Devil May Cry 5: Devil Hunter Edition - a Nintendo Switch 2 változatTeszt

A 2013-as DmC: Devil May Cry sok rajongó számára csalódást okozott. Bár a Ninja Theory újragondolása önmagában nem volt rossz játék, a sorozat korábbi részei által felépített örökséghez egyszerűen nem tudott felnőni. Mivel rebootként érkezett, és nem illeszkedett a megszokott történeti szálakba, a legtöbbünk ma már inkább úgy tekint rá, mint egy érdekes, de különálló kitérőre. Éppen ezért volt akkora megkönnyebbülés, amikor a Capcom bejelentette, hogy dobja a reboot formulát és folytatták az eredeti elgondolást. A japán kiadó mostanában különösen nagy figyelmet fordít a Nintendo Switch 2-re. Az idei évben már megérkezett a platformra a Resident Evil Generations Pack, amely a modern trilógia epizódjait gyűjtötte egy csomagba, emellett a Pragmata és a Monster Hunter Stories 3 is tiszteletét tette a hibrid konzolon, valamint az új Onimusha és a Resident Evil Veronica is jönnek majd, illetve a Monster Hunter Wilds is fejlesztés alatt áll. A sort most Dante folytatja! A Nintendo új gépére a Devil May Cry 5 Special Edition összes tartalmát magában foglaló kiadás futott be, beleértve a korábban megjelent extra játékmódokat, bővítéseket és természetesen Vergilt is.

A Devil May Cry az akciójátékok egyik legismertebb képviselője, ahol egy félig démon, félig ember démonvadász bőrébe bújva kaszabolhatjuk végig magunkat a pokol seregein. A hangsúly nem csupán a harcon, hanem annak stílusán van. Hatalmas kardok, lőfegyverek, természetfeletti képességek és pimasz beszólások kísérik Dante útját, miközben démonok százait küldi vissza a pokolba, ahonnan érkeztek. A Nintendo tulajoknak legjobban úgy írnám le, mint a Bayonettát, azaz aki azzal játszott, nagyjából tudja, mire számíthat. Nem véletlenül, hiszen a két sorozat szellemi gyökerei ugyanazon alkotóhoz, Hideki Kamiyához vezethetők vissza.

A Nintendo digitális boltjában eléritek az 1-2-3 részt (sajnos a 4 hiányzik a listáról), de ha a story gyors áttekintését akarjátok inkább a régi PS2-es epizódok végigvitele nélkül, akkor a játék menüjében egy videó formájában összefoglalják nektek a fontosabb eseményeket. Röviden, a Devil May Cry 5 története a negyedik rész után játszódik. A Red Grave City utcáit ismét démonok lepik el, miután a túlvilágról származó Qliphoth-fa áttöri a földet és gyökereivel behálózza a várost. A szörnyetegek ártatlan emberek vérét szívják el, üres héjakat hagyva maguk után. A válság középpontjában Urizen áll, az önjelölt démonkirály, akit az új szereplő, V szeretne elpusztítatni Dantéval. A feladatba természetesen Nero is belekeveredik, aki ezúttal már nem rendelkezik ikonikus démonkarjával, azt ugyanis egy titokzatos alak még a játék eseményei előtt eltulajdonította (bár így 7 év távlatából nem lenne nagy spoiler ennek a személyének a feltárása, de azért meghagyom meglepetésnek).

Az első összecsapás során hőseink csúfos vereséget szenvednek Urizentől, aki a Qliphoth erejéből táplálkozva gyakorlatilag legyőzhetetlennek tűnik. Dante eltűnik, Nero és V pedig kénytelenek később újra összegyűjteni erejüket, hogy visszavágjanak. Innen indul a kaland igazi gerince, azaz a démonokkal ellepett városon keresztül kell eljutnunk a Qliphoth szívéig, miközben egyre több titokra derül fény Urizen, V és a sorozat múltjának kapcsolatáról. A történet a a Devil May Cry szérián belül az egyik legerősebb epizódnak számít, melyben a régi karakterek visszatérnek és a régóta építgetett családi konfliktusok végre valódi lezárást kapnak.

A Devil May Cry 5 egyik legnagyobb erőssége, hogy négy játszható karaktert kínál, akik teljesen eltérő módon harcolnak és az irányításuk is merőben eltér. Nero elveszett démonkarját különféle mechanikus protézisekkel pótolja. Ezeket Nico készíti számára, aki egyszerre szerelő, fegyvermester és állandó útitárs. Az úgynevezett Devil Breakerek között találunk elektromos támadásokra specializálódott karokat, rakétaként kilőhető öklöt vagy akár olyan eszközt is, amely rövid időre lelassítja az időt. A Switch 2 tulajok új műkezeket is kapnak, így a Gerbera GP01, a Pasta Breaker mellett a Mega Buster, azaz Megaman karja is felszerelhető. Nero kardja sem hétköznapi fegyver, mivel markolatába egy motor került, amelyet felpörgetve aktiválható az Exceed-rendszer. A megfelelő időzítéssel végrehajtott gázfröccsök (menő húzogatni a kart) jelentősen megnövelik a támadások erejét, így a karakter harca a precizitásról és a látványos légikombókról szól.

V ezzel szemben teljesen más megközelítést képvisel. Ő maga szinte egyáltalán nem harcol (csak a befejező kivégző mozdulatot hajtja végre), helyette három démoni lényt irányít. Griffon a madár távolsági villámtámadásokat használ, Shadow a párduc közelharci pusztítást végez, míg Nightmare egy hatalmas gólemként söpör végig a csatatéren. A négy különálló egység koordinálása elsőre szokatlan lehet, de hamar ráérezni és elképesztően kreatív kombók születhetnek

A harmadik karakter természetesen maga Dante. Az ikonikus démonvadász a sorozat történetének talán legmélyebb harcrendszerét kapta. Négy különböző harci stílus – Trickster, Swordmaster, Gunslinger és Royal Guard – között válthatunk valós időben, miközben 8 közelharci és távolsági fegyverek egész arzenálját forgatjuk. Ezek között a fegyverek között van néhány elborult is, így egy kettéfűrészelt motor is, illetve egy cowboy kalap… A lehetőségek száma szinte végtelen! Az első órákban könnyű elveszni a rengeteg opció között, de amikor a rendszer végre összeáll, Dante irányítása az egyik legjobb élménnyé válik.

A negyedik karakter Vergil a Switch 2 változatban már az elejétől választható. Az ő történetét javaslom a Nero/Dante/V páros opció után játszani, ugyanis ugyanazokon a helyszíneken játszódik, csak a fő történet van megvágva néhol kiegészítve a Vergil szállal. Ő Dante ikertestvére és egyben a sorozat egyik legnépszerűbb figurája. Míg Dante harcstílusa a változatosságra és a folyamatos alkalmazkodásra épül, addig Vergil a precizitás és a könyörtelen hatékonyság megtestesítője. Fő fegyvere a legendás Yamato katana, amellyel villámgyors támadásokat és dimenziókat átszelő vágásokat hajthat végre, de arzenáljában ott találjuk a Beowulf kesztyűket és lábvérteket, valamint a Mirage Edge démoni kardot is. Vergil harcrendszere első ránézésre egyszerűbbnek tűnhet, mint Dante sokrétű repertoárja, valójában azonban legalább akkora mélységet rejt. A rendszere például jutalmazza a higgadt és pontos játékot, miközben a jól időzített teleportokkal és villámgyors kombókkal brutális pusztítást vihetünk véghez. Amikor pedig aktiváljuk Devil Trigger vagy Sin Devil Trigger formáját, Vergil gyakorlatilag megállíthatatlan démoni erővé válik. Gyors, elegáns és hatékony karakter.

A harcok közben nem csak az számít, hogy legyőzöd-e az ellenfelet, hanem az, hogyan teszed azt. A játék folyamatosan értékeli a teljesítményünket, és arra ösztönöz, hogy minél látványosabb, minél több stíluspontokkal jutalmazó kombókat hajtsunk végre, változatos támadásokat használjunk. A zene is annak megfelelően változik a harcok közben, hogy mennyire vagyunk ügyesek. A játék igen szórakoztató, és tényleg játszatja magát!

A Devil May Cry 5 talán legnagyobb gyengesége, hogy a történeti kampány viszonylag gyorsan véget ér. A fő sztori nagyjából 10 óra alatt teljesíthető, ami első hallásra kevésnek tűnhet, ugyanakkor a játék valódi ereje nem feltétlenül az első végigjátszásban rejlik. A kaland során gyűjtött vörös orbok segítségével folyamatosan új képességeket oldhatunk fel, amelyek jelentősen kibővítik a karakterek lehetőségeit. Ahogy bővül az eszköztárunk, úgy válik egyre mélyebbé a harcrendszer is, azaz új technikákat sajátítunk el, egyre összetettebb kombókat fűzünk össze, és olyan látványos mozdulatsorokat hajtunk végre, amelyekre az első órákban még gondolni sem mertünk. Éppen ezért a Devil May Cry 5 újrajátszhatósági faktora kifejezetten erős. Az egyre magasabb nehézségi szintek, a jobb értékelések hajszolása és a harcrendszer tökéletesítése folyamatos motivációt ad a visszatérésre. Aki hajlandó időt és energiát fektetni a mechanikák mélyebb megismerésébe, azt olyan jutalmazó játékélmény várja, amelyet a műfajban csak nagyon kevés alkotás képes nyújtani.

És milyen lett maga a Switch 2-es átirat? Szerencsére volt viszonyítási alapom, hiszen korábban már végigjátszottam a Devil May Cry 5-öt PS4-en és Xbox Series X-en is. Első indításra vegyes benyomásaim voltak. A kép kissé fátyolosnak tűnt, a színek nem voltak annyira élénkek, mint például a PS4 Pro verzióban, ugyanakkor a játék rendkívül simán futott. Már ekkor érezhető volt, hogy a teljesítményre nem lehet komoly panasz. Aztán amikor kiléptem a Switch 2 főmenüjébe, azonnal feltűnt, hogy valami nem stimmel, mivel ugrott a kép. Aztán rájöttem, hogy a gépemen alapértelmezetten be volt kapcsolva a 120 Hz-es mód, és bár a játék menüjében nincs külön Performance vagy Quality beállítás, úgy tűnik, hogy a program automatikusan a konzol rendszerbeállításait veszi figyelembe (ilyet láttunk a Street Fighter 6 Switch 2-es portjánál is). Ebben az üzemmódban a Devil May Cry 5 asztali módban 1080p felbontáson fut, akár 120 képkockás sebességgel, igaz intenzívebb jeleneteknél előfordulnak kisebb dropok.

Miután kikapcsoltam a 120 Hz-es módot, a játék automatikusan átváltott 4K felbontásra és stabil 60 fps-re, ami véleményem szerint sokkal jobb kompromisszum. A látvány ekkor teljesen új szintre lépett, a színek élénkebbek lettek, a kontraszt jelentősen javult, a HDR pedig kifejezetten látványos eredményt produkált. A démoni világ vörösen izzó hátterei, a különféle effektparádék és a karaktermodellek részletessége ilyenkor mutatják meg igazán az erejüket.

Összességében a Switch 2-es változat vizuálisan valahol a PS4-es és az Xbox Series X-es kiadás között helyezkedik el. Nem minden esetben éri el az utóbbi szintjét, de kétségtelenül jóval többet nyújt annál, mint amit egy hordozható Nintendo platformtól néhány éve még elvárhattunk volna. A sugárkövetés támogatásáról nem találtam egyértelmű információt, ugyanakkor a tükröződő felületek és a fényhatások így is meggyőzőek. Az pedig külön öröm, hogy a Capcom veterán RE Engine-je ilyen remekül teljesít a Nintendo új hardverén.

Kézi módban is meglepően jól néz ki a Devil May Cry 5. A látvány továbbra is éles és részletgazdag, a teljesítmény pedig szintén stabil. Az élményt inkább a Switch 2 ergonómiája árnyalja némileg. A Devil May Cry 5 harcrendszere ugyanis rengeteg gombkombinációt használ, és nem ritka, hogy egy-egy összetettebb ütközetnél egyszerre több gombot kell nyomva tartani, miközben az analóg karral is irányítjuk a karaktert. Ez főleg Dante és Vergil esetében válhat kényelmetlenné, amikor a stílusváltások, fegyvercserék és speciális képességek használata villámgyors reakciókat követel. A Switch 2 kialakítása nem feltétlenül egy ilyen intenzív karakterakciós játékhoz lett kitalálva. Játszhatatlannak természetesen egyáltalán nem nevezném, de asztali módban egy Pro Controller társaságában sokkal élvezhetőbb.

A Switch 2-es kiadás a korábban felsoroltakhoz képest még kisebb-nagyobb extrákat is tartalmaz, így például több alternatív kosztüm és választható narrátorhang is rendelkezésünkre áll, valamint az első négy rész ikonikus zenei csomagjai is helyet kaptak a kiadásban.