Comedian2021.10.04. 10:05

Nincs idő meghalni

Itt az idő befejezni.

Őfelsége legjobb titkos ügynöke, James Bond lassan hatvan éve uralja a mozivásznat, ha nem is töretlenül, de a kisebb-nagyobb buktatók ellenére mégis példamutató módon (lévén, hogy egy-egy bukást mindig egy csodálatos, elismerésre méltó feltámadás követ), azt viszont kevesen tudják, hogy a filmek alapjául szolgáló eredeti regények írója, Ian Fleming szinte teljesen máshogy álmodta meg a karaktert, mint ahogy azt a mozgóképen bemutatták. A könyvekben Bond ugyanis nem az a mindenen és mindenkin egy karcolás nélkül átgázoló bérgyilkos, aki két Vodka Martini között minimum ugyanennyi nőt fektet meg, és akinek a világ megmentése olyan, mint másnak a reggeli kávé elfogyasztása munka előtt – cseppet sem. Az irodalmi Bond egy végtelenül gyarló, rideg, esendő, épp ezért mélységesen emberi figura, aki szakmájából adódóan gyakorlatilag alkoholista (egyszer valakik megszámolták, hogy Fleming történeteiben összesen hány italt fogyaszt el – ez alapján nemhogy az ágyban maradna alul, de már nem is élne), és akinek lelki sebei jóval nagyobbak, mint azok a fájdalmas testi sérülések, amiket küldetései során kénytelen elszenvedni. Óriási a kontraszt tehát a Fleming-féle Bond és a filmes verziók között, így nem csoda az sem, hogy az első húsz film alatt akárhányszor próbáltak kicsit eltérni ettől a sebezhetetlen szuperhős imidzstől, mindannyiszor kudarcot vallottak. Kezdődött az egész az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában-nal (aminek nem csak az volt a peche, hogy elődeivel szemben kifejezetten hasonlított Fleming, egyébként zseniálisan szívszorító regényére, és ami a Sean Connery-féle Bond után befogadhatatlan volt abban az időben, hanem hogy a szerepet átvevő George Lazenby is csapnivaló színésznek bizonyult), majd folytatódott Timothy Daltonnal (akinek törekvését, hogy érzelmesebé tegye a főhőst, a tizenkét éves Roger Moore-éra parodisztikus hangvétele tette a sírba), és ezek a bukások be is bizonyították, hogy a közönség egyszerűen még nincs felkészülve arra a komplexebb, sebezhetőbb főhősre, akit Fleming papírra álmodott. Nem úgy a 2000-es években, amikor végérvényesen átalakultak az akciófilmek (többek közt a filmtechnikailag és karakterügyileg is jóval komolyabb szintet képviselő Bourne-sorozatnak köszönhetően), és ez a producereket is arra sarkallta, hogy alapjaiban gondolják újra az akkor már utolsókat rúgó, a szuperhősös vonalba végleg belefáradó Bond-frencsájzt, és alkalmazkodjanak a kor elvárásaihoz. James Bond, őfelsége legjobb titkos ügynöke tehát húsz film és öt színész után (már ha szigorúan csak a fősodort nézzük) felnőtt És ez jó volt.

A 2006-os Casino Royale-al új alapokra helyezték a franchise-t, és tökéletesen igazodtak a realisztikusabb, hihetőbb korszellemhez, ahonnan egyenes út vezetett Bond humanizálásához – a karakter ennek köszönhetően közelebb állt Fleming regényeihez, mint korábban bármikor. És nem utolsó sorban azért volt remek ez a váltás (ami még a jóval gyengébb, a reboot első epizódjának akciódúsabb utózöngéjeként felfogható folytatást, A Quantum csendjét is nézhetővé tette), mert Daniel Craig minden előzetes elégedetlenkedés ellenére remek volt a szerepben. 2012-ben aztán jött a Skyfall, ami még egy lapáttal rátett a XXI. századi Bond karakterívére úgy, hogy közben a főhős lelkébe és eredettörténetébe is bepillantást engedett, mindenféle mítoszrombolás nélkül – megteremtve ezzel az eddigi legjobb, legemberibb Bond-mozit. A film elsöprő kritikai és anyagi sikere után (világszinten több mint egymilliárd dolláros bevétel) rögtön be is lett rendelve a folytatás, de hiába álltak ugyanazok mögötte, akik a Skyfall mögött, nem sikerült újra a bravúr. Sam Mendes, miután megcsinálta a legjobb Bond-filmet, megcsinálta az egyik legrosszabbat, és csak a jó ég a megmondhatója, hogy azért sült-e el rosszul, mert már csak nyűg volt számára egy újabb rész megrendezése, és mert Daniel Craig sem akart visszatérni a szerepbe, vagy azért, mert már a koncepció is hibás volt, miszerint megpróbálták összemixelni az újkori Bond-filmek stílusát a klasszikus, akkorra már bőven idejétmúlt epizódok hangvételével. A Spectre felemlegetése már csak azért is fontos a most, hosszú hányattatás után mozikba került új felvonással, a Nincs idő meghalni-val kapcsolatban, mert a filmet annyira meghatározza az előző felvonás lomha, identitászavaros és csapnivaló öröksége, hogy képtelen önálló lábakon állni és tisztességesen megadni azt a karakternek és az őt megszemélyesítő Daniel Craignek, amit megérdemel. Egy mélységesen emberi, érzelmes hattyúdalt, amelyben Bond elszámol tetteivel és begyógyítja azokat a begyógyíthatatlannak tűnő sebeket, amiket eddigi élete során gyűjtött össze. Azaz, hogy lezárja a múltját, hogy élhesse a jövőjét.

Az elgondolás zokszó nélkül remek és érdekes, hisz már a Casino Royale is a főhős traumatizálására koncentrált, és Cary Joji Fukunaga (True Detective első évad, Hontalan fenevadak) mindent meg is tesz annak érdekében, hogy nagyszerű pillanatokat hozzon ki a kiégett, megfáradt 007-esből és kiaknázza a benne rejlő érzelmi mélységeket. Ki is hozza és ki is aknázza, de csak a kifejezetten hosszúra (nettó huszonöt percesre) nyújtott nyitó szekvencia végéig. Onnantól a Spectre satnya összképe megállíthatatlanul rátelepszik erre a filmre, és annak minden hibája, minden negatívuma kőkeményen megbosszulja magát, Bond és Léa Seydoux Madelynje közötti erőltetett kémiától kezdve (való igaz, Eva Green Vesper Lyndje után jó magasan volt a léc, de ezt mégsem úgy kellett volna megpróbálni leverni, hogy Bond csak azért szeret bele az aktuális hölgybe, mert a forgatókönyv fekete-fehéren kimondja, hogy minden áron bele kell szeretnie) a monumentálisnak, rejtélyesnek és fordulatosnak beharangozott cselekményen át, amelynek válaszai nemhogy sosem érkeznek meg, de még az írók is a lehető legjobban elsumákolják, nehogy feltűnjön, hogy a titkok nem is titkok, és hogy valójában mekkora banális, üres műbalhé az egész (lássuk be, az előző rész mindent elmondott már ezekről a karakterektől, amit csak lehetett, ennél több potenciál nincs sem Madelynben, sem Blofeldben, sem a Spectre-ben) bezárólag azzal a szomorú ténnyel, hogy tulajdonképpen a Spectre akart pontot tenni a Craig-érára, csak mivel ott ez nem sikerült, a Nincs idő meghalni vállalta magára ezt a hálátlan feladatot. Amolyan 22-es csapdája ez: a narratívának, amely a Casino Royale-al kezdődött, majd A Quantum csendjével és a Skyfall-al folytatódott, a Spectre-vel kellett volna kiteljesednie és befejeződnie, csakhogy az minden szempontból kudarc volt, de olyan fajta, amit a legjobb lenne elfelejteni, ám mivel a Craig-korszak kontinuitása minden korábbinál szorosabban kapcsolja össze a filmeket, egyszerűen nem lehetett meglépni, hogy a Nincs idő meghalni ne épüljön arra az epizódra, melynek eredetileg a modern Bond-frencsájz legfontosabb, leglényegesebb szeletének kellett volna lennie.

Lényegében a Nincs idő meghalni-val egy következő várat építettek arra a várra, amit annak idején papírmaséból húztak fel – végeredményben elkerülhetetlen, hogy rövid időn belül ne omoljon össze a gyenge alapok alatt. De ez még mindig csak a probléma egyik fele. Mert amit az alkotók hozzátesznek a koncepcióhoz, azt is rosszul csinálják. Miközben görcsösen igyekeznek szimpatikusabbá tenni Bondot, felsorakoztatnak egy rakás teljesen felesleges karaktert, akiket ha kihagynak a filmből, fel sem tűnt volna senkinek. Ana de Armas Palomája üdítő ugyan, de csupán egy rövid epizódszerepet kapott, az új, immáron fekete, női, egyébként hihetetlenül irritálóan viselkedő 007-esnek csak annyi funkciója van, hogy aktualizálja a frencsájzt a jelenkori trendekhez, és hogy megint kapjon egy kijózanító pofont a nagy gonosz fehér ember. Utóbbi egy olyan, amúgy szándékosan túltolt, erőltetett, karikatúraszerű figura, akit minden eddigi Bond már az első találkozásnál azonnal fejbelőtt volna – itt lényegében egyetlen egy húzást készíttetnek elő vele a sztoriban, ezért egészen a befejezésig borzolja a néző idegrendszerét. Ám mindez egyáltalán nem elég ahhoz, hogy meggyőzzenek minket arról, hogy Lashana Lynch behozása nem a kötelező kvóta miatt történt (by the way, manapság miért kell a filmekben minden fekete nőnek arrogáns bunkóként viselkednie, akik nem csak a gazembereket, de úgy ámblokk mindenkit ellenségnek tekintenek?). Szó, ami szó, ezért felesleges volt Phoebe Waller-Bridge-t bevonni a forgatókönyvírásba. A botladozó cselekményvezetést sajnálatos módon az aktuális főgonosz is megsínyli: a Rami Malek alakította, nagy hanggal behájpolt Lyutsifer Safin (ezt a nevet azért emészteni kell egy darabig) minden előzetes ígéret ellenére nem több egy tágra nyílt szemmel suttogva beszélő sablonos kliségyűjteménynél, ráadásul nincs is nagyon letisztázva, hogy tulajdonképpen mit is akar elérni a tervével. Ezzel kapcsolatban a film el is ejt egy frappáns, ugyanakkor attól tartok egyáltalán nem szándékos metapoént, amikor M és Bond az új időkről és a Safin céljairól beszélgetnek. Előbbi elpanaszolja, hogy manapság már nem tudni, hogy az ellenség valójában mire hajt, amikor a világot fenyegeti, sőt, még csak nem is ismerjük, mire utóbbi megjegyzi, hogy ő is csak egy a sok megalomániás őrült közül, és az egész helyzetet úgy írja le, hogy „csak a szokásos” – ennél gyönyörűbben nem is lehetett volna kiszólni a néző felé.

A Nincs idő meghalni-val nem az a legnagyobb baj, hogy megpróbálja a lehető legközelebb hozni a közönséghez a főhőst és humanizálni azt (az előző négy film is ugyanezt tette), hanem az, hogy mindezt borzasztóan mesterkélten, felszínesen és érdektelenül teszi. Ez a mesterkéltség, felszínesség és érdektelenség az amúgy totál váratlan finálét is legyilkolja (amit egyébként, a mai szélsőséges véleménynyilvánítást nézve a rajongók egyik fele szívből gyűlölni fog, a másik fele meg sírva, tapsolva borul le előtte – és itt is elsősorban a megvalósítással van a gond): mire eljutunk idáig, a gyenge forgatókönyv miatt képtelenség beleélni magunkat a történtekbe és a fene megette az egészet – pedig milyen szép és nagyszerű lehetett volna az a bizonyos katarzis, ha jobban megerőltetik magukat az írók. Gyakran mondják a franchise-ról, hogy folyamatosan a múltból táplálkozik, tökéletesen idejétmúlt, nincs már meg az igazi varázsa, és maga a karakter is csak egy őskövület, egy letűnt kor maradványa, és mint ilyet, hagyni kellene békében nyugodni. Eddig ezzel az eszmefuttatással kardcsörtetve vitatkoztam, de az az igazság, hogy a Nincs idő meghalni tényleg érvényt szerzett annak a meggyőződésnek, hogy majd’ hatvan év, huszonöt film és hat színész után lehet, hogy itt lenne az ideje befejezni. Persze nyilván lesznek még Bond-mozik, valószínűleg már a következő színészt is keresik a nem mindennapi munkára, de elnézve az aktuális divatot és a mostani filmekre levakarhatatlanul ráragadt PC-szellemiséget, és azt, hogy mindez mennyire kiheréli ezt a karaktert, annak minden macsóságával, alfahím-státuszával és tökösségével együtt (azaz elveszi mindazt, ami Bondot Bonddá teszi), elképzelésem sincs, hogy akarják ezt úgy tovább vinni, hogy megmaradjon a figura lényege. Ezért talán nem is kellene folytatni.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOltdLCJ1cmwiOiIifQ==

Comedian
Venom 2: Vérontó

1 napja

Comedian
Cry Macho

4 napja
2

Necroman Mk2
Future Wars

7 napja
2

Comedian
Piszkos Harry

9 napja
1

p34c3
5 éves a PlayStation VR

2021.10.13.
4

Necroman Mk2
WRC (2010)

2021.10.05.

Comedian
Nincs idő meghalni

2021.10.04.
5

p34c3
Így készült a The Last of Us

2021.09.27.
16

Comedian
Iron Maiden: Senjutsu

2021.09.27.
8

axl
Hahó, öcsi!

2021.09.27.
3

CHASE
MBTI - Musician Edition

2021.09.22.
5

CHASE
2020 legjobb filmjei

2021.09.17.
1

Necroman Mk2
Eddig bírtam...

2021.09.17.
5

Comedian
Az elit alakulat

2021.09.16.
4

axl
Füstölgő (ab)roncsok

2021.09.13.
6

Comedian
Eleven kór

2021.09.12.
1

Comedian
Játszd le nekem a Mistyt!

2021.09.09.

CHASE
Az évtized filmes jelenetei 3.

2021.09.08.
5

Comedian
Vaksötét 2

2021.09.08.

Comedian
ShangChi és a TízGyűrű legendája

2021.09.04.
3