IndustriaTeszt

A papíron fantasztikusan hangzó projekt alakulását lelkes közösség követte figyelemmel az évek során, és ők pontosan azt kapták, amit vártak, mindenki más azonban tudatosítsa magában, hogy a fentebb említett játékokkal szemben, amelyek mögött komoly méretű csapat és büdzsé állt, az Industria valóban pár ember munkája. Ilyen szemmel nézve egészen fantasztikus, amit elértek, ugyanakkor történet és játékmenet szempontjából sem alkot semmi igazán átütőt, hanem „csak” egy kiváncsiságot kellemesen bizsergető 3-4 órás kalandot kapunk tőle némi hadonászással és lövöldözéssel. Egy Nora nevű fiatal nő életébe csöppenünk, aki 1989. november 9-én kollégája búcsúüzenetére ébred kelet-berlini lakásában, miközben a háttérben a tévé a berlini fal elomlásáról tudósít, ő azonban ezzel mit sem törődve munkahelyére siet, de már túl későn ér oda. A feldúlt és elhagyatott, kicsit a Control Oldest House-ára emlékeztető komplexum mélyén egy egészen bizarr masina belsejébe vezet utunk, amellyel kollégánk – akiről nyilván kiderül, hogy több volt munkatársnál – szemmel láthatólag sikeresen eljutott valahová, ahová Nora követi.

A játék túlnyomó részét ebben a párhuzamos valóságban töltjük, amely egyszerre idegen és riasztóan ismerős a Walter nyomát követő nő számára. A technológiailag egyszerre elmaradt és mégis meglepően gépesített világban a gépek, vagy inkább egy mesterséges intelligencia vette át az uralmat, amely az ott élőket egy elhúzódó háború során legyőzte. A történetről ennél többet talán kár is elárulni, de őszintén szólva a Csillagok között nagy csavarját is erősen idéző szürreális közjátékokkal és a végül furcsa magyarázattal szolgáló, nyitott befejezéssel nem voltam teljesen kibékülve, illetve nem is mindig tudtam követni. A lezáratlanság oka, hogy az Industria a tervek szerint egy trilógia első része, ami szerintem azért nem túl szerencsés, mert a készítők eddigi tempója alapján nagyjából 2030-ra fog véget érni, miközben én néha arra sem emlékszem, hogy előző nap mit reggeliztem.

A játékmenet semmi forradalmit nem tartogat: haladunk előre az impozáns, de erősen lineáris világban, és olykor tárgyakat keresünk, nagyon lájtos fejtörőket oldunk meg, vagy a váratlanul felbukkanó robot ellenfelekre lövöldözünk. A néha tényleg nagyon váratlanul felbukkanó masinák párszor a frászt hozták rám, de tekintve a játék kompakt méretére körülbelül négyféle van belőlük, akárcsak fegyverből, és mind elég hamar unalmassá (és kicsit komikussá) válik. Tudom, hogy ez az alternatíva sem lett volna különösebben eredeti, de majdhogynem jobb döntésnek éreztem volna a harc teljes mellőzését és a jóval kevesebb, de nem legyőzhető ellenfél bevetését, akiket lopakodással vagy más ügyeskedéssel kellett volna elkerülnünk. Ezeknél az összecsapásoknál érződik egyébként leginkább az is, hogy kis csapat játékáról van szó, illetve a harcok során tapasztaltam azt a pár bugot is, amibe belefutottam. Az egyik ilyen a lövő-tárazó animációk összeakadása volt, aminek következtében Nora karja végül lebénult és nem tudtam se fegyvert váltani, se elsütni azt, ezért vissza kellett töltenem a legutolsó automentést (ami meg azzal járt, hogy a játék az eredeti kiindulópont helyett bedobott az ellenfelek sűrűjébe).

Nem az akció tehát az Industria fő erőssége, sokkal inkább a történet és a világ, amely fokozatosan tárul fel előttünk. A szokásos feljegyzések és naplórészletek mellett egy magányos túlélő hangja is kíséri különleges utazásunkat, aki szokott módon rádión keresztül tartja velünk a kapcsolatot és osztogatja a túlélési tippek mellett az infómorzsákat. Amikor magunk vagyunk, a csöndet időnként a miliőhöz és hangulathoz igazodó akusztikus-melankolikus zene tölti ki, Nora pedig egyre hátborzongatóbb felfedezéseket tesz az idegen világ múltjára, illetve Walter kollégája tetteire vonatkozóan. A látványra abszolút nem lehet panasz, a világos és koromsötét helyszíneket sűrűn váltogató disztopikus képi világért az Unreal Engine felel, amely értő kezek közt ezúttal is becsülettel teszi a dolgát, a komor hangulatot pedig olykor feldobják olyan apró gegek, mint például az írógéppel történő mentés.

Az Industria az utóbbi idők egyik legellentmondásosabb játéka, mert egyszerre nagyon eredeti, megvalósításában azonban mégis teljesen átlagos, és néha épp az a sokszínűség válik a kárára, amelytől annyira egyedi(nek tűnik). Nevezetesen egyrészt jó ötlet volt az untig ismert sétaszim formula feldobása akcióelemekkel, másrészt annyira közel sem jók, hogy azt érezzem, sokat hozzátesznek a játékmenethez, sőt, egy idő után csaknem hátráltatják a sztori kibontakozását. Összességében mégis nagyon élveztem ezt a különleges világba tett ambiciózus utazást, amelynek minden percéről érződött a lelkesedés, amellyel megálmodták, ezért bízom benne, hogy pár éven belül folytathatom.