Mass Effect 3: OmegaDLC

A galaxis reménységének lenni iszonyatosan nagy teher: Shepard, oldalán hű bajtársaival mindent el is követ, hogy olyan sereget toborozzon, amelyre a galaxis fennállása óta nem volt példa, hiszen ez az egyetlen esélye a grandiózus offenzíva megindításához. „All in!”, mondhatná Gyuri bácsi, ha otthonosan mozogna az epikus űreposz műfajában, hiszen mialatt a Reaperek egész hada ostromolja a civilizációk pilléreinek számító golyóbisokat, fajok sokaságát taszítva ezzel a kipusztulás markába, a galaxist benépesítő civilizációk megfeszítetten próbálják védeni a kolóniákat, hogy mentsék a még menthetőt, és időt nyerjenek a Crucible építéséhez. A sorra elbukó katonai állások, kolóniák és őrposztok forgatagában azonban titkos szövetségek is köttetnek: egy régi ismerős segítséget kér, s nem kis mennyiségű utánpótlást, ellátmányt, és legfőképp hadsereget ajánl fel cserébe. Aria T'Loak, a Mass Effect 2-ben kulcsszerepet játszott Omega állomás rettegett kalózkirálynője elérkezettnek látja az időt arra, hogy revansot vegyen a Cerberuson, amiért elűzték a stratégiai szempontból kritikus űrállomásról, így kezdetét veszi az Omega kaland, avagy: a visszatérés a galaxis söpredékéhez című felvonás.

Nem titok, hogy hosszas várakozás előzte meg az első igazán komolynak titulált Mass Effect 3-as DLC eljövetelét: az Ending körül kialakult nyilvános fejvesztés, illetve az Extended Cut személyében történt megnyugtató lezárás utáni Leviathan inkább egyfajta misztikummal kevert, történelemlecke volt a sötét és rejtélyes foltok megértéséhez - itt volt az ideje tehát, hogy a fő történeti cselekményből szemkaparó módon kihagyott űrállomás végje megkapja a neki szánt reflektorfényt, és felfedje az epikus űrodüsszeia egyik fájóan hiányzó traktusát, azaz: a Terminus rendszer szívének számító Omega visszafoglalását. Hogy a Mass Effect Mos Eisley-eként megismert egykori Prothean Eezo-bányász kolónia végső nagy csatája mennyire váltotta be a hozzá fűző reményeket, nos... rövidesen eláruljuk (nem véletlen a királyi többes), de előtte kezdjük egy kis történeti alapozóval.

Tudvalevő, hogy a zseniálisra sikerült multiplayer szekció fejlesztéséért felelős Bioware csapat nem csak és kizárólag a Galaxy at War létrehozására volt „felbérelve”: már a Mass Effect 2 papírra vetésekor a csapat oszlopos magját képezték, ráadásul a korábbi játékokhoz készült tartalmak jelentős része is az ő kezük munkáját dícséri, kezdve az N7-es mellékküldetésektől, a Suicide Mission epikus lezárásáig. Teljes, kerek DLC tartalomként azonban ez az első igazi bemutatkozás, habár a történetet tekintve a babért már korábban learatták, hiszen az Omega DLC lényegében a Mass Effect: Invasion képregénysorozat adaptációjaként készült el a játékhoz. Nem véletlen tehát, hogy Aria nem volt túlzottan bőbeszédű a Purgatoriumban, hiszen előre megfontolt döntés volt, hogy ez a cselekményszál egy későbbi fizetős tartalomban kerül majd bővebb kifejtésre. Ennek megfelelően tehát ismert volt az Omega múltja, jelene, és jövője, így csak a köztes tartalom maradt, amely szabadságot adhatott a fejlesztők kezébe.

Az Omega nem Shadow Broker, de nem is próbál az lenni: itt nincs folytatás, amely még reményt adhat a történet alakulása szempontjából, nincsenek nyomozati lehetőségek, és epikus bossharcra sem számíthatunk igazán - ellenben aki olvasta a Mass Effect regényeket, és szerencséje volt az Invasionhoz is, annak igazi kirándulást jelent a nonstop akcióval teletömött pályák sokasága. Számos, ott olvasható helyszín és képi világ elevenedik meg előttünk játékos formában, így találkozhatunk a Turian zsoldosokból álló Talon gang felségjelzéseivel, megismerkedhetünk a trilógia történetében először egy női Turian karakterrel (Nyreen), és felfedezhetjük az Omega sötét oldalát is, annak minden titkával és izgalmas környékével együtt. Bejárhatjuk az eezo bányák atmoszférikus, és páratlan képi világát, bámészkodhatunk eddig elérhetetlennek hitt helyszínek szemszögéből, elmerenghetünk az Omega mocskában és misztikumából fakadó építészeti stílusából, de fényt deríthetünk a Cerberus reaper-ember hibrid kísérleteire (ME: Deception), és ennek eredményeképp létrejött Adjutantokra is, amelyek nem kis gondot okoznak az Omega még életben maradt lakóinak. A spoilerektől eltekintve felfedhető a párhuzam a „genetikailag továbbfejlesztett” Cerberus katonák, és az Omega állomás fontossága között is, ám ahhoz a kérdéshez, hogy miért bízták meg Oleg Petrovsky-t Aria elűzésével, és hogyan kerültek át az Adjutantok az Omega 4 relay-en keresztül, továbbra is a képregények oldalain kell kutakodnunk. Összességében véve tehát az Omega DLC kívülről egy szüntelen darálásnak tűnik, valójában azonban számos kérdésre ad választ még akkor is, ha döntési lehetőségeink száma és esélye az adott keretek miatt csak minimálisra zsugorodik.

Az Omegáért vívott harc egyébként több alfejezetre bomlik, ezek közül pedig jónéhány esetben mellékküldetéseket is vállalhatunk, megszakítva ezzel a Cerberus kompánia likvidálását. A cselekmény összességében jól átgondolt, logikus és változatos feladatok láncolata, amelybe váratlan események is helyet kaptak, így a zsoldosok bejuttatása után néhány kulcsfontosságú problémával kell megbirkóznia a főhősnek. A Talonnal való egyezkedés és közös harc csak a kezdet, hiszen később heves összecsapások, és füstfelhők közepette kell bombákat és erőtereket hatástalanítanunk, ráadásul a masszív hullámokban érkező Cerberus erők is bonyolítják az akciót, amelyek néha akár igazi állóháborúvá is fajulhatnak, ha nem találunk ki valami merész és vakmerő katonai haditervet. Az egyik fájó pont, ahogy a korábbi DLC-kből megszokhattuk már sajnos, a boss harc hiánya - bár a Cerberus főhoncho szerepet játszó Oleg Petrovsky szerepe nem igazán efféle agresszor stílusra utal (ő csak egy báb a Cerberus kezében), azért némi örömre adhat okot, hogy egy látványosabb Aria-Oleg-Adjutant-Cerberus kombó zárja le a történetet, hogy aztán a teljesen rommá zúzott űrállomás újra jogos vezetője kezébe kerüljön.

Még nincs vége, lapozz a folytatásért!

Hozzáteszem, hogy a Mass Effect multiplayerén edződött játékosok szinte semmi nehézséget sem fognak érezni a kihívások alkalmával: a gold és platinum meccsek forgatagában a végletekig ki lehet ismerni az ellenféltípusok küzdőstílusát és taktikáját, bár az érdekesen felépített, nem mindig lineáris helyszínek azért némi izgalmat tudnak csempészni a harcokba: a két új ellenféltípus, a Rampart Mech, és az Adjutant üde színfoltot jelent a Centurionok, Trooperek, Atlas Mechek és fantomok végeláthatatlan inváziójában - előbbi viszonylag magas számával, gyorsaságával és páncélzatával tűnik ki, míg utóbbi bár lassú mozgású, biotikus lövegje, és ugrásszerű támadása nehezebb fokozaton azonnali halált jelenthet - még szerencse, hogy Aria Nyreennel ellentétben mindig segítségünkre van, ráadásul igazi biotic-god, rendkívül hatásos képességekkel felvértezve, így némi gyakorlás után ütőképes párost alkotnak hősünkkel.

Ariával kapcsolatos érdekesség, hogy a rideg és érzéketlen külső mögött valójában igenis képes a kompromisszumokra, és bár Shepard a történet alakulása szempontjából nem sok vizet zavar, és csak minimális interakcióra képes, a Renegade és Paragon befolyásolásokkal az Asari idővel idomul hozzá, amely bitangul átjön az őt szinkronizáló Carrie-Anne Moss hangtónusaiból. Kudos a színésznőnek, a szerep roppant jól állt neki, az Omega visszafoglalásáért hallható buzdító beszédet különösen nagy élvezet volt az ő tolmácsolásában meghallgatni, gyakorlatilag ő viszi el a show-t, a többi jellegtelen karakter mellett. Mindezek fényében azonban még egy Mass Effect rajongónak is feltűnnek azok az érthetetlen negatívumok, amelyek mérgezik az Omega kaland végkifejletét: érthetetlen, hogy az eddig páratlan hangszerelésű, és a cselekmény mondanivalójához folyamatosan idomuló zenei aláfestés miért merül ki mindössze két főtémában: míg a korábbi tartalmakhoz nívós, és önmagában is hallgatható trackek dukáltak, itt a két fő dallam szétcincált periódusain kívül szinte semmi mást nem hallhatunk, így a hangulatot fokozó, drámai pillanatokban is szinte ugyanazok az akkordok csendülnek fel, mint amelyekre a ropogó tűzharc során lehetünk figyelmesek. Egy olyan epikus sci-fi játéknál, mint a Mass Effect ez főbenjáró bűn, még akkor is, ha ebben a DLC-ben főként az akción van a hangsúly.

Összességében tehát az Omega egy borús hangulatú, múltidéző, és újabb kritikus lyukat befoltozó DLC, amelyet igazán csak a vérbeli Shepard-szimpatizánsok, és a Mass Effect univerzum peremvilágát alkotó könyvek, képregények tudorai élvezhetnek leginkább. Mindenki mást az akció, és a látvány fog befolyásolni, de azt már most leszögezhetjük, hogy a Bioware tud ennél sokkal jobbat is. Kérdés, hogy bevállalják-e még a következő ME játék megjelenése előtt...

Egy lelkes ME játékos fórumtársunk, Deku véleménye

“Aria's loyalty mission - a DLC for Mass Effect 2”

A ME2-ben társaink kisebb-nagyobb küldetésekre hívnak segítségül, melyek szinte semmit nem adnak hozzá a történet fő szálához, viszont segítettek abban, hogy jobban megismerjük jellemüket, és érdekes helyszínekre is eljuthatunk velük, ha támogatjuk őket.

Az Omega DLC hasonló szituációt eredményez: Ariával kettesben vágunk neki a visszavételének, és a 3-4 órás játékidőből bő 1 órára csatlakozik hozzánk Aria exe és egykori tanítványa, (Darth Maul) Nyreen is. Társaink egyedi, biotikus képességekkel rendelkeznek, melyek jól használhatóak az intenzív, az emlékezetes kulcspontokon multiplayeres feladatokat is használó harcok közben. Az írók kissé egydimenziós karaktereit a dizájnerek gyönyörű helyszínekkel ellensúlyozták, és az Eezo-bányában még a Dead Space helyenként rémisztő hangulatát is sikerült megidézni pár percre. A DLC-n érződik a befektetett energia, de több ponton hiányzik a kreatívabb kapcsolat az alapjátékkal.

6 / 10

A rajongók örömére (?) azonban újabb grandiózusnak, és potenciálisan „megríkató” DLC-nek lehetünk hamarosan szem- és fültanúi: Jos Hendricks, ME pályadizájner szerint a soron következő kontent igazi „all hands on the deck” anyag lesz, amelybe az eredeti gárdából számtalan oszlopos tag belegyúrja a ki-ki maga kis varázslatát, ráadásul a talpalávalót is egy veterán mester, Sam Hulick szolgáltatja majd. Hogy visszatérünk-e a Shadow Broker szintű tartalmak újbóli felhasználásához, egyelőre nem tudni - annyi bizonyos, hogy az Omega után valami merőben másra lesz szükség ahhoz, hogy a Mass Effect univerzum rajongói számára készült, hasznos tartalommal kecsegtető DLC-k iránti érdeklődést továbbra is fenn lehessen tartani.

6 / 10