LEGO Batman: Legacy of the Dark KnightTeszt

Nem tudom, ki miért Batman rajongó (feltételezem, mindenki az), de számomra mindig is Gotham City jelentette a nagybetűs főszereplőt - leginkább Tim Burton 89-es mozija miatt. Az alternatív és sötéten elrajzolt, bűnben dagonyázó, napfénytől megfosztott New York megjelenítése mindig örömünnep, az immerzió tehát határozottan innen indul. Mivel az esőáztatta macskaköveket, a gótikus és indusztriális gigantizmust, valamint a változatos vízköpők világcsúcstartó halmozódását most is értő kezek formálták - az összkép ráadásul a milliónyi építőelemmel is kiválóan harmonizál - a nyitott játéktér a lehető legideálisabb hátteret kapta. Persze csak azoknak, akik az Arkham-szériától nem telítődtek túl, és hozzám hasonlóan továbbra is rajonganak a helyszín iránt.

De ha már a megkerülhetetlen Rocksteady alapok is szóba kerültek, a lényeget már idejekorán le kell lőnünk: a Legacy of the Dark Knight az Arkham-játékok jól kicsiszolt mechanizmusaira támaszkodik, tehát a harcokon, a kütyükön, a lopakodáson, a felfedezésen, a mini-játékokon, az interakciókon, valamint a küldetések tálalásán minden pillanatban azonosítani és érezni lehet az ihletforrást, csak épp a szokásos dráma helyett most egy tipikusan “legós”, mondhatni gyermekbarát történetvezetés épül az ismerős játékmenetre. Ahogy az várható, a kihívás is ennek megfelelően alakul, így a rejtvények és harcok várhatóan senkit sem fognak megszorongatni.

A címben szereplő “Legacy” ambiciózus vállalásra utal, a készítők ugyanis az összes létező Batman mozifilmet felfűzték a narratív gyöngysorra. A cselekmény a Batman Begins-től indul, ahol az árván maradt Bruce Wayne az Árnyak Ligájában fejleszti tökélyre a belső denevért, innentől kezdve pedig végigmegyünk a Burton- és Schumacher-érán, majd a Nolan produkciók, illetve a Reeves adaptáció is sorra kerülnek (persze nem mindig a megjelenés kronológiai sorrendje dominál, így bármikor felbukkanhat egy random és emlékezetes film emlék). Az ikonikus jeleneteket valószínűleg mindenki fel fogja ismerni, de a mozikon túl számos sorozatos, animációs, és minden bizonnyal ezerféle képregényes kikacsintás is felüti a fejét, tehát a lazábban érdeklődők mellett a keménymag is megkapja a maga csemegéjét. Ez elsőre meredeken hangzik, de a megfelelő gördülékenységhez a készítők egész tisztességes vegyületet mixeltek, amihez a sok-sok utalás elhelyezése, valamint a kulcsjelenetek kiválasztása és adaptálása is ügyesen hozzájárul.

Természetesen az említett jópofaság, illetve a gyermekeknek (is) szóló tréfálkozás most is sarkalatos pontjai a vegyes koncepciónak. Igaz, hogy a közönség ezúttal mintha elnézőbben fogadná a parodisztikus túlkapásokat, illetve a gegek jó része valóban szeretetteljesen és tisztelettudóan csattan a szereplőkön, ezzel együtt nekem még mindig akadnak túlzásba vitt poénkodások. Nyögvenyelős viccekkel leginkább az átvezetőkben találkoztam, de el kell ismerni, hogy játék közben viszont számos jól időzített és frappáns helyzet adódik, a kiszólások pedig a család minden rétegében megtalálják majd az értő füleket.

A városi bűnüldözés kezdetben Gordon felügyelő, majd Macskanő közreműködésével történik, később pedig további sidekickek veszik ki a részüket az éjszakai műszakból. Kísérőink képességei eltérőek, a továbbjutás pedig sokszor kétemberes munka lesz, és ha úgy adódik, a gép helyett egy második játékos is átveheti az egyik hős-kolléga irányítását. (Ez sajnos csak helyi, split-screenes megoldással lehetséges, tehát online senkit sem tudunk bevetésre hívni.) Csakúgy, ahogy az Arkhames időkben, a sztoriküldetések döntő részében elhagyjuk a nyitott térképet, és jóval lineárisabb játékterek nyílnak, ahol kulcs- vagy kódkeresésben, illetve környezeti interakciók sokaságában dolgozhat össze a két főhős. Bizonyos pontokon megjósolhatatlanul eszement Lego szerkezeteket rakunk össze, melyekkel ajtókat törünk be, katapultozunk, vagy épp több emeleten fúrjuk keresztül magunkat - ezek többségéből szerencsére frappánsabb és a játékélmény szempontjából is szórakoztatóbb Lego-komédia keletkezik.

Ha a fő történetszálon haladunk, legtöbbször nem válogathatjuk meg a társunkat, hiszen neki nem csak a forgatókönyvben van fix helye, de általában a hozzá kötődő képességet is meg kell ismernünk és el kell sajátítanunk. Ha viszont kilépünk a városba, az addig feloldott arcokat bármikor cserélgethetjük (ahogy a kosztümök váltogatásához sem kell visszamennünk a HQ-ba), Gotham utcái pedig rengeteg elfoglaltsággal várják a denevér-duót. Rébusz feladványaival most is telis-tele vannak a közterületek, emellett pedig versenyzéssel, nyomozással, gyűjtögetéssel, mellékküldetésekkel, vagy egyszerűen csak nézelődéssel is elüthetjük az időt. A várost alkotó szigetek pont ideális méretűek, ami azt jelenti, hogy elveszni nemigen fogunk, a bámészkodás közben pedig szinte minden sarkon belebotlunk majd egy érdekesnek tűnő aktivitásba. Az egyik visszatérő negatív élményem (ami a műfajban gyakran előfordul), hogy a véletlenszerű és soha meg nem szűnő utcai bűntényekről állandóan értesítést kapunk a rendőrségi frekvenciákon, egy lelkiismeretes sötét lovagnak pedig nagyon nehezére tud esni, amikor a századik mentőakció után végül elkerülhetetlenül magára kell hagynia a kirabolt néniket és a védtelen járókelőket (valahol a hősöknek is meg kell húzni a határt). Ha lehetne, ezeket a pillanatnyi eseményeket sokkal ritkábbra állítanám. Ezen kívül a járművek vezetése sem túl járműszerű, leginkább olyan érzés, mintha egy kisgyerek tologatná őket a terepasztalon. Mondjuk, ha úgy vesszük, ezt nem is biztos, hogy hibaként kell felfogni.

Ha az összes Batmobilt egyetlen garázsban szeretnéd látni, máris nyert ügyed van, és ha valóban a Batman-örökség méltó múzeumára vagy kíváncsi, a Legacy of the Dark Knight alighanem minden idők legimpozánsabb Batcave-jét tárja a szemeid elé. A felsorakozó járművek és kosztümök mellett bővítheted és be is rendezheted a főhadiszállást, így aki erre fogékony, veszélyesen sok időre is csapdába eshet. Ez a szegmens kis híján külön játékként is megállja a helyét, vagy akár úgy is felfoghatjuk, hogy egy hatalmas Lego-szettet kapunk ajándékba, ami a küldetések között bárkit visszarepít gyermekkori ábrándjaiba. Ha viszont mégsem szeretnél itt időt tölteni, a játék egyáltalán nem erőlteti, tehát a sztori lendületében emiatt senki sem fog felesleges döccenést érezni. Felszerelésünk továbbfejlesztése azonban kicsit megszenvedi ezt a szabadságot, ha ugyanis nem jut eszünkbe, hogy néha visszalátogassunk Alfrédhoz, a játék egyáltalán nem szorgalmazza, hogy a kütyük szinten tartására is fordítsunk időt.