Nem csak a GTA 6 csúszik, Switch megjelenésáradat – ez történt csütörtökön

Nem csak a GTA 6 csúszik, Switch megjelenésáradat – ez történt csütörtökön

dragCsető Zsolt2025.11.07. 08:00

Újból csúszik a Marvel 1943: Rise of Hydra. A Skydance játéka eredetileg idén jelent volna meg, de aztán áttették a premiert 2026 elejére. Most pedig kiderült, hogy ezt sem fogják tudni tartani – olyannyira, hogy ezúttal nem is kaptunk új dátumot.

SWITCH ÚJDONSÁGOK

Újabb leépítések a Square Enixnél. Pontos számok nem ismertek, de a VGC úgy értesült, hogy a japán kiadó komoly átalakításokat jelentett be a nyugati részlegeire vonatkozóan, melynek következtében lényegében minden területen elbocsátások várhatóak – Európában és Amerikában egyaránt.

Készül a Chicken Chicken. A Sobaka Studio (Kiborg) ezúttal egy partijátékkal jelentkezik, melyben 16 fős, minijátékokkal teli versengés vár ránk csirkebőrbe bújva. PC-re, konzolokra és mobil platformokra készül, a Steamen és az Epic Games Store-on pedig már egy demó is elérhető belőle.

Gameplay ízelítőn a Suri: The Seventh Note. A PlayStation India Hero Project kezdeményezés által felkarolt 2D-s metroidvania zenés-ritmusjátékos elemekkel igyekszik felhívni magára a figyelmet. PC-re és PS5-re készül, lent pedig az első gameplay kedvcsinálót nézhetitek meg róla.

Jön a Pirates Outlaws 2: Heritage Early Access. A kalózos tematikájú roguelike deckbuilder folytatásának korai hozzáférésű verziója december 4-én debütál a Steamen, benne az első fejezettel.

Bemutatkozott a Fright Train. A magát közepesen komolyan vevő túlélő-horror egy antarktiszi vonaton játszódik – a Born of Bread alkotóinak új agymenése jövőre érkezik PC-re.

Úton a Cash Cleaner Simulator. A „szimulátorok, amikre nem hitted volna, hogy bárkinek is igénye volt” kategória legújabb győztese PC-re már május óta elérhető, a pozitív fogadtatás után pedig most jönnek a konzolos verziók is: február 12-én indul a pénzmosás PS5-ön és Xbox Seriesen.

Nyugatra hajózik az Etrange Overlord. A NIS America zenés akció-RPG-je még Japánban sem jelent meg, most azonban bejelentették, hogy hozzánk is érkezik, méghozzá valamikor 2026 elején, PC, PS5, PS4 és Switch platformokra. A kapcsolódó trailert lent nézhetitek.

Jön az MLB The Show 26. A Sony baseballos szériája halad tovább a kitaposott úton: jön a következő rész, melynek kapcsán a tényleges leleplezésre, a platformokra és a megjelenési dátumra vég várnunk kell.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt a kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

8 órája
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

21 órája
2

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt a hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

1 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #38

1 napja
8

Resonance: A Plague Tale Legacy

Előzményjátékkal tért vissza pestises-patkányos kalandsorozat, amelyben a hányattatott sorsú De Rune testvérek után egy második részben megismert rokonszenves mellékszereplő, Sophia múltját, valamint az átok eredetét ismerhetjük meg közelebbről. Teszteltük a Resonance: A Plague Tale Legacyt.

2 napja
7

BlizzCon bejelentések – ez történt a hétvégén

Benne: Diablo V, Starcraft, World of Warcraft: Forever, Diablo animációs széria.

2 napja
18

Life is Strange: Hullámok - kritika

3 napja

Physint háttérinfók – ez történt pénteken

Továbbá: Ladder Lad, Monster Hunter Wilds: Ascendance.

4 napja
5

Metal Gear Solid Master Collection Vol. 2

4 napja
15

Húsz éves a Gamer365

Pontosan húsz éve, 2006 szeptember tizenegyedikén indult a Gamer365 - nosztalgia és jövőkép egy helyen, Hölgyeim és Uraim!

5 napja
44

Kojima: Playstation ---> Xbox – ez történt csütörtökön

Továbbá: LEVEL-5 újdonságok, Aeterna Lucis, Moros Protocol.

5 napja
9

Új Metroid, Kirby és Bloober-horror a friss Nintendo Directben - összefoglaló

Összefoglaló a szeptemberi Nintendo Direct-adás újdonságairól.

6 napja
19

Mortal Shell II

Hat évvel a rendkívül ígéretes, de némileg csiszolatlan debütáló alkotásuk után egy önálló folytatással tért vissza a Cold Symmetry aprócska csapata. Másodjára vonzóbb Fallgrim földje? TESZT!

6 napja
17

Ian Livingstone - A Rémület Temploma

7 napja
3

Nintendo Direct - The Legend of Zelda 40th Anniversary

Hey, listen! Nézzük együtt a Nintendo zeldás bejelentéseit!

8 napja
11

Szombaton nem történt semmi

...de miért is ne írnánk valamiről, ha már itt vagyunk? Kayima, Gamescom és nosztalgia, hétvégére.

2026.09.06.
11

Zelda, Lucia és sok más csoda - hírek péntekről

Nintendo duplán, No Man's Sky (megint). és a jelek szerint botrány van Lucia formás fenekéből.

2026.09.05.
22

Marsupilami 2 - Salsa Palombia

2026.09.04.
2

PlayStation State of Play összefoglaló: Wolverine, FFVII és a többiek

2026.09.04.
6

Tomb Raider és Nascar hogyankészültökkel telik a hét - ez történt szerdán

Továbbá 007 sikerek, Moonlighter, Kiln és Hot Wheels a pályán.

2026.09.03.
2