A Steam Machine árnyékában – ez történt szerdán

A Steam Machine árnyékában – ez történt szerdán

dragCsető Zsolt2025.11.13. 08:00

Bemutatkozott a Horizon Steel Frontiers. Az NCSOFT a Guerrilla Games és a Sony közreműködésével esik neki a Horizon licencnek, természetesen egy MMORPG formájában, amely PC-re és mobil platformokra lesz elérhető – hogy mikortól ,azt egyelőre még nem tudni. Az első trailert lent láthatjátok, ide kattintva pedig egy rövid gameplay kedvcsinálót is megnézhettek.

Új frissítést kapott a Silent Hill f. A legfontosabb változtatás a Casual nehézségi szint, ami tovább skálázza az akció nehézségét, de ezen felül is vannak balansz változtatások – elsősorban a harchoz nyúltak a fejlesztők. A teljes patch notes itt olvasható.

Úton a The Rogue Prince of Persia nintendós verziói. A Ubisoft és az Evil Empire bejelentette az átiratok megjelenési dátumát: december 16-án érkezik Switch-re és Switch 2-re a jól ismert szériát újragondoló roguelite akció-platformer.

Csúszik a Showa American Story. A poszt-apokaliptikus RPG az eredeti tervek szerint még idén megjelent volna, a nagy csendből azonban lehetett sejteni, hogy ebből végül nem is lesz semmi. Most már ez hivatalosnak tekinthető: a fejlesztő NEKCOM Games megerősítette, hogy valamikor 2026 folyamán fog csak megjelenni a játék.

Készül a Ratchet & Clank: Ranger Rumble. Mielőtt komolyabban is izgalomba jönne bárki: nem egy új nagygépes epizódról van szó, hanem egy mobilos játékról, ami egy free-to-play arena shooter lesz iOS-re és Androidra.

Megjelent a Broken Sword: Shadow of the Templars – Reforged Nintendo Switch 2 Edition. A klasszikus kalandjáték felújítása PC-re, valamint PlayStation és Xbox konzolokra már korábban megérkezett, mint ahogy Switch verzió is volt már belőle, most azonban már Switch 2-re is elérhető. Az előző generációs verziót 5 euróért lehet upgrade-elni.

Készül a Death Stranding Isolations. Egy animációs sorozatról van szó, két teljesen új főszereplővel, melynek munkálatait executive producerként felügyeli Hideo Kojima. A Disney+ kínálatában fog debütálni valamikor 2027-ben.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

A Steam Machine árnyékában – ez történt szerdán

Benne: Horizon Steel Frontiers, Silent Hill f, The Rogue Prince of Persia, Showa American Story, Ratchet & Clank: Ranger Rumble, Broken Sword: Shadow of the Templars - Reforged, Death Stranding Isolations.

1 órája
2

Itt az új Steam Machine!

A Valve ismét a nappalinkba vágyik. A Steam Deck után a nagyobb képernyőket célozva, egyedi kontrollerrel és VR szemüveggel!

12 órája
16

PlayStation Game Catalog: novemberi érkezők

The Talos Principle II. Still Wakes the Deep. Pacific Drive. Na és visszatér a Grand Theft Auto V is a kínálatba!

13 órája

A Super Mario mozifilm folytatása Galaxisba repíti a hőseit

Vicces, hangulatos és továbbra is nagyon bájos a Super Mario univerzum mozgókép formában. A Galaxy Movie traileréből több ismerős elem is visszaköszön.

13 órája

Yakuza Kiwami + Yakuza Kiwami 2 (Nintendo Switch 2)

A Dragon Engine végre a Nintendo konzolján is megmutathatja, hogy mit tud.

18 órája

The Falconeer: Revolution Remaster

A Falconeer első megjelenése furcsa iparági anomália volt: egy solodev játékról beszélünk, amely ennek ellenére iszonyat látványosan nézett ki, tartalmas is volt, ráadásul Xbox Series platformokon 120 Hz-es képfrissítést...

22 órája

Új Elden Ring: Nightreign DLC, Fatal Frame II Remake megjelenés – ez történt kedden

Továbbá: BrokenLore: Ascend, BrokenLore: Unfollow, Gran Turismo 7, BlazBlue: Entropy Effect X, Tokyo Xtreme Racer, Marvel Tokon: Fighting Souls, Octopath Traveler 0, Let it Die: Inferno, Damon and Baby, Never Grave: The Witch and the Curse.

1 napja
3

ARC Raiders sikerek, PS5-eladások – ez történt hétfőn

Továbbá: The Super Mario Galaxy Movie, Junkster, Ereban: Shadow Legacy, Storm Lancers, Resident Evil: Survival Unit, Switch 2 kompatibilitás.

2 napja
13

Onirism

Te emlékszel a legutóbbi álmodra? Carol igen, aki épp egy furcsa utazáson megy keresztül: kisnyusziját Bunbunt elrabolták! Tesztlaborban az Onirism.

2 napja

Heti megjelenések

3 napja
10

Painkiller

Lássuk, hogy a 2025-ös Fájdalomcsillapító, és a klasszikus játékmenet drasztikus mutációja boomernek való vidék-e.

3 napja
6

Halo: Combat Evolved Remake - A Varacskosdisznó újjászületése

Kedvcsináló minden idők legkedvesebb Halo játékának friss remake-jéhez, egy Warthog-rajongó sisakrostélyán át.

4 napja
16

Nemze7i ünnep – ez történt pénteken

Benne: Mass Effect, Canyons, The Awakener: Forgotten Oath, Static Dread: The Lighthouse.

5 napja

It Takes a War - Elégia 1.6

Elgondolkodtál már azon, hogy milyen régóta nem jártál az egykori kedvenc multiplayer pályádon? Hogy mikor beszéltél utoljára olyan online barátokkal, akikkel annak idején évekig hajkurásztátok egymást valamelyik virtuális terepen? Ott voltál te is a hőskorban, amikor egy-egy nullapontikszes update után, a kedvenc online lövöldédben, eltűntek a falak, esetleg a modellek bugzottak?

6 napja
1

Nem csak a GTA 6 csúszik, Switch megjelenésáradat – ez történt csütörtökön

Továbbá: Chicken Chicken, Suri: The Seventh Note, Pirates Outlaws 2: Heritage, Fright Train, Cash Cleaner Simulator, Etrange Overlord, MLB The Show 26.

6 napja
8

2026 végére csúszik a Grand Theft Auto VI

A Rockstar Games rövid közleményben jelezte, hogy még néhány hónapot várnunk kell mielőtt Leonida állam területére léphetünk.

6 napja
38

Beneath – Félelem és reszketés az óceán fenekén

A Beneath fejlesztőit nem kisebb cím isnpirálta, mint a 2005-ös F.E.A.R., de vajon fel tud-e nőni egy kis indie csapat alkotása a Monolith legendás horror FPS-éhez?

6 napja
8

Tervek a jövőre - ez történt szerdán

Benne: Insomniac, Unbeatable, PlayStation Portal, One Piece: Pirate Warriors 4, Nintendo, Planet Zoo.

7 napja
4

Konc (Bone): Sárkányok mégis léteznek

Kiteljesedett a Vad Virágok Könyvműhelynél kimondottan igényes kivitelben megjelent Omnibus-sorozat, mely nem kínál nagy újdonságokat, de amit nyújt, azt nagyon szerethető és emlékezetes formában teszi.

7 napja
3

Switch 2 menetelés - ez történt kedden

Továbbá: Darwin’s Paradox!, Leaf Blower Co., Warhammer Survivors, Metroid Prime 4: Beyond, VRacer Hoverbike, Audio Trip, Roboquest VR, Shadowgate VR: The Mines of Mythrok, Rager.

8 napja
9