Persona 5 StrikersTeszt

Ahogy azt már az előzetesünkben is írtam, a történet szempontjából egyértelműen egyenesági folytatásként tekinthetünk a Strikers-re, hiszen nem csak a Persona 5 eseményei után játszódik, de annak történéseire is rendszeresen visszautalásokat kapunk. A készítők szerencsére nem estek át a ló túloldalára és várják el, hogy az előd minden egyes mozzanatára emlékezzünk, ugyanakkor leginkább azok fognak minden apró részletet érteni, akik nem most találkoznak először a Fantom Tolvajokkal.

Az egyszerű nyári vakációnak induló viszontlátás hamar a kognitív tudatalatti világ, a Metaverse visszatéréséről kezd el szólni, ami egyben azt is jelenti, hogy a felhőtlen kikapcsolódás helyett ezúttal is az emberek megmentése kapja a főszerepet, így a banda ismét kénytelen munkába állni. A helyzetüket azonban nem segíti, hogy ezúttal is őket akarják bűnbaknak kikiáltani, szerencsére azonban két új taggal kiegészülve minden esélyük megvan, hogy tisztázzák a nevüket.

Előbbire érdemes a kevesebb szót pazarolni, a tömeges összecsapásokkal dolgozó musou alap mellett egy ugyanolyan hibrid rendszert kapunk, mint például a Final Fantasy VII Remake esetében, vagyis a valós idejű összecsapások mellett a körökre osztott harcok taktikusságát is megkapjuk.

Az egyszerű közelharci támadások mellett a (maximum 4 fős) csapatunk minden tagja rendelkezik 1-1 lőfegyverrel, illetve a derék Personák ezúttal is bevethetőek a varázslatok megfelelőjeként. A készítők azonban annyit csavartak a dolgon, hogy az egyszerű pofonosztásos kombók közé is felfűzhetjük a használatukat. Ilyenkor éppúgy megkapjuk az általuk használt különleges képességeket, azonban ez nem kerül manába, azt csak a hagyományos idézéssel való támadásnál kell beáldoznunk. Ezzel egyébként ügyesen elérték azt, hogy a harcok ne silányuljanak egyszerű gombpüföléssé, ugyanakkor a Personákat is aktívan tudjuk használni. Ráadásul bizonyos fejlesztések után a harcok alatt és után automatikusan tudunk manát visszatölteni, így kevesebb időt kell az esetleges tárgyak elhasználásával tölteni, tehát ritkábban akad meg a harcok dinamikussága.

A játékmenet szempontjából a legnagyobb változtatás, hogy bár ezúttal is egy naptárrendszert kapunk, az abban való előrehaladás nem puszta cselekvésekhez, hanem konkrét eseményekhez kötött. Vagyis ez azt jelenti, hogy jóval nagyobb szabadságot kapunk abban, hogy mit is akarunk kezdeni egy-egy helyszínen vagy napon. Bizony, helyszínen, ugyanis a Strikers története során több japán nagyvárost is felkeresünk (ezeknek persze csak bizonyos területei lesznek elérhetőek) a road movie sztorinak köszönhetően. A felépítésből adódóan a Persona 5-re jellemző szigorú időmenedzsmentnek búcsút inthetünk, hiszen többek között lehetőségünk nyílik arra is, hogy egy nap akár egy tucatszor is megjárjuk a Metaverse-t.

Bár a fenti rugalmasság üdítően hathat, a készítők azért gondoltak arra is, hogy némileg fenntartsák az előd szigorúbb rendszerét, így például bizonyos mellékes megbízásokat csak addig tudunk elvégezni, amíg az adott helyszínen tartózkodunk, amint továbbállunk onnan, már nem lesz lehetőségünk ezen kéréseket teljesíteni. Teljesen tehát nem dobták a lovak közé a gyeplőt, viszont lényegesen nagyobb mozgásteret engedtek nekünk, ami mindenképpen üdvözlendő megoldás.

Korábban futólag már említettem a fejlesztéseket, ugyanakkor mindenképpen kell néhány további sort áldozni rájuk, hiszen ezek kapcsolják össze a játék egyes tevékenységeit. A Persona 5-ben található Confidant rendszert egy jóval áramvonalasabb Bond mechanika váltotta, ennek lényege, hogy már nem az egyes ismerősökkel kell külön-külön szinteket lépnünk, hanem a csapat egységesen tud fejlődni. A 30 perk mindegyike több szinten keresztül erősíthető és az egyszerű statnövelő bónuszokon kívül olyan hasznos képességekkel gazdagodhatunk, mint a harcok utáni élet- és varázserő visszatöltés vagy a Showtime és All-Out Attack támadások erősítése.

A fejlesztések egy része vagy magasabb szintű változata a történetben való előrehaladással nyílik meg, másokért a különböző mellékes megbízásokat kell teljesítenünk. Ezek közül is megkülönböztethetjük azokat, amik a csapatunk egyes tagjainak tesznek szívességeket és azokat, amikért a Metaverse-be kell alászállni, legyen az egy speciális képességgel rendelkező Persona legyártása vagy egy már legyőzött boss újbóli elpáholása.

A Strikers néhány elemében kompromisszumokat vállal, azonban ezek egyike sem róható fel igazán negatívumként, sőt, bizonyos szempontból még örülhetünk is nekik. Az egyik, hogy a folyamatos harc érdekében kicsit áldoz a látvány oltárán, a karaktermodellek kidogozottságán észrevehetjük, hogy némiképp elmarad a nagytestvértől, de az összkép így is remek. A másik a játékidőn érhető tetten, amit leginkább azok fognak értékelni, akiket az eredeti Persona 5 (vagy annak bővített Royal változata) elriasztott az akár több száz órára is kitolható játékidejével. A Strikers ezzel szemben egy körülbelü 40-50 órás intervallumot tud felvonultatni, ha valaki minden cseppjét kisajtolja, aki csak a fő csapásirányon kíván végighaladni, annak akár 20-30 óra alatt is sikerülhet abszolválnia.

Amiben viszont ezúttal sem alkudott meg a P Studio, az az audiós részleg, a jól ismert szinkronhangok ezúttal is gondoskodnak a minőségről, ahogy a zenei betétek sem maradnak el, hiszen a Persona 5 legjobb dallami ismét felcsendülnek eredeti és újrakevert formában is és néhány új betéttel is gazdagodunk, természetesen ezúttal is Lyn Inaizumi énekével megtámogatva.

Az egyetlen igazi negatívum, amit fel tudok hozni, az a csapat menedzseléséhez köthető, nevezetesen a kispados tagok nem kapják meg a harcokból származó XP-t. Ez már csak azért is szokatlan, mert a Bond perkek között megannyi, a teljes csapatra vonatkozó bónuszt megtalálunk, valamint azért, mert így a nem aktív társak Personái sem fejlődnek. Bár aktuális csapatunk tagjai között bármikor válthatunk harcban és azon kívül is, mivel egyszerre csak 3 társat vihetünk magunkkal (kivéve a navigátor Oracle-t, ő valahogy részesül a közös XP-ből), így előfordulhat, hogy csak azért kell új köröket futnunk a Metaverse-ben, hogy mindenkit azonos szinten tudjunk tartani.

A Persona 5 második alkalommal fejlődött tovább, hiszen míg az eredeti rész funkcióit a Royal kiteljesítette, addig a Strikers jelentősen átdolgozta azokat, hogy egy jóval áramvonalasabb, letisztultabb élményt kapjunk. Nehéz megjósolni, hogy az Atlus melyik úton viszi tovább a Persona sorozatot (a legérdekesebb a kettő keveréke lenne), de bármelyik mellett is döntenek, a rajongók biztosan jól fognak járni.