A haldokló középosztály - a játékkiadás nehézségei

Pár évvel ezelőtt talán még senki sem gondolta volna, hogy egy-egy tesztnek komoly kihatása lehet a videojáték ipar üzletmenetére. Ami akkoriban hihetetlennek tűnt, az mára a valósággá vált: a szakma eljutott oda, hogy a kollektív véleményének igenis értéke és súlya van, ami dönthet sorsokról, emberekről, bukásokról és sikerekről. Elindult a forradalom: most az első áldozatok jönnek.

Március 14-ét valószínűleg sokáig nem fogja elfelejteni a THQ. A Homefront megjelenését megelőző nap akár jól is elsülhetett volna, de nem így történt: az amerikai NASDAQ-on 6,9 millió THQ részvény fordult meg egy nap alatt, csakhogy a kereskedést nem a siker, hanem a bukás előszele hajtotta. Ez volt az a nap, amikor a THQ részvényei mélyrepülésben zuhantak, 26 százalékot veszítve értékükből csupán egyetlen nap alatt. És ennek mi, a játékokkal foglalkozó írók tehetünk. A bűntudat nem jogos, elvégre ez is egy állás, ez is egy munka, amit el kell végezni: a Homefront azonban megérdemelte azt, hogy hét pont fölé nagyon kevesen sorolják. Hiszen rettenetesen ronda, a sztori alig több mint három órás, a multiplayer pedig csak pont annyira jó, hogy az ember ne verje a fejét a falba a tízezres kiadása után. A Homefront megérdemelte, amit kapott, de vajon tényleg jogos, hogy ekkora súlya legyen egy-egy játék, sőt, vállalat sikerében és jövőjében egy olyan szakmának, amit továbbra is csak nagyon kevesen és nagyon kevés helyen hajlandóak szakmának elismerni? Tényleg jogos az, hogy bónuszok kifizetése, szerződések megkötése függ egy-egy összesített pontszámtól? Milyen jövőt fest le ez a THQ számára?

A válasz: nem túl bíztatót. A problémának csupán egy kis szelete az, hogy egyre nagyobb befolyása van a teszteknek (amik paramétereibe egyre durvábban szólnak bele a kiadók és terjesztők) a nagyobb baj leginkább a sajátságos osztályharcban keresendő. Ha az Activision, az Electronic Arts és a Ubisoft az iparág vezető rétege, akkor a THQ és a hozzá hasonló, lényegesen kisebb kiadók a középosztály. A középosztály pedig, nos, össze kell, hogy kapja magát, ha nem akar eltűnni.

Ez a huszonkettes csapdája: akkor, mikor a játékfejlesztés költségei elérték a több tízmilliós nagyságot jött az a paradigmaváltás, ami azóta is folyamatosan tizedeli a fejlesztői kapacitást. A videojáték ipar most már szinte olyan, mint Hollywood: a nagyok uralják a gigantikus büdzséjű, bejáratott sorozatokat erőltető AAA címekkel, az ezek közti időt pedig a kicsi, már-már elhanyagolható sikerű, független / alacsony költségvetésű játékok töltik ki. Kockázatni senki sem mer, mert egyszerűen nem tehetik meg - milliárdok forognak kockán, amiknél túlságosan kicsi az esély a megtérülésre. Ezek után meglepő, hogy a THQ is blockbuster FPS-t akar a saját istállójába, ráadásul rögtön egy sorozatot, egy igazi franchiset, ami platformokon és médiaformátumokon átnyúlva vetné meg a lábát, hosszú évekre előre készülve?

A THQ mai helyzete már csak azért is érdekes, mert ez az a kiadó, ami 2007-ben még hihetetlenül erős volt: egy THQ részvény akkoriban 36 dollárt ért. Ma? 5, maximum 6 dollárt, de csak a jobb napokon. Persze fel lehetne hozni (jogosan) a gazdasági válságot, az inflációt és más egyéb tényezőket, de a tény attól még tény marad - a THQ és a hozzá hasonló kiadók most már nem feltétlenül csak a sikerért, de a túlélésért is küzdenek. Az ő vesztüket elsősorban a licencelt játékok piacának bedőlése okozta. Bár a filmekhez csapott adaptációkból még mindig egészséges mennyiséget el lehet adni, de azok fejlesztési költsége (különösen a licencdíj) olyan magas, hogy most már jobban megéri saját IP-ben gondolkodni. Ez számunkra, játékosok számára csak jó: ennek a stratégiának hála lett végre igazán jó a Red Faction, így született meg a remekbeszabott Dead Space, így lett minden idők egyik legjobb sci-fi-je a Mass Effect, vagy így gyűrte le a korai években a Call of Duty az akkoriban még mindent letaroló Medal of Honort.

De az innováció csak eddig tart: a THQ és mindenki más, aki most szeretné megvetni a lábát csak úgy garantálhat magának biztosnak látszó jövőt, ha valami nagyon sikereset próbál vagy lemásolni, vagy ahhoz nagyon hasonlót csinálni. Nem is klónozásról van itt szó, sokkal inkább az esélyek, a rizikó és a biztos megtérülés közti kapcsolat megerősítéséről szól. Pénz kell a pénzcsináláshoz, tartja a mondás, ez pedig különösen igaz. A Homefront fejlesztési költségei állítólag az 50 millió dollárt is elérték, ebben pedig nagy eséllyel nincs benne az a marketing-keret, aminek hála hetekig szinte minden nagyobb hírportál, minden fontosabb amerikai hirdetőtábla Homefront színekben tündöklött. A nyitány ennek megfelelően jó volt, az előrendeléseknek és a kései embargónak hála a Homefrontból gond nélkül ment el az egy millió - de a következő már nagyon nehéz lesz, hiszen a pontszámok, a kritikák és a vélemények már kint vannak, azokat befolyásolni ilyenkor pedig már nem lehet.

Marad az előremenekülés: már a kezdetekkor kinyilvánítani, hogy a siker csak hosszútávon, esetlegesen több rész után jön, vagyis már az első rész, sőt, a franchise költségvetése is hosszútávra számol. Ez tetten érhető az EA-nél is a Dead Space és a Mass Effect esetében (amik bár sikeresek voltak, de messze nem annyira, mint amire a kiadó számított), látványos a Homefrontnál és még inkább a THQ 2014-ig (!) kialakított felhozatalában, amely minden egyes fél évre beirányzott egy-egy jól csengő nevet, egy adott franchise aktuális részét.

Ez azonban csak a lehetséges forgatókönyvek egyik fele, a másik példát szintén Hollywood adja - a média különböző formátumainak egybefogása. Ha valaki ma, Magyarországon, 2011-ben besétál egy könyvesboltba, akkor nagyon nagy eséllyel már az első lépéseket követően belebotlik egy Starcraft vagy Diablo regénybe - és ha ugyanezt külföldön teszi, egy egész polcnyi videojáték-adaptációt pakolhat a kosarába. Az ilyen és ehhez hasonló törekvések persze nem új keletűek, de most, a fösvénység és a rizikó korszakában egyre többször látott jelenség lesz. Az ismét példaként felhozható THQ április legelején szerződött le a világ egyik legismertebb könyvkiadójával, a Random House-al fontosabb sorozati könyvverziói kapcsán; a Ubisoft pár éve már külön stúdiót állított fel csak és kizárólag animációs filmekért, képregényekért és könyvekért, az EA pedig most már rendszeresen készít anime verziót minden egyes Dead Space verzió előtt. Ezek értéke és minősége persze erősen vitatható, de a törekvések egyértelműek: kell a sok merchandise, kell a minden piacon való jelenlét ahhoz, hogy valami igazán sikeres és ismert legyen.

Vagy maradnak a digitálisan terjesztett játékok a nagy, évenkénti sorozatok árnyékában. Nem rosszak azok, sőt, a legtöbb kísérletezés, a legtöbb innováció pont onnan érkezik, hiszen a fejlesztési költség csak a töredéke egy-egy dobozos játékhoz képest és mivel nem kell a terjesztéssel sem bajlódni, ezért a rizikó sem akkora.

A THQ helyzete azonban ingoványos: készpénz tartalékait évekkel ezelőtt felélték, az átstruktúrálás, bezárás, licenc-eladás költségei magasra rúgnak, így a kiadó mára oda jutott, hogy játékról játékra él - a befolyó bevételtől függ a jövőjük, ami rendkívül súlyos és jövőt festhet. A folyamat elkezdődött, hiszen a hosszú múltra visszatekintő Red Factionnek is egyetlen rész kellett ahhoz, hogy az egész kócerájz bezárják, a franchise-ot felszámolják, a helyét behintsék sóval, a Volitiont pedig kizárólag a Saints Row-ra állítsák rá.

A harc elkezdődött - hamarosan kiderül, gladiátor, vagy haleledel lesz-e abból a három betűből, ami mögött most még egy közepes kiadó áll.