SlopecrashersTeszt

Dehogynem! A Slope Crashers egyszerre retró, egyszerre N64-like és egyszerre újszerű is a fényes-látványos Unreal grafikájával. A hegyről lecsusszanó állatok versenye nem a világ legmélyreszántóbb játékementével ér le a hegyről, inkább egy jól súlyozott, pontos határok között mozgó árkád élményként próbál hiányt pótolni a modern játékpalettán. Állataink alapvető tulajdonságban különböznek, de annyira azért mégsem mások. A játék kihívásában egyszerre van jelen a csúszás, versenygés, ugrások közbeni kombózás és az ebből fakadó turbó... Ami tök újszerű, de mégis nagyon ismerős. Ráadásul a pályák is változatosak, a maguk módján szépek, és az egész Steam Deck-en is tök jól fut, pluszban nagyképernyőre is jól skálázódik, dood!

Bevallom barátocskám, az Xboxon elérhető demó annak idején nem győzött meg. Kicsit clunky-nak tűnt az irányítás, és kissé sekélynek látszott a játékmenet. Szerencsére a végleges változatra alaposan felpumpálták byteparrot-ék a játékot. A karriermódnál elképesztő mennyiségű (10 óra +) tartalmat találhatunk, változatos feladatokkal, boss-harcokkal és hasonló nyalánkságokkal. A pályák száma idővel esetleg korlátosnak tűnhet, de így is van mit felderíteni. Sok titkos átjáró és ledönthető/gyűjthető marhaság van rajtuk szétszórva. És ami a legjobb: van egy könnyített irányítási mód, ahol nem kell a kombó végén a földreérkezéssel foglalkozni. Nyomjuk a trükköket, gyűljön a turbó! Harsogjon a száguldás szimfóniája a csőrösök és szőrösök szájából, mint a Slayer öreganyáink konyharádiójából!

Indie játék révén persze a Slopecrashers nyilvánvaló limitációkkal bír. A karakterek és azok fejlesztése például eléggé laposka - ilyen téren a játék a Wacky Wheels-re emlékeztetett, ahol az egyes szereplők között az volt a főbb különbözőség, hogy... nos, más állatok voltak, nem pedig átgondoltabb palettán felvonultatott karakterek. Itt is ez az érzésem. Van a pingvin, a papagály meg a szurikáta, vagy mi a szőr... Nekem nem tetszett a több körös futamoknál befigyelő sílift-mechanika sem. A pálya aljára érve a lift kapujába kell érkezni, a nyitott helyekért pedig szintén verseny folyik. Meglettem volna enélkül, hogy őszinte legyek. A pályaelemek és látképek is egyenetlenek - olykor szájat fogsz tátani a mélységeken és a csúszós-neonfényes járatokon, na meg a blur ízléses maszatolásán. Máskor pedig tényleg N64-ért kiáltasz majd...