Ghost of Yōtei megjelenés - ez történt szerdán

Ghost of Yōtei megjelenés - ez történt szerdán

ne5hVáradi Dániel2025.04.24. 08:00

Októberben érkezik a Ghost of Yōtei. Sokan várták már, hogy kiderüljön, mikor érkezik a Sucker Punch nyílt világú akció-kalandjának egyenesági folytatása, erre pedig nemrég egy friss trailer társaságában fény derült. Nagy hacacáré helyett a Sony egyszerűen bejelentette, hogy a játék október 2-án érkezik, az alapkiadáson felül pedig Digital Deluxe és Collector’s Edition formában is elérhető lesz.

Bemutatkozott a Dead as Disco. A Brain Jar Games felfedte első játékát, melynek érdekessége, hogy a kissé cyberpunk körítésű beat 'em upban minden mozdulatunk a háttérben szóló zenével lesz szinkronban. A PC-re készülő játék megjelenési dátuma egyelőre ismeretlen, az első trailer alant megtekinthető.

Switch 2-re költözik a Sonic x Shadow Generations. A Sega egy rövid közleményben osztotta meg, hogy a tavaly év végén megjelent, kibővített újrakiadás a Nintendo új konzoljának premierjén befut egy porttal, így június 5-én egy újabb címmel bővül a hibrid gép nyitókínálata.

Konzolokra látogat a Spiritfall. A Gentle Giant roguelite akciójátéka a tavalyi PC-s premier után hamarosan új platformokon teszi tiszteletét, a stúdió ugyanis bejelentette, hogy május 9-én érkeznek a PS4-es, PS5-ös, Xbox One-os, Xbox Series-es és Switch-es átiratok.

Nyáron érkezik a Rooftops & Alleys. Az MLMEDIA egy friss közleményben osztotta meg, hogy a jelenleg Early Access státuszban lévő parkour játékuk június 17-én megkapja az 1.0-ás verzióját, ezzel együtt pedig nem csak PC-re jelenik meg hivatalosan, de egyúttal PS5-re, Xbox Series-re és Switch-re is.

Bemutatkozott a Chickenhare and the Treasure of Spiking Beard. Az N-Zone bejelentette friss fejlesztését, mely a majdnem azonos nevű hickenhare and the Hamster of Darkness képregény adaptációja lesz, méghozzá egy akció-platformer formájában. A cíymadó főhősön kívül további két irányítható karakterrel készül a játék, ami nem pusztán a változatosság miatt lesz hasznos, de a logikai feladványok megoldásában is kulcsfontosságú lesz. A jelenlegi tervek szerint még idén megjelenik PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox Series-re és Switch-re.

Jövő hónapban jön a Haneda Girl. A Studio Koba egy friss trailer társaságában jelenetette be, hogy 2D-s akció-platformerük, melyet olyan címek inspiráltak, mint a Hotline Miami, a Katana ZERO és a Broforce hamarosan, egészen pontosan május 23-án jelenik meg PC-re.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Capcom Fighting Collection 2

A Capcom Fighting Collection 2 most nyolc újabb ikonikus címet hozott el felújítva, újgenerációs konzolokra optimalizálva. Megtalálhatók benne ikonikus 2D-s verekedős játékok, háromdimenziós különlegességek, crossover címek, és kevésbé ismert kuriózumok is.

2 órája
1

Megint leépít a Microsoft - ez történt kedden

Továbbá: The Sinking City Remastered, Marvel 1943: Rise of Hydra, Fallout, Capcom.

11 órája
6

Stellar Blade PC-n, bezárhat a Moon Studios - ez történt hétfőn

Továbbá: Blades of Fire, FBC: Firebreak, Dragon is Dead.

1 napja
22

Doom: The Dark Ages

Szerencsére a Mars-Föld-Pokol háromszögből már az előző epizódban is kizoomoltunk, a Doom háttérvilága így lényegesen gazdagabb és karakteresebb dark fantasy rémálommá bővült. Lássuk, mit hoznak a Sötét Korok!

2 napja
19

Heti megjelenések

2 napja
5

Aranyon a Death Stranding 2, Doom: The Dark Ages launch trailer – ez történt pénteken

Továbbá: The First Berserker: Khazan, Dragon Ball Z: Kakarot, Risk of Rain 2, Sir Whoopass: Immortal Death, Killing Floor III.

4 napja
5

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

5 napja
12

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

5 napja
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

5 napja
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

5 napja
6

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

6 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

7 napja
9

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

7 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

8 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

8 napja
49

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

8 napja
9

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

8 napja
10

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

9 napja
4

Heti megjelenések

9 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

2025.05.04.
2