Apróságok zárásként - ez történt pénteken

Apróságok zárásként - ez történt pénteken

ne5hVáradi Dániel2025.04.26. 08:00

Új traileren gyakorol Elena. A Street Fighter 6 soron következő DLC harcosa már megkapta a kis bemutatkozó előzetesét, a mostani kedvcsináló már a mozdulataira koncentrál, közben pedig az új külsője mellett a klasszikus kinézetét is szemügyre vehetjük. Elena június 5-én csatlakozik a többiekhez, a Years 1-2 Fighters Edition és a Switch 2 változat társaságában.

Színre lépnek a Double Dragon Revive ellenfelei. Az Arc System Works égisze alatt készülő új felvonás eddig főleg az irányítható karakterekre koncentrált, most azonban a mérleg másik oldala is kap némi rivaldafényt. Az új előzetes a velünk szemben állókra, egészen pontosan 10 karakterre koncentrál. A Double Dragon Revive október 23-án jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series-re.

10 milliónál a Resident Evil 4 remake. A Capcom nemrég egy közleményben osztotta meg, hogy a széria ikonikus epizódjának újrahangszerelt változata összeladások tekintetében új mérföldkövet ért el. A bejelentés mellé egy rendhagyó ünneplő videóval is készültek, így köszönve meg a remake támogatottságát.

Új helyszínt villantott a Doom: The Dark Ages. A klassikus FPS széria legújabb epizódja egy hónapon belül megjelenik, az id Software pedig ennek megfelelően igyekszik magasabb fokozatba kapcsolni a játék marketinggépezetét. Ennek köszönhetően kaptunk egy új, hosszabb bemutatót a játékból, ami nem csak azért érdekes, mert először láthatjuk a lovecrafti Cosmic Realmet Hugo Martin rendező kommentárjával, hanem mert a háttérben futó gameplay jelenetek a PS5 Pro képességeit prezentálják. A Doom: The Dark Ages május 15-én érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series-re.

Május végén jön a Tainted Grail: The Fall of Avalon. Az Awaken Realms Digital bejelentette, hogy egy hónap múlva, május 23-án nyílt világú akció-RPG-jük kilép az Early Access státuszból, az 1.0-ás verzióval együtt pedig PC mellett PS5-re és Xbox Series-re is megjelenik. Az új verzió a tartalmi bővítésen túl nagy újításként behozza a sokak által kért külső nézetet is.

Félmilliónál a Clair Obscur: Expedition 33. Alig jelent meg a Sandfall Interactive sajátos RPG-je, a fejlesztőnek máris több oka nyílt az örömre. Egyrészről a játék kiemelkedően magas kritikai fogadtatásban részesült, mindemellé pedig az eladások is hamar hozták a stúdió által elsőnek támasztott mérföldkövet, bejelentették ugyanis, hogy egy napon belül 500 ezernél is több példányt értékesítettek. A készítők egy rövid üzenetben köszönték meg a játék támogatását.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

GTA 6 képcsokor – ez történt csütörtökön

Továbbá: Hard West II, Date Everything!

2 órája
11

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

18 órája
5

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

1 napja
18

Ecstatica I + II

2 napja
20

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

2 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

2 napja
4

Way of the Hunter 2

3 napja
3

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

3 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

3 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

4 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

4 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

6 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

7 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

7 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

8 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

8 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

8 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

8 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

9 napja
3

Silver Pines

9 napja
5