Terminator 2D: No Fate – csak ha bevégzedTeszt

Kevés ikonikusabb mozifilmje és popkulturális jelensége van a kilencvenes éveknek, mint James Cameron nagyágyúja, az 1984-es kultfilmet, a Terminátort (A halálosztó) követő folytatás, a Terminátor 2. Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton párosához ekkor már Robert Patrick és Edward Furlong is csatlakozott, és az 1991-es Terminátor 2. – Az ítélet napja mindent tartalmazott, amihez csak szüksége volt a sikerhez: elképesztő vizuális megoldásokat, emlékezetes jeleneteket és idézhető dialógusokat, látványos akciót, valamint a Guns N’ Roses metalslágerét, a You Could Be Mine-t. Őszintén… amikor valaki kitalálta, hogy ebből készüljön egy új, retró jellegű videójáték, akkor lényegében biztosra ment. Innen már csak akkor nem egyértelmű a siker, ha valamit nagyon elszúrnak a fejlesztők.

Hogy nincs végzet, azt nehéz azért akkor elismerni, amikor a képzelt jövőben éppen krómhatású gyilkológépek vadásznak az emberre. Márpedig a Terminator 2D: No Fate esetében ez és Sarah Connor akciózása jelenti az első pályákat. Aztán bejön a képbe szinte a teljes 1991-es mozifilm történetvonala a híres kocsmai jelenettől a Pescadero elmegyógyintézeten át a Cyberdyne Systems épületéig. Sőt még ráadást is kapunk, hogy azért a kampány kihúzza legalább 2 órán át. Amely persze teljesen korrekt játékidő egy arcade jellegű program esetében – sőt, még mindenféle alternatívát, boss rush-t és újrakezdések nélküli változatot is kapunk.

A Marvel Cosmic Invasion esetében is méltattam a látványt, ami nem véletlen, hiszen a Tribute Games alkotása is azt a retró pixel art skatulyát választotta, amelyben a T2D is remekel, csak ezúttal erősen a film képi világát reprodukálva, a Marvel-produkciónál kevésbé színes és rajzfilmes stílusban. Sötétebb és sokkal inkább hozza a T-sorozat elmúlással teli jövőképét. Emiatt kimondottan jól áll a játéknak a látványvilág, de szerencsére nem kell kizárólag a külcsínre támaszkodnia, mivel a belbecs is legalább annyira élvezetes és szórakoztató, mint az, ami a szemünk elé tárul.

A fejlesztők ugyanis le sem tagadhatnák, hogy kimondottan erőteljes hatással voltak rájuk az olyan klasszikus videójátékok, mint a Contra/Probotector, a Blackthorne/Blackhawk vagy éppen a Battletoads. Konkrétan vannak főellenfelek, amelyek szinte egy az egyben hozzák a klasszikus arcade játékok kinézetét vagy mozdulatait, de az is előfordul, hogy szimplán a belépőjük ismerős – én meg már pózoltatnám be a karakterem, hogy a két fegyverét két irányba tartva sziklaszilárd állással nézzen a kamerába. Az elmegyógyintézet falai között még némi lopkodásra és rejtőzködésre is futja, míg a helikopteren ücsörgő T-1000-es elől menekülve már majdnem olyan érzésünk támad, mint amikor a Battletoads agyvérzést okozó versenypályáit daráltuk – de a Bitmap Bureau szerencsére nem pályázik a Rare-nél joggal lévő „minden idők legszemetebb pályája” díjra.