Nemze7i ünnep – ez történt pénteken

Nemze7i ünnep – ez történt pénteken

dragCsető Zsolt2025.11.08. 08:00

Továbbra is készül az új Mass Effect. A BioWare még 2020-ban jelentette be, hogy dolgoznak a széria következő felvonásán, pénteken pedig az N7-nap alkalmából megerősítették, hogy a munkálatok továbbra is zajlanak. Konkrétumok persze nem hangzottak el, Mike Gamble executive producer azonban annyit elárult, hogy amíg az elmúlt pár év rendkívül mozgalmas volt a stúdiónál, addig jelenleg csak és kizárólag erre a projektre fókuszálnak.

Újból bemutatkozott a Canyons. A RedRuins Software egyedül vagy négyfős csapatokban játszható PvPvE shootere alapos újragondoláson esett át: ennek eredményét láthatjuk most a lenti trailerben, amely fél percnyi gameplay villant a PS5-re és PC-re készülő TPS-ből.

Megjelent a The Awakener: Forgotten Oath PS5-verziója. A kínai fejlesztésű roguelike akciójáték pontosan két évvel ezelőtt jelent meg PC-re, most pedig a Sony konzoljára is ellátogatott.

Megérkeztek a Static Dread: The Lighthouse konzolos verziói. Az augusztusi PC-s premiert követően PS5, PS4, Xbox Series és Xbox One masinákra is befutott a horrorkaland, melyet a fejlesztők úgy írnak le, mint a Papers, Please találkozása a lovecrafti motívumokkal.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

ARC Raiders sikerek, PS5-eladások – ez történt hétfőn

Továbbá: The Super Mario Galaxy Movie, Junkster, Ereban: Shadow Legacy, Storm Lancers, Resident Evil: Survival Unit, Switch 2 kompatibilitás.

1 órája
1

Onirism

Te emlékszel a legutóbbi álmodra? Carol igen, aki épp egy furcsa utazáson megy keresztül: kisnyusziját Bunbunt elrabolták! Tesztlaborban az Onirism.

12 órája

Heti megjelenések

1 napja
7

Painkiller

Lássuk, hogy a 2025-ös Fájdalomcsillapító, és a klasszikus játékmenet drasztikus mutációja boomernek való vidék-e.

1 napja
5

Halo: Combat Evolved Remake - A Varacskosdisznó újjászületése

Kedvcsináló minden idők legkedvesebb Halo játékának friss remake-jéhez, egy Warthog-rajongó sisakrostélyán át.

2 napja
10

Nemze7i ünnep – ez történt pénteken

Benne: Mass Effect, Canyons, The Awakener: Forgotten Oath, Static Dread: The Lighthouse.

3 napja

It Takes a War - Elégia 1.6

Elgondolkodtál már azon, hogy milyen régóta nem jártál az egykori kedvenc multiplayer pályádon? Hogy mikor beszéltél utoljára olyan online barátokkal, akikkel annak idején évekig hajkurásztátok egymást valamelyik virtuális terepen? Ott voltál te is a hőskorban, amikor egy-egy nullapontikszes update után, a kedvenc online lövöldédben, eltűntek a falak, esetleg a modellek bugzottak?

3 napja
1

Nem csak a GTA 6 csúszik, Switch megjelenésáradat – ez történt csütörtökön

Továbbá: Chicken Chicken, Suri: The Seventh Note, Pirates Outlaws 2: Heritage, Fright Train, Cash Cleaner Simulator, Etrange Overlord, MLB The Show 26.

4 napja
8

2026 végére csúszik a Grand Theft Auto VI

A Rockstar Games rövid közleményben jelezte, hogy még néhány hónapot várnunk kell mielőtt Leonida állam területére léphetünk.

4 napja
38

Beneath – Félelem és reszketés az óceán fenekén

A Beneath fejlesztőit nem kisebb cím isnpirálta, mint a 2005-ös F.E.A.R., de vajon fel tud-e nőni egy kis indie csapat alkotása a Monolith legendás horror FPS-éhez?

4 napja
6

Tervek a jövőre - ez történt szerdán

Benne: Insomniac, Unbeatable, PlayStation Portal, One Piece: Pirate Warriors 4, Nintendo, Planet Zoo.

5 napja
4

Konc (Bone): Sárkányok mégis léteznek

Kiteljesedett a Vad Virágok Könyvműhelynél kimondottan igényes kivitelben megjelent Omnibus-sorozat, mely nem kínál nagy újdonságokat, de amit nyújt, azt nagyon szerethető és emlékezetes formában teszi.

5 napja
3

Switch 2 menetelés - ez történt kedden

Továbbá: Darwin’s Paradox!, Leaf Blower Co., Warhammer Survivors, Metroid Prime 4: Beyond, VRacer Hoverbike, Audio Trip, Roboquest VR, Shadowgate VR: The Mines of Mythrok, Rager.

6 napja
9

Game Pass: november első hetei

Távozik a S.T.A.L.K.E.R. 2 Heart of Chernobyl. De rengeteg érdekes indie fejlesztés érkezik helyette a Black Ops 7 előtt!

6 napja
1

Iparági apróságok - ez történt hétfőn

Benne: Electronic Arts, Odds Chronicles, Fantastic Pixel Castle, Fatal Fury: City of the Wolves.

7 napja
5

Programajánló: Telekom PlayIT Show, TECHXPO és Hungarian Game Awards

Hamarosan újra a játékok és a technológia világába ugorhatunk a Hungexpón megrendezésre kerülő Telekom PlayIT Show és a TECHXPO konferencia keretein belül.

7 napja

Chickenhare and the Treasure of Spiking-Beard

Már a 8-bites korszak óta alapvetés, hogy a gyerekeknek szánt mozifilmek mellé érkeznie kell valamilyen videojátékos feldolgozásnak, vagy tie-in játékprogramnak. Lássuk, Pipiána Hoppsz új kalandját hogy sikerült feldolgozni!

7 napja
2

Heti megjelenések

8 napja

Farthest Frontier - Poros Polgi

Középkori városépítős témában az utóbbi 10 évben igen kevés érdekes játékot sikerült kiizadnia a játékiparnak; a nagy stúdiók helyett rendszerint az indie fejlesztők találják fején a szöget. Most a Farthest Frontier 1.0-ás verziója került be a tesztlaborba. Lássuk is, mire megyünk poros utak polgármestereként.

8 napja
3

DLC-k és átiratok - ez történt pénteken

Benne: Arknights: Endfield, Frostpunk 2, Silent Hill 2, Turok 2: Seeds of Evil, Triarchy, Fatal Fury: City of the Wolves.

2025.11.01.
1