Octopath Traveller 0Teszt

Az Octopath Traveler 0 indításakor az embernek olyan érzése van, mintha egy jól ismert útra lépne rá újra és újra. A menü, a zene, a harcrendszer mind a korábbi részeket idézik; a sorozat alapjai lényegében nem változtak, csak még kiforrottabbak, és már ösztönösen működnek. Amiben eltér az előző részektől, hogy jóval sötétebb tónusú azoknál és most hangsúlyosabb benne a narratíva, ugyanis rengeteg drámával és történeti fordulattal rendelkezik. Az is újdonság, hogy a játék elején saját karaktert kell alkotnunk, akinek Kingdom Hearts féle stílusban kell kiválasztanunk a gyengeségeit és erősségeit, valamint a kedvenc ételét.

A történet elején Wishvale szülővárosunkat porrá égetik, így JRPG játékokhoz méltó motivációt kapunk, melyet a düh és a bosszú vezérel. Az elkövető banda három antagonistából áll, akiket a hatalom, a hírnév és a gazdagság testesíti meg, és mindannyian egy-egy isteni gyűrű birtokosai, amelyeknek köszönhetően emberfeletti erővel rendelkeznek és szinte legyőzhetetlenek. Mint említettem, az Octopath Traveler 0 sokkal sötétebb, mint elődei, melyben a gonoszság gyakran nyíltan, kendőzetlenül jelenik meg. Az egyik ellenség Auguste egy az egyben Final Fantasy VI főgonoszát, Kefkát idézi. A bohócos ruházat és smink mellett a karaktere is hasonló, csak még emeltek a téten. Miközben kifelé elismerésnek örvendő drámaíróként mutatkozik, valójában egy manipulatív pszichopata és sorozatgyilkos, aki csak akkor talál ihletet új darabjaihoz, miután megölt valakit. A hozzá közel állókat mesterien befolyásolja, így azok semmit sem tesznek ellene, sőt elhiteti velük, hogy az áldozatai egy nagyobb cél eszközei, azaz a művei megszületésének szükséges „kellékei”. A többiek is hasonlóan romlottak, és ők együtt minden idők legelvetemültebb videojátékos gonosztevői közé tartoznak. Folyamatosan elkövetnek olyan meghökkentő és felháborító dolgokat, amelyek valódi tétet adnak a boss harcoknak, mindemellett fenntartják a motivációt az ellenük folytatott hajszára és a 100 órás történet végigjátszására. Ami tetszett, hogy némi szabadságot kapunk a kaland alakulásában, azaz mi választjuk meg, melyik gonosz történeti szálán haladunk. Persze minden utat be kell járni, és a szintezéshez is elengedhetetlen, de ez némileg színesítette a játékot. Másik ami fenntartotta a motivációmat, hogy Suikoden szériához hasonlóan, itt is rengeteg szereplőt szerezhetünk meg a kalandjaink során, szám szerint 36-ot! Legtöbbjük a chapterek végén automatikusan csatlakozik, de néhány karaktert csak szimplán meg kell szólítani, míg másokhoz mellékküldetéseket is kell teljesíteni.

Az Octopath Traveler 0 egyik legjobb újítása falunk, Wishvale újjáépítése. Ez nem puszta mellékelfoglaltság, hanem egyfajta lelki menedék a történet súlya alól. A faluépítés lassú, megnyugtató ritmust diktál. Házakat, üzleteket, farmokat helyezhetünk el a térképen, valamint lakókat telepíthetünk be. Ezek mindegyike bónuszokat ad, így ritkább tárgyakat szerezhetünk be, termelhetünk zöldséget, vagy tenyészthetünk állatokat is, melyekből terméshozam a jutalmunk. A testreszabhatóság meglepően mély, és ahogy haladunk előre a Wishvale-hez kötődő küldetésszálon, egyre nagyobb teret kapunk az alkotásra. Érdekesség, hogy az elhelyezhető tárgyak számát az adott platformok hardverkorlátjaihoz igazították, így a Switch tulajok 250, a Switch 2/PS4 tulajok 400, míg a PS5/Xbox Series/PC tulajok 500 egységet pakolhat ki a területre. A falu fejlesztése bizonyos pontokon történetszálakhoz van kötve és megfelelő karakter szintre van szűkség, így hiába szeretnénk teljesen elmerülni benne, a játék időnként visszaterel a fő cselekményhez. Ettől függetlenül Wishvale az a hely, ahol az Octopath Traveler 0 igazán emberi arcát mutatja, és a mély drámákhoz némi nyugtatóbb, pozitívabb hangsúlyt ad. Az elején féltem ettől az építkezős résztől, de nem tolják túl, mivel szépen lassan adagolják a fő storyvonalon haladva.

A játék lényegi eleme a harcrendszere. Továbbra is véletlenszerű körökre osztott csaták vannak Boost & Break mechanikával, de ezt most a front–back soros csapatfelállással toldották meg. A Boost & Break mechanikával a karakterek minden körben Boost Pointokat (BP) kapnak, amelyeket támadásaik és képességeik felerősítésére használhatnak. A Boostolt akciók nemcsak nagyobb sebzést okoznak, hanem gyakran kiegészítő hatásokat is kapnak (gyógyítás/mérgezés), így folyamatos döntéshelyzet elé állít minket a program, ahol a kérdés: azonnali előnyt, vagy késleltetett, de sorozatos támadást használjunk? Ezzel párhuzamosan működik a Break rendszer, amely az ellenfelek védelmét célozza. Minden ellenfél rendelkezik egy „törhetőségi” sávval, amelynek lenullázása Break állapotot idéz elő. Ilyenkor az ellenfél egy időre harcképtelenné válik, miközben drasztikusan megnő az ellene bevitt sebzés hatása. A harcokban tehát először feltörjük az ellenfél védelmét, majd Boostolt támadásokkal kihasználjuk a nyitott helyzetet, így a harcok folyamatos izgalmat kínálnak és szinte megunhatatlanak. Ami még érdekesség, hogy egyszerre akár nyolc karakter is részt vehet a csatatéren, négyen elöl, négyen hátul, és minden körben cserélhetjük őket. Ez elképesztően sok taktikai lehetőséget nyit meg, és a harcok tempója is feszesebb, dinamikusabb, mint valaha.

Az Octopath Traveler 0 a HD-2D stílus legszebb képviselője. Imádom ezt a dioráma hatást, amit a játék nyújt. A fejlesztők gyakran szűk mélységélességet alkalmaztak, amelyben a kép elő és hátterét enyhén elmossa, miközben a fókuszban lévő területek élesen kirajzolódnak. Ez a megoldás azt az érzetet kelti, mintha egy aprólékosan kidolgozott, kézzel készített terepasztalt vagy makettet szemlélnénk, ahol minden elem a helyén van. A döntött kameraszögek és a finom perspektívaváltások tovább erősítik ezt a hatást, különösen városokban és belső terekben. A fények használata szintén kulcsszerepet játszik! A lámpások és napfény által vetett sugarak, valamint a napszakokhoz kötött árnyékok modern, filmszerű hangulatot kölcsönöznek. Ezek a fényhatások kontrasztban állnak a tudatosan „egyszerű” pixelgrafikával, ami különleges élményt teremt. Az effektek, így a varázslatok, részecskék és robbanások, mind egytől egyig kifejezetten látványosak, mégsem nyomják el a letisztult alapstílust. Érdemes minden konzolon kikapcsolni az automatikus HDR funkciót és hagyni SDR-ben a megjelenítést, mert így jóbban érzékelni ezeket a hatásokat.

A játék zenéje ismét kimagasló. A széria soundtrackjét sokszor hallgatom utazásaim során, annyira magával ragadóak a számok. A megszokott komolyzenei a hangszerelése, amelyben a zongora, a vonósok és a fúvósok kapják a főszerepet. A kompozíciók ezúttal visszafogottabb, melankolikusabb tónust ütnek meg, igazodva a történet komorabb hangulatához. Itt érdemes megemlítenem, hogy a játék 90%-ban szinkronnal van ellátva, ami ekkora játéknál meglepő. Persze azért nem annyira minőségi, mint mondjuk legutóbb a Final Fantasy Tactics-ban hallottunk, de akkor is dicsérendő.