Post TraumaTeszt

A horror műfaj olyannyira felkapottnak számít az indie fejlesztők körében, hogy a "klasszikus túlélő-horror" hívószó manapság nem feltétlenül elég már ahhoz, hogy megüsse az ingerküszöböt, hiszen számos cím próbálkozott már ezzel az elmúlt években. Kreativitás és minőség: ez az a két rubrika, amiből minél többet meg kell próbálni kipipálni - lássuk, hogy a Post Traumának mennyit sikerült!

A spanyol Red Soul Games első játéka olyan szempontból stabil alapokon nyugszik, hogy a fejlesztők le sem tagadhatják rajongásukat a zsáner iránt. Ha csak fél szemmel vizslatjuk a képernyőt, kis túlzással azt is hihetnénk, hogy valamelyik régi Resident Evil fut a háttérben, a helyszínként szolgáló rejtélyes és pokoli hely, a Homály nyomasztó atmoszférája pedig jó néhány ponton a Silent Hill-játékokat idézi. A referenciák jók, de önmagában ez még kevés - miben tud több, jobb, esetleg más lenni?

Nos, például a megközelítéssel. Bár a Post Trauma valóban old-school túlélő-horror, olyan szempontból mégis más, hogy a játékmenet nagyon erősen tolódik a fejtörők irányába. Van persze harc, sőt többféle fegyvert is összegyűjthetünk a végigjátszás folyamán, ellenfélből viszont nagyon kevés van. A főhős, Roman ráadásul még a megszokottnál is esetlenebb, a stamina-rendszerrel súlyosbított összecsapások így egyáltalán nem könnyűek, különösen kézifegyverekkel (muníció brutálisan kevés van a pályákon - ezeket én inkább betartottam a fejezetenkénti egy-két kiemelt összecsapásra). Hogy élveztem-e a harcot? Nem, a legkevésbé sem. Az azonban vitathatatlan, hogy a könnyű elhalálozás lehetősége, illetve az, hogy a ritkán felbukkanó veszély miatt a játékos képtelen hozzászokni az akció izgalmához, összességében határozottan feljebb tornásszák a feszültséget.

Na, de vissza a feladványokra, hiszen - ahogy említettem - ezek vannak erős többségében, és ami mindenképpen nagy pozitívuma a játéknak, hogy kifejezetten jóra sikeredtek. Nagyrészt tiszta logikára építenek, a Silent Hill-jellegű "lírai" puzzle-ök kevésbé jellemzőek, ami viszont közös bennük, hogy tipikusan papírra jegyzetelősek, ami számomra nagyon sokat hozzátett a játékélményhez, manapság ugyanis nagyon ritkán kell már csak alkalmazni ezt az ősi technikát (és nem csak a screenshot lehetőség miatt). Emiatt talán helytállóbb horrorisztikus kalandjátéknak nevezni a Post Traumát, mint klasszikus túlélő-horrornak. Már csak azért is, mert a nehézség (hiába van Hard mód) érzésem szerint dinamikus: én legalábbis elég sok kinyitható, de üres fiókba belefutottam, és az a sejtésem, hogy ezek csak akkor rejtenek életerőcsomagot, ha már kezdünk bajban lenni.

Jogos következtetés, hogy a sztori akkor bizonyára nagy hangsúlyt kap, és ez így is van - nagy kár, hogy pont ez a Post Trauma leggyengébb eleme. Az önmagában még nem lenne gond, hogy a történet minden, csak nem szájbarágós, mert a pokoltúra jellegű cselekményhez és a titokzatosan tragikus múlt folytonos emlegetéséhez még illik is ez a megközelítés. A nagyobb baj, hogy a fejlesztők totálisan elfelejtettek karaktereket építeni: utólag is sokat gondolkodtam azon, hogy mégis mi a fenéért kellene, hogy érdekeljen bennünket (az egyébként rettenetes voice actinggel "megáldott") szereplők sorsa, de nem igazán találtam meg a választ sajnos. Emiatt a kétféle befejezés feltérképezésének lehetősége is meglehetősen hidegen hagyott, miután lepörgött a stáblista.

Egy pontot nem érintettünk még, ez pedig az eredetiség kérdése: ilyen téren felemásan teljesít a játék. Ami nagyon tetszett, hogy a prezentáció (értve ez alatt a kameraállásokat és a virtuális operatőr munkáját) elképesztően látványos és hangulatos - és ha kell, akkor természetesen hátborzongató is. Önmagában ez sem újdonság persze, a Silent Hill-rajongók ilyen téren is érzékelhetnek itt-ott erős utalásokat, de ez bőven belefér még a tisztelgés kategóriába, és összességében rendkívül markáns egyéniséget ad a Post Traumának. Magukat a helyszíneket nem mondanám különösebben ötletesnek, a metró, iskola, kórház vonalat ilyen-olyan formában már rengeteg helyen láthattuk, de az atmoszféra végig erőteljes, és tényleg az az érzésünk szinte minden pillanatban, hogy bármi ólálkodhat a következő sarkon, így tényleg nem lehet nyugodni még a kevés akció ellenére sem.

Hiába esetlen itt-ott tehát a megvalósítás, és hiába működésképtelen a több szálon futó történet, a Post Trauma így is sikeresen megpendíti azokat a bizonyos húrokat. A végigjátszás nem hosszú, alig 5-6 óra, cserébe viszont végig izgalmas és szórakoztató, a sajátos prezentáció, illetve a fejtörőkre helyezett hangsúly miatt pedig olyasvalamit nyújt, amihez hasonló nincs sok napjaink felhozatalában. Megvannak az inspirációs források? Nagyon is. Ugyanakkor a Post Trauma nem szolgai másolat szeretne lenni, így még a csiszolatlansága ellenére is jó móka tud lenni a horror-fanoknak - pláne ezzel az árcédulával.

PLATFORM PC, PS5 (tesztelt), PS4, Xbox Series, Xbox One
KIADÓ Raw Fury FEJLESZTŐ Red Soul Games
MEGJELENÉS 2025. április 22. ÁR 5 590 Ft / €14,99