Igen, visszatérésétől, ugyanis az már az első percekben világossá válik, hogy annak ellenére, hogy a Strikers műfajt váltott és a tömeges harcokkal operáló musou alapokra építkezik, mégis a 2017-es Persona 5 direkt folytatása. Ez egyben azt is jelenti, hogy az előzmény ismeretei némiképp ajánlottak. Bár ugyan a banda bővül egy új taggal, akinek jelenléte egyben egyfajta tutorialként fogható fel - a vele történő párbeszédek rendre valamilyen rövid bemutatásra futnak ki -, mégis azok fognak igazán otthonosan mozogni a játékban, akik az előd történeti szálát is felgöngyölítették.

Fél évvel járunk a Persona 5 eseményei után, a csapat tagjai pedig egy nyári közös vakáció okán találkoznak újra. Persze ahogy az sejthető, a dolgok nem várt fordulatot vesznek és a kollektív emberi tudatalatti világ, a Metaverse ismét felüti rút fejét, ahogy a valóságban is egyre furcsább történések játszódnak le, így nem marad más hátra, minthogy a fiatalok leporolják azokat a fránya maszkokat és újra rendet tegyenek a világban.

A játékmenet bár szintén a Persona 5 ismerős alapjaira épít, a harcrendszer tekintetében jelentős változtatásokat kapunk. Ezúttal is egy 4 fős osztaggal pofozhatjuk az ellenfelet, a körökre osztott felállást azonban a valós idejű mob battle-ök (nagy tömegek elleni harcok) váltják. Természetesen nem kell lemondanunk a Personák használatáról sem, ráadásul az egyszerű közelharci támadások közé való kombinálásukon túl a speciális képességeiket is megidézhetjük, ezzel némi taktikus megközelítéssel vegyítve a hordák egyszerű darálását.

Ezeken túl már nem csak a Personák kapnak új képességeket az előmenetelünk során, hanem az általunk irányított karakterek is gazdagodnak új kombókkal, valamint a csapatunk tagjai között történő azonnali váltásoknak hála sokkal könnyebben tudunk látványos aprítást végezni az ellenfél sorai között. A Personák képességein túl különböző tárgyakat is bevethetünk a harcok alatt és azon kívül is, amivel megkönnyíthetjük az előrejutásunkat.

Látvány tekintetében a Strikers kicsit elmarad a nagy testvértől, ez valószínűleg a nagyobb létszámmal operáló harcoknak köszönhető, a párbeszédeknél és az átvezetőknél azonban szembeötlő, hogy a karakterek kidolgozottsága egy picit elnagyolt. Ezt némiképp kompenzálja az ezúttal is kiváló szinkron (természetesen az összes ismerős orgánum visszatért), valamint a zenei oldal, mely ugyan túlnyomó részben a Persona 5 felhozatalából dolgozik, akad köztük néhány új tétel vagy újrakevert ismerős dallam.

A Strikers szokatlan módon viszi tovább az előd örökségét, hiszen a felszín alatt megtalálhatóak benne azok az elemek, amik a Persona 5-öt naggyá tették, ugyanakkor az új műfaj behatása is jelentősen érzékelteti a hatását. Hogy a játék végül hogyan fog a két oldal között egyensúlyozni, az nagyjából egy hónap múlva kiderül, az azonban már ebből a rövid próbakörből is nyilvánvalóvá vált, hogy egy érdekes mixhez lesz szerencséje azoknak, akik csatlakoznak a fantom tolvajokhoz.