DARQ: Complete EditionTeszt

A tavaly PC-re és konzolokra is megjelent DARQ a los angelesi Unfold Games első játéka, mégis egy igazán polírozott indie gyöngyszem, a Switchre nemrég megjelent Complete Edition pedig tartalmazza a hét rövid pályából álló alapjáték mellé a The Tower és a The Crypt DLC-ket is. Hosszát tekintve így sem több 3-4 óránál, ebben a hosszabb filmnyi játékidőben azonban nyoma sincs üresjáratoknak, a fifikás logikai-ügyességi feladványoknak hála pedig nem árt néha kicsit félretenni és gondolkodni. Engem nem is a feladványok, inkább a továbbjutás mikéntje akasztott meg itt-ott, holott a kb. 15-20 perces pályák nem nagyok, csak nem mindig esik le elsőre, hogy JA ILYET IS LEHET? A változatos horror pályák mindegyike tartogat kisebb-nagyobb játékmechanikai csavart és homlokra csapós aha-pillanatot, miközben a fekete-fehér színvilág ellenére vizuálisan is lenyűgöz a Tim Burton filmek stílusát idéző metró állomás, kórház, vagy kihalt éjszakai utca.

Az adagolás Switchen a lehető legideálisabb, mert ha épp csak belenéznél, akkor is azonnal beránt, miközben jó eséllyel bő negyedóra alatt is van időd végigérni egy pályán. Kár, hogy a jelenetek rövidsége miatt csak egy-egy álom között ment a játék, ami elég bosszantó, ha épp végigkínlódtál egy frusztrálóbb ügyességi feladatot, ami esetleg még időre is ment, de utána elakadsz, vagy egyszerűen csak menned kell, és legközelebb az egész addigi részt újra kell csinálnod. Az időre menő feladványok, amikből van néhány, nem lesznek ugyan mindenki ínyére, nekem azonban borzasztóan tetszett, hogy tényleg olyan összetett feladatokat sikerült a készítőknek kitalálnia, amelyek megoldása nem rakétatudomány, viszont némelyikhez egyszerre kell memória, ügyesség, és az időzítés sem mindegy. Ezek sikeres megoldása után különös elégtételt éreztem, arról nem is beszélve, hogy némelyik agytorna új értelmezést ad az „okos ember a fejét is használja” mondásnak, megoldásukhoz ugyanis meg kell válni a fejünktől, amelynek földön és falakon, vagy épp kapcsolókon gurulását a testünktől függetlenül irányítjuk. Ez pedig nem csak ötletes, hanem valami egészen csodálatosan morbid is.

Szintén rém egyediek az olykor utunkat álló ellenfelek, legyen szó a megelevenedő álló lámpákról, a tubafejű, minden mozdulattal felharsanó tolószékes rémről, vagy az életre kelő maszkokról, de van egy Lloyd álmait végigkísér(t)ő rémség is, aki láttán Freudnak biztos lenne pár aggasztó észrevétele. Épp ezért ülönösen sajnáltam, hogy az egytől egyig fantasztikusan nyomasztó pályát nem fogta össze valami kézzel foghatóbb történet annál, hogy a kissrác rosszat álmodik, és talán akkor sincs ébren, amikor a lehangoló otthonában téblábol. Sok sem róla, sem az álmában szereplő alakokról nem derül ki, és bár az utolsó pályán véletlenül belebotlottam egy álomnapló lapba, az sem több acsihoz kötött collectible-nél, amit még csak el sem lehet olvasni. Egyébként a DARQ az olykor előforduló jump scarek és a hátborzongatóan valósághű hanghatások ellenére is inkább egy gravitációt mellőző szürreális utazás, semmint vérbeli horror, de ez csak a javára válik. Kis ráadás érdekesség, hogy a stáblista alatt felcsendlő melankolikus zenét a Budapest Scoring Orchestra szimfonikus zenekar előadásában hallhatjuk, az álmok során azonban csak atmoszferikus zörejek hozzák ránk a frászt.

Az idei egyik legjobb játékélményem a DARQ: Complete Edition, amely hátborzongatóan egyedi stílusban kelt életre és tesz interaktívvá sokunk számára nyomasztóan ismerős rémálmokat, miközben a szürkeállományunkat is kellemesen megdolgoztatja. Nem tagadom, hogy némelyik feladvány frusztrálóbbra sikerült a kelleténél, illetve kétszer ennyit is örömmel végigborzongtam volna belőle, ezért kívánom, hogy a fejlesztőknek legyen egy újabb játéknyi lidércnyomás ötlete, amelyeket legközelebb egy történet is összefog.