[BRÉKING] Itt az új Steam Machine!

Itt az új Steam Machine!

sQrNagy Csaba2025.11.12. 21:20

Tíz évvel később a Valve most ismét a nappalinkba vágyik. A Steam Deck sikere után ezúttal a nagyobb képernyőket célozza meg egy kompakt PC-vel, egyedi kontroller és VR headset kíséretében. A kirklandi óriás ugyanis némileg váratlanul bejelentette a jövő év elején érkező teljes hardverpalettáját, amivel a piac több jelentős szelete felé is nyújtózkodnának egyszerre. Lássuk pontosan miről is van szó!

STEAM MACHINE
KONZOL HELYETT?

A Valve 2015 végén már megpróbált betörni a nappalinkba ezen a néven. Hamar kiderült, hogy a külsős partnerek által megalkotott gépek és a Linux alapú rendszer sem állt még igazán készen erre - alig három év után szinte nyomtalanul el is tűnt a kezdeményezés. Most azonban itt az új Steam Machine, ezúttal a Valve saját fejlesztésében! Az aprócska (156mm x 152mm x 162mm) “Gabecube” központi dizájn eleme a mágneses és cserélhető előlap, a személyre szabható és bizonyos rendszerfunkciókra (letöltés státusza) reagáló LED csík, valamint a gép hátoldalán kikukucskáló hatalmas ventillátor, ami köré az egész belső felépítését felhúzták az optimális szellőzés érdekében.

A pontos specifikációk még nincsenek kőbe vésve, de a hivatalos kommunikáció szerint hatszor erősebb lesz, mint a Steam Deck és a tervek egy 512GB és egy 2TB változatot is körvonalaztak - természetesen mindkét esetben szabadon bővíthető formában. Ha picit mélyebbre ásunk, akkor egy némileg módosított AMD Zen 4 (6C/12T | 4.8GHz | 30W TDP) processzor, egy AMD RDNA 3 (28CUs | 2.45GHz |110W TDP | 8GB GDDR6) GPU egység, valamint 16GB DDR5 memóriát (szintén bővíthető) találunk a kis kockában a beépített tápegység mellett.

A masina természetesen alapból a kényelmes és optimalizált Steam OS-en fut majd, de a Valve ezúttal sem fog senkit visszatartani attól, hogy operációs rendszert váltson vagy bármi egyéb módon piszkálja meg a saját példányát. A fentiekből már sejthető, hogy a cég egy nagyjából belépő szintű mini PC-vel szeretné átütni a piacot, ami stabil, könnyen kezelhető és személyre szabható. Ehhez már csak egy kellően csábító árcédulát kell találniuk, ami egyelőre még nem körvonalazódott teljesen, de a Steam Deck után azért óvatosan bizakodhatunk.

STEAM CONTOLLER
A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓ

Bár a Steam Machine bármilyen perifériát szívesen fogad, a tervek szerint (szigorúan opcionálisan) az új Steam Controller-rel is rendelhető lesz. A Valve megoldása sem válogatós: Windows, Mac, Linux, iOS és Android eszközökkel is elboldogul, természetesen a házon belüli Steam Deck, Steam Machine és Steam Frame mellett. 2.4GHz vezeték nélküli módban az akár egyszerre 4 eszközt is kezelő saját töltő/vevő egységével vagy Bluetooth, illetve USB kapcsolaton keresztül. A cél ismételten az volt, hogy bármilyen Steam játékkal elboldoguljon.

Függetlenül attól, hogy azt alapból kontrollerekre vagy teljesen a billentyűzet és egér párosra tervezték! Ennek érdekében ismét beszorítottak két méretesebb tapipadot, az analóg karok a legmodernebb TMR mágneses elven működnek (igen, viszlát drifting!), négy haptikus motor rezeg a testében, a GripSense technológiának köszönhetően pontosan tudja hogy hol fogjuk és akár mozgásérzékeléssel is célozhatunk vele. Természetesen a már megszokott akció és funkció gombok, triggerek, valamint bumperek mellett. 35+ óra üzemidővel.

STEAM FRAME
A VR HALOTT, DE ÉLVEZI

A Steam család utolsó tagja pedig a Valve régóta várt saját VR headset megoldása! Hogy miért különösen izgalmas ez? Egyrészt mert a Frame új szintre emelheti a vezeték nélküli streaming opcióját a Steam VR játékoknak a szemkövetésre építő “Foveated Streaming“ segítségével. Bár a PlayStation VR2-ben már bizonyított a technológia alapja, valamiért a PC headsetek körében egyelőre nem terjedtek el ezek a szenzorok. A kirklandi óriás ezzel jelentősen növelheti a stabilitást, reszponzivitást és képélességet azon a ponton, ahol az adott pillanatban nézünk, mindezt rettenetesen leegyszerűsítve a mellékelt 6 GHz-es vezeték nélküli adapter segítségével.

A Steam Frame azonban önmagában is megállja a helyét, hiszen a másik fontos újítás a Steam OS megérkezése ARM-re. A headsetben ugyanis egy Snapdragon (8 Gen 3), 16GB (Unified LPDDR5X) memória, 256GB vagy 1TB háttértár (bővíthető) és a korrekt méretű akkumulátor (21.6 Wh | Li-On) is helyet kapott. Nyilván a két pántba épített hangszóró, két mikrofon, négy monochrome kamera, valamint IR szenzor mellett. Ennek köszönhetően elvileg a “Frame Verified“ hagyományos játékokat és válogatott VR címeket akár közvetlenül a headsetről is játszhatjuk majd - a példa a Hades II volt, 1440p felbontás és 90Hz képfrissítés mellett. Remélhetőleg hamarosan megtudjuk pontosan milyen felhozatallal készülnek az induláskor!

A Valve természetesen már a modern Pancake lencséket használja, az LCD kijelző pedig szemenként 2160x2160 felbontást, 72-144Hz (utóbbi egyelőre kísérleti stádiumban) képfrissítést és egy horizontális és vertikális irányba is 110 fokos betekintési szöget kínál. Az irányításért a mozgásértékelős Frame Controllel felel, ami úgy lett kialakítva, hogy teljes értékű kontrollerként működjön a nem VR játékok esetében is. Így hagyományos társa minden fontosabb funkcióját megörökölte, mint a kapacitív érzékelők, TMR analóg karok és a haptikus rezgőmotorok. Hagyományos AA elemekkel 40+ óra üzemidőt kínálva.

Egy unalmas szerda este, igaz? A Steam Machine, Controller és Frame headset a hivatalos bejelentés szerint valamikor 2026 elején érkezik. A Valve által kiadott bemutatkozó videó megtekinthető a lent beágyazott lejátszóban.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt a kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

10 órája
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

22 órája
5

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt a hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

1 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #38

1 napja
8

Resonance: A Plague Tale Legacy

Előzményjátékkal tért vissza pestises-patkányos kalandsorozat, amelyben a hányattatott sorsú De Rune testvérek után egy második részben megismert rokonszenves mellékszereplő, Sophia múltját, valamint az átok eredetét ismerhetjük meg közelebbről. Teszteltük a Resonance: A Plague Tale Legacyt.

2 napja
7

BlizzCon bejelentések – ez történt a hétvégén

Benne: Diablo V, Starcraft, World of Warcraft: Forever, Diablo animációs széria.

2 napja
18

Life is Strange: Hullámok - kritika

3 napja

Physint háttérinfók – ez történt pénteken

Továbbá: Ladder Lad, Monster Hunter Wilds: Ascendance.

4 napja
5

Metal Gear Solid Master Collection Vol. 2

4 napja
15

Húsz éves a Gamer365

Pontosan húsz éve, 2006 szeptember tizenegyedikén indult a Gamer365 - nosztalgia és jövőkép egy helyen, Hölgyeim és Uraim!

5 napja
44

Kojima: Playstation ---> Xbox – ez történt csütörtökön

Továbbá: LEVEL-5 újdonságok, Aeterna Lucis, Moros Protocol.

5 napja
9

Új Metroid, Kirby és Bloober-horror a friss Nintendo Directben - összefoglaló

Összefoglaló a szeptemberi Nintendo Direct-adás újdonságairól.

6 napja
19

Mortal Shell II

Hat évvel a rendkívül ígéretes, de némileg csiszolatlan debütáló alkotásuk után egy önálló folytatással tért vissza a Cold Symmetry aprócska csapata. Másodjára vonzóbb Fallgrim földje? TESZT!

6 napja
17

Ian Livingstone - A Rémület Temploma

7 napja
3

Nintendo Direct - The Legend of Zelda 40th Anniversary

Hey, listen! Nézzük együtt a Nintendo zeldás bejelentéseit!

8 napja
11

Szombaton nem történt semmi

...de miért is ne írnánk valamiről, ha már itt vagyunk? Kayima, Gamescom és nosztalgia, hétvégére.

2026.09.06.
11

Zelda, Lucia és sok más csoda - hírek péntekről

Nintendo duplán, No Man's Sky (megint). és a jelek szerint botrány van Lucia formás fenekéből.

2026.09.05.
22

Marsupilami 2 - Salsa Palombia

2026.09.04.
2

PlayStation State of Play összefoglaló: Wolverine, FFVII és a többiek

2026.09.04.
6

Tomb Raider és Nascar hogyankészültökkel telik a hét - ez történt szerdán

Továbbá 007 sikerek, Moonlighter, Kiln és Hot Wheels a pályán.

2026.09.03.
2