dreampage2013.11.18. 17:38

Rayman Legends - teszt

Raymant, a francia *{1} kvázi kabalafiguráját majdnem elnyelte a videojátékok nagy, feneketlen gyomrú süllyesztője, amikor évekig elmeháborodott nyulakkal volt kénytelen hadakozni. Michel Ancel és csapata azonban két évvel ezelőtt visszarángatta végtagtalan kedvencünket az élvonalba, most pedig a Rayman Legends mutatja be, hogyan kell csúcskategóriás mászkálós játékot csinálni.

Emlékszem, amikor 1996-ban először játszottam az első Rayman játékkal. Ez a furcsa szerzet, akinek keze-lába a levegőben lógott, nem ért fel a kor nagyjaihoz. Nem volt olyan gyors és látványos, mint Sonic, nem volt annyira pontosan és brilliánsan megtervezve, mint Mario, mégis volt egy varázsa, amit nagyon szerettem. A jelek szerint nem csak én, Rayman ugyanis kiállta az idő próbáját, népszerűsége töretlen, 2013-ban pedig nem kevesebbet állíthatunk róla, mint hogy a platformerek krémjét képviseli.

Nem lehet nyugodtan aludni ezen az Álomtisztáson! Akárhányszor mentjük meg, mindig újabb szörnyetegek lepik el. Most is ez történik, sötét Teensie-k és gonosz teremtmények bukkannak fel, úgyhogy nincs más hátra, újra ki kell pucolnunk a környéket. A "környék" ezesetben bombasztikus tartalmat jelent, a Rayman Legends egészen hihetetlen változatosságot kínál. Minden elképzelhető helyszín és környezet megjelenik, de sok olyasmi is, ami más hasonló játékokban nem. Nem elég, hogy alapból is rengeteg pálya van, a fejlesztők a korábbi epizód helyszíneit, tonnányi megnyitható extrát, rendszeresen frissülő kihívásokat is bevetettek a siker érdekében.

Egy jó platformernél nagyon fontos, hogy jól kezelhető legyen, és érdekes módon ez az a pont, ahol a legtöbben hibáznak. Nem úgy a Ubisoft. A karakter irányítása, animációja, mozdulatai, képességei, lendülete gyakorlatilag tökéletes, a pályák se nem túl lassúak, se nem túl gyorsak. Sokkal inkább az ügyességre építenek, semmint a rejtett tárgyak keresésére, bár azért akad néhány trükkös zug, ahol a játék valutájának számító Lumokat vagy Teensie-ket szerezhetjük meg. Összességében elmondható, hogy ha tradícionális, "ugrálós" mászkálós játékokról van szó, ez a játék a zsáner esszenciáját testesíti meg, és önti azt elképesztő, XXI. századi formába.

1996-ban alighanem így képzeltük a videojátékok jövőjét: Tűéles kép, tükörsima mozgás és ragyogó színpaletta. Nem lehet belekötni: Az erdő mélyétől a tenger fenekéig, a viharos fellegektől a tüzes barlangokig minden pixel szívvel-lélekkel van kidolgozva. Nincs egy elnagyolt részlet, az Origins rajzfilmszerű grafikájához képest a Legends olyan, mintha festmények elevenednének meg a szemünk láttára. Lehet, hogy a 3D grafika aranykorát éli, síkbeli játékmenete ellenére ez mégis az egyik legszebb játék, amit manapság bármelyik platformon láthatunk. Igazi mesevilág, varázslatos minden pillanatban.

Mindez szép és jó egészen addig, amíg a fejlesztők biztos kézzel hozzák a hagyományos platformer jellegű részeket. Rayman kezelése akkor működik tökéletesen, amikor van időnk kigondolni, mi a továbbjutás titka, hogyan érhetjük el a rejtett helyeket, hogyan cselezhetjük ki a különböző akadályokat. Sajnos azonban gyakori, hogy el kell kezdeni rohanni, mert üldöz valami, vagy összeomlik körülöttünk a világ. Ez sajnos elég gyakran megtörténik, és ekkor az amúgy tökéletes platformer frusztráló "trial and error" játékká válik, annak szinte minden negatívumával együtt.

A gombkiosztás sem segít ezen: Sprintelés, ugrás, propellerezés, falon futás, támadás, falról falra ugrás, a segítő Murfy manuális kezelése, és néha mindez egyidőben - komplikált, a pályatervezés pedig gyakran a szó szoros és átvitt értelmében is túl szűk mozgásteret enged. A világok végén található, a zene ritmusára gyönyörűen koreografált szintekkel nincs gond, sokkal inkább azzal, hogy a normál pályákba rendre ilyen szakaszokkal rondítanak bele. A nehézségi görbe meredeken és kitartóan emelkedik, a játék második felében rendszeresek az idegesítő, "ezt most miért kellett?" típusú szakaszok, és ez nemcsak azt jelenti, hogy a teljes tartalom kizárólag a legprofibb, legjobb reflexszel rendelkezők számára nyílik meg, de a vélhetően becélzott fiatalabb közönség számára is csalódást okozó lehet. Tény azonban, hogy ez a játék egyetlen igazi "hibája", mást sem a játékmenetében, sem kivitelezésében nem igazán lehet kritizálni.

Azt csak félve és zárójelben jegyzem meg, hogy a napi és heti kihívásokat biztosító online infrastruktúra csapnivaló, miután a szerverek az esetek többségében egyszerűen nem elérhetőek. Egy ilyen volumenű játék esetében ez csalódás, de tekintve a méretes egyjátékos tartalmat, nem von le számottevően a program értékéből.

Nagyon ritka az, amikor egy videojáték esetében a stílus, a játékmenet, a minőség és a tartalom tökéletesen összeáll, és azt a fejlesztők kellő idő alatt fényesre csiszolják. A Rayman Legends pontosan ilyen játék. Elképesztően szép, mókás, szórakoztató az egész, tökéletesen irányítható, és hihetetlen tartalom van benne. Az egyetlen, amin a fejlesztők javíthattak volna, hogy ha lejjebb engedik a kihívás képzeletbeli lécét, a vérprofiknak pedig meghagyják az "Invaded" pályákat, meg persze egymás rekordjainak döntögetését, amihez nem mellesleg csatasorba állíthattak volna egy megbízható szerverparkot is. Ettől függetlenül, ha a játékok varázsáról beszélünk ez a ma kapható egyik legfényesebb példája. Tényleg minden pixeléből az élet, az öröm és a varázslat jön át a képernyőről. Raymannek talán nincsenek karjai és lábai, de a szíve nagyon is a helyén van. Ha neked is, akkor ne hagyd ki ezt a csodálatos kalandot!

9

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

p34c3
VR Kukkolda 2025

7 napja
5

Necroman Mk2
Suicide Rachel Foster

2025.06.03.
4

Comedian
Pókember: Kék

2025.05.31.

Necroman Mk2
Mixed-Up Mother Goose

2025.05.26.

p34c3
Commandos: Origins

2025.05.20.
7

Necroman Mk2
Diablo III

2025.05.13.
5

Malleus
Realm of Ink (墨境)

2025.05.09.
4

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

2025.05.08.
3

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3