Itt a Steam Machine hivatalos ára

Itt a Steam Machine hivatalos ára

KharexSzőllősi Kristóf2026.06.22. 19:37

A Steam Deck sikerei után a Valve tavaly három újabb hardvert is bejelentett a Steam Controller, a Steam Frame és a Steam Machine képében. Ebből a felhozatalból az utóbbi gépre kapták fel a legtöbben a fejüket, és nem is véletlenül. A Steam Machine ugyanis egy kicsi, kompakt PC-nek ígérkezett, ami elsősorban a belépő szintet célozta meg nem csúcskategóriás, de azért így is kompetens összetevőivel. Ez a szegmens azonban kimondottan árérzékeny, így egyáltalán nem csoda, hogy az elmúlt hónapokban mindenki azt találgatta, vajon mennyit fog kérni a Valve az internet által csak Gabe Cube-ként emlegetett apróságért.

A bizonytalanság ideje most azonban lejárt, ugyanis a Steam Machine adatlapjára végre-valahára kikerültek a hivatalos árak. Ezek alapján egy 512 Gb-os SSD-vel rendelkező modellért 1039 eurót kérnek majd, ami mai árfolyamon olyan 366 ezer forintnak felel meg, míg a 2 TB-os modell ára 1359 euró, azaz 479 ezer forint lett. Az eltérő méretű SSD mellett mindkét modell egyedi Ryzen CPU-val, egy 8 GB-os VRAM-mal rendelkező AMD GPU-val, valamint 16 GB-nyi DDR5-ös RAM-mal érkezik. Röviden és tömören a Valve kompakt PC-je drágább lesz, mint amit az optimistább becslések jósoltak, de az elmúlt pár hónapban drasztikusan megemelkedett hardverárak fényében ez sajnos nem egy meglepő fordulat.

A Steam Machine-t június 25-én 19:00-ig lehet előjegyezni, ezután az előjegyzők közül véletlenszerűen sorsolják ki, hogy kik vásárolhatják meg a gépeket, melyekre ilyen ár mellett is többszörös túljelentkezés várható a Steam Deck és a Steam Controller esetéből kiindulva.

Kingdom Hearts IV megjelenés - ez történt pénteken

Továbbá: újabb Pokemon Pokopia mérföldkő, bemujtatkozott a Bringer, Nintendo platformra is jön a PLATONICA SPACE és Stick It to the Stickman 1.0.

1 napja

Corsair HS35 V3 Wireless - Dolby Atmos költözött a gaming fejhallgatóba

A Corsair termékei mostanában járnak nálunk először, a legutóbbi billentyűzet-tesztünk után pedig egy remekbeszabott kis headsettel ismerkedünk. Corsair HS35 V3 Wireless a tesztlaborban!

1 napja
2

Netflix stúdióbezárások – ez történt csütörtökön

Továbbá: Darksiders 4, Kingdom Come, Mafia: The Omerta Collection, .curator, Waste the Fallen, Nautus, High on Life VR, Neo Berlin 2087.

2 napja
10

Pigeon: A Love Story – Turbó Turbi Társkereső

2 napja
1

PlayStation Game Catalog: az augusztusi érkezők

Helldivers II. Hell is Us. Kingdom Come: Deliverance II. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket ebben a hónapban.

3 napja
9

Bővül a Ghost of Yotei, csúszik a Dawn of War IV – ez történt szerdán

Továbbá: The Sinking City 2, Phantom Blade Zero, Crescent County, Shellbound, Precognition, Aether Wizard Life.

3 napja
5

Lunarium

4 napja
1

Supermassive Games leépítés, limitált PS5 – ez történt kedden

Továbbá: Persona 4 Revival, The Lord of the Rings: War in the North – Legacy Edition, SPRAWL zero.

4 napja
5

Sovereign Tower

Noha a nyár jellemzően uborkaszezonnak számít a játékiparban, ez nem jelenti azt, hogy ekkor ne jelenhetnének meg jó címek. Vessünk csak egy pillantást a Sovereign Towerre!

4 napja
1

1666: Amsterdam korai start, Big Walk sikerek – ez történt hétfőn

Továbbá: over the hill, Lost & Found, PATLABOR the Case Files, Crowns and Pawns: Amber Road, Hubert, Village in the Shade.

5 napja

Heti megjelenések | 2026 #33

5 napja
2

Kiln - a Double Fine nem köcsögöl!

7 napja
3

Doom: The Dark Ages - Revelations DLC

8 napja
12

THQ Nordic újdonságok – ez történt pénteken

THQ Nordic Digital Showcase összefoglaló.

8 napja
7

GTA a Netflixen – ez történt csütörtökön

Továbbá: Warrior Cats: Clans of the Forest, Onimusha: Way of the Sword, TOEM 2, Quake remaster.

9 napja
11

SENARA: The Sacrament

Szektások, mélytengeri rémek és egy realisztikus óceánjáró. A SENARA-ban első pillantásra minden megvan, ami a sikerhez kell, ez az összkép azonban becsapós.

9 napja
5

Megjelenési dátumok napja – ez történt szerdán

Benne: Isle of Reveries, Beaten Path, Moonlighter 2: The Endless Vault, Fallen Tear: The Ascension.

2026.08.06.
2

Corsair Clipper Pro Mini 60 - kicsi, de erős

2026.08.06.
6

Fire Emblem: Fortune's Weave Direct, Mafia: The Old Country DLC – ez történt kedden

Továbbá: Crimson Moon, The Walking Dead: Streets of Survival, Endless Legend II.

2026.08.05.
4

Game Pass: augusztus első hetei

A Beast of Reincarnation premier árnyékában ezúttal inkább a Premium előfizetők könyvtára növekedik majd a következő néhány napban.

2026.08.04.
7