szerint alakul.

A The Excavation of Hob’s Barrow egy pixelart stílusú, történetorientált folk-horror kaland, bár a horror a baljós előjeleket és gyanús helyieket leszámítva a végjátékig háttérben marad, helyette pedig hagyományos kalandjátékhoz illően a beszélgetés, valamint a tárgyak vizsgálata, begyűjtése, és olykor kombinálása dominál. Az első órákban a legszörnyebb dolog egy zsebünkben méltatlanul kimúló giliszta, egyébként a fogadóban a helyi alkoholistából fogunk infót kihúzni, egy másik helyit megpróbálni leitatni, a környékbeli lorddal flörtölni, vagy a kedves, templomnál lebzselő falusi nénivel a süteményeiről beszélgetni. Az igényesen megírt és a karakterek szájából abszolút hitelesnek ható párbeszédek kiváló szinkronnal hangzanak el, de legalább ugyanennyit hozzáadnak a beleéléshez az élethű hanghatások, legyen szó a természet és az időjárás hangjairól, vagy baljós zörejekről. Nagyon jó volt esténként fülig betakarózva szorongatni a Switchet és hallgatni a virtuális eső kopogását, vagy a késő esti gomolygó ködben visszaterelgetni Thomasinát a fogadó kandallója elé.

Ahogy telnek a napok és haladunk az aktuális feladatokkal, a helyiek ügyes-bajos dolgaiba belefolyva egyre közelebb kerülünk a tényleges célunkhoz, miközben az eseményeket narráló és azokra a jövőből visszatekintő főhősnő egyre egyértelműbben jelzi, hogy ez a történet nem happy enddel fog végződni. A sejtelmes-baljós mondatok és múltba révedések mégsem igazán tudnak felkészíteni a sírdomb feltárása utáni, mélyen a föld alatt játszódó utolsó szegmensre. Az éles stílusváltással egyébként önmagában nincs baj, ahogy a gótikus horror szabályait tiszteletben tartó befejezés is inkább csak azért hagyott bennem hiányérzetet, mert a visszaemlékezésből kiderül, hogy az értelmes és talpraesett Thomasina bőven kapja a figyelmeztető jeleket, mégis tátott… karral rohan a barlangba. A feladatok olykor tetszőleges megoldási sorrendjét és a falusiak előtt bizonyos információk elhallgatását leszámítva a játékosnak nincs kihatása az események alakítására, pedig itt nagyon adta volna magát a döntéseinktől függő többféle befejezés.

A játékmenetre és a fejtörőkre nem igazán lehet panasz, mert szépen követi a point and click hagyományokat, miközben a Switch irányítókarjaival is abszolút kényelmesen lehetett navigálni és az interakciós pontokra rábökni, illetve könnyítésként lehetett is köztük ugrálni az iránygombokkal. Egyszer-egyszer megakadtam, de ilyenkor többnyire az volt a megfejtés, hogy újra végig kellett járni az elérhető helyszíneket és időközben valahol valaki megjelent, vagy valamely cselekedetünk eredményeként valami változás következett be, ami újabb párbeszéd opciókat nyitott meg. Egy esetben csak simán nem vettem észre egy tárgyat, mert nem ugrott ki eléggé a háttérből, de ezt betudom a késő esti félálomban nyomkodásnak. Az elvétve előforduló átvezetők kifejezetten látványosak, a zene is telitalálat, és igazából a teljesen szubjektív megítélés alá tartozó, szerintem nem túl eredeti befejezést leszámítva nem tudok másba belekötni.

Kalandjáték és horror kedvelőként eleve bizakodó voltam, de ez a pixelekben és nyomasztó előjelekben bővelkedő ásatás az elszigetelt angol lápvidéken jócskán felülmúlta az elvárásaimat, és leginkább a mesteri atmoszférateremtésével nyűgözött le. Ha a kicsit suta lezárástól eltekintünk, az alaposan előkészített finálé az éles, mégis végig sejtett és várt hangnemváltással valami egészen csodálatos, ám az odavezető, látszólag nyugalmas út is feszültséggel teli. A The Excavation of Hob’s Barrow leginkább olyan, mint egy interaktív Lovecraft novella megtévesztően békés indítással. Szívesen látnék több hasonlót!