Lake: Season’s Greetings DLC – Ünnepi andalgásDLC Teszt

Az alapjáték minden hiányossága mellett is egy kimondottan kellemes élmény lett, ami elsősorban önmagunk felfedezésére helyezte a hangsúly. Így valószínűleg sokan örültek annak, mikor a Gamious bejelentette, hogy egy karácsonyi DLC-t is érkezik a Lake-hez Season’s Greetings címmel. De vajon megéri-e lecsapni erre a kiegészítőre, vagy mindenki jobban jár, ha az ünnepek alatt a csomagok ráérős szortírozása helyett valami konstruktívabb hobbit talál magának?

A Lake sztorija anno többféleképp is véget érhetett, annak függvényében, hogy miként döntöttünk bizonyos helyzetekben, a fejlesztők pedig saját bevallásuk szerint még nem állnak készen arra, hogy kimondják, az alternatív finálék közül melyik volt a hivatalos, így a Season’s Greetings folytatás helyett egy előzménytörténet lett. A DLC központjában ennek megfelelően nem Meredith Weiss áll, hanem a nő apja, Thomas, aki az 1985-ös év utolsó munkanapjait dolgozza épp végig, az egyes levelek és csomagok kézbesítése közben pedig arra is szakít egy kis időt, hogy belekotnyeleskedjen Providence Oaks lakóinak életébe, kért vagy kéretlen jótanácsokat osztogatva.

De nemcsak a történet főszereplője változik meg a kiegészítőben, hanem a sztori központi témája is. Míg az alapjáték leginkább az önmegvalósításra és a másoknak való megfelelési kényszerre fókuszált, addig a Season’s Greetings kicsit melankólikusabb vizekre evez, és az idő múlásának elfogadását, a változás elkerülhetetlenségét helyezi a figyelem középpontjába. Megijedni azért nem kell, ez nem jelenti azt, hogy a sztori tocsogna a depressziótól, de a hangulat azért érezhetően szomorkásabbra sikerült, mint amilyen a Lake kampányában volt.

Amik viszont nem változtak, azok a mechanikák, avagy a kiegészítő megmaradt olyan vezetéssel és levélkézbesítéssel feldobott sétaszimulátornak, mint amilyen az alapjáték is volt. Napjaink most is a küldemények kiszállításával kezdődnek, munkánk teljesítése közben sok esetben szóba elegyedhetünk a címzettekkel vagy a környékükön lófráló egyéb karakterekkel, míg este olvashatunk, esetleg különböző programokon vehetünk részt az ismerőseinkkel.

Maga a sztori ezekből a találkozásokból és beszélgetésekből fog kisarjadni, ahogy Providence Oaks lakói szép apránként kiöntik nekünk a lelküket, miközben átveszik a küldeményeket. És bár a helyiek problémái először még meglehetősen felületesnek tűnhetnek, ahogy haladunk az év utolsó napja felé, úgy mélyül el a cselekmény is, és a DLC végére néhány sztoriszál kifejezetten komoly fináléba torkollik.

Maga a helyszín ismét Providence Oaks lesz a jól ismert útjaival, épületeivel és tavával, csak ezúttal téli köntösbe bújtatva, és az NPC-k java se változik, azaz ismét találkozhatunk Kay-jel, Jackkel és szinte mindenki mással, akivel anno Meredithként összefutottunk. De akad itt pár új arc is, akik legalább olyan színes egyéniségek, mint a korábbról ismert karakterek, ami nagy szerencse, hiszen a DLC sztorija elsősorban az ő történetükre fókuszál, miközben azért a visszatérő figurák kapcsán is megtudhatunk pár újdonságot. Kiderül például, hogy hogyan került a Weiss szülők polcára az a csapnivaló romantikus regény, amit Meredith olvasgatott szabadidejében, de megtudhatjuk azt is, hogy miért szívja Frank folyamatosan Mr. Morgan vérét.

Röviden és tömören a Season’s Greetings sztorija és játékmenete pont olyan kellemesen nyugodalmasra sikeredett, mint az alapjátéké, a DLC technikai oldala azonban már hagy némi kívánnivalót maga után. Providence Oaks városa például még mindig meglehetősen kihaltnak érződik, hiszen egy minimális forgalmat leszámítva senkivel se fogunk találkozni az utakat járva, ahogy postakocsink fizikája is meglehetősen fapadosnak mondható. A grafika a maga elnagyolt módján inkább stílusos, mintsem szép, plusz azt is érdemes megjegyezni, hogy a karakterek arcmimikája néha nagyon furának hat. Ezen a téren alighanem a főszereplőnk viszi a pálmát negatív értelemben, néhány telefonos átvezető közben ugyanis hajlamos olyan üres és bárgyú arccal a semmibe meredni, mint aki a Lobotómia Kedvelők Baráti Körének oszlopos tagja.

Emellett pedig sajnos az optimalizáció sem sikeredett a legacélosabbra. Mi PS5-ön teszteltük a Season’s Greetingset, és többször is előfordult velünk, hogy a játék a legváratlanabb és legindokolatlanabb helyeken beszaggatott, valamint a semmiből a szemünk láttára betöltődő textúrákat és tárgyakat sem tudtuk nem észrevenni. A helyzet persze egyáltalán nem katasztrofális, avagy a DLC nem játszhatatlan, inkább úgy fogalmaznánk, hogy erősen érződik rajta a korlátozott, indie büdzsé hatása.