The Last Case of John MorleyTeszt

Az 1940-es években járunk. John Morley magándetektív a kórházi szobájában rostokol, épp hogy felépült az előző ügye utáni traumáiból. Nem telik el sok idő, mire összeszedhetné magát, máris egy új eset közepén találja magát. Egy asszony bérli fel, hogy lánya gyilkosát kerítse elő, azonban rövid idő után kiderül, hogy az évekkel ezelőtt bekövetkezett esetben semmi sem úgy van, ahogy az először látszik.

A játékmenet sétaszim-nyomozósdi, amely azért mégiscsak több a stílustársaktól, a sztoriban előforduló zárként funkcionáló puzzle feladványok, valamint a tárgykutakodás miatt. A nyomozás kulcshelyzeteiben sincs ugyan több dolgunk, mint hogy rámutassunk a fontos eszközökre (ezzel általában fel is tárjuk a régmúltban történt események bizonyos mozzanatait), mégis többnek érezzük a dolgot az átlag walking-sim játékmenetnél, ezt pedig a helyszíneken ide-oda cikáztató ajtónyitós feladványok és a szekvencialitás fokozza.

A játék két fő helyszínén (régi kúria és elmegyógyintézet) ugyanis nem lineáris a felderítés, és tényleg szinte mindent körbe kell járnunk, hogy a kb. három órás kaland során az összes ajtót kinyissuk és a rejtély végére jussunk. Mindezt kellemes, bár nem kiemelkedő látvány kíséretében, hangulatos noir-szinkronnal és háttérzenékkel. Mozgó karaktereket ugyan csak kulcsjelenetekben fogunk látni, alapvetően a John Morley is a múltból kivetülő, időben kimerevített pillanatokban meséli el a történetét. Nem árulunk el nagy titkot, hogy a forgatókönyvben főleg a pszicho-thriller elemek játszanak szerepet, na meg játszanak az elménkkel is, de szerencsére csak látjosan. Van ugyan pár jumpscare, de a John Morley Utolsó Ügye nem horror irányából közelít. Valójában sosem vagyunk veszélyben, csak szkriptelt jelenetek keltik a feszkót. (Így nem is kellett pl. menekülős szakaszokkal, vagy bújkálós mechanikákkal vesződnie a készítőknek.)

És a pozitívumok és egyéb sajátosságok után sajnos rá kell térni a komolyabb negatívumokra is. Sajnos a sztori a játék felénél nálam egy elég erős sejtés árnyékával ment tovább, ez a gondolat pedig beigazolódott, így elmaradt a nagy fordulat. Sőt, az utolsó magyarázat kifejezetten döcögősre sikerült, ellentmondva az addigi karakteríveknek.

Bár a program technikailag jól elfut Steam Decken (ezen teszteltem a programot még a megjelenés előtti állapotában), de minimum medium-high beállítások kellenek ahhoz, hogy ne csak játszhatóan fusson, de jól is kinézzen. Ez pedig az esetek mondjuk 60-70%-ában 30 FPS körüli képfrissítést hoz, a maradék időben viszont (főleg az Asylum fejezetben) a tágabb tereken, sűrűbb szobákban darabossá válik a móka. Érdekes, hogy pl. a gépigényes "shadows" opciót minimum high-ra kell tenni, hogy ne kiüresedett "doboztérben" érezzük magunkat; mintha csak az árnyékok lehetőségével együtt állítódna a bevilágítás is, ami talán fontosabb is az összképben. AI art is van a játékban, néhány flyer és fali poszter egyértelmű slop cucc. Ha zavar az ilyesmi, erről jobb képben lenned.