dreampage2013.11.29. 13:24

Zoo Tycoon - teszt

Ó, mennyi kritika érte az utóbbi időben a Microsoftot, mondván, nincsenek exkluzívjaik, nem kreatívak, és nem vállalnak kockázatot. A Zoo Tycoon egy sommás válasz ezekre a kritikákra, valószínűtlen új- és előző generációs premier, anyagilag abszolút megkérdőjelezhető döntés, konzolon ritkán látott műfaj bemutatása, és egy tizenkét éves franchise felélesztése. Persze a cél nem a kritikusok elhallgattatása, hanem egy újszerű, hiánypótló és minden korosztály számára vonzó játék megalkotása volt.

Kézenfekvő ötlet volt, hogy a virtuális állatokkal jelentős tapasztalatot felhalmozó Frontier Developments egy komolyabb projektbe fogjon. A Zoo Tycoon egy menedzser játék, olyan műfajt képvisel tehát, amivel konzolokon csak nagyon ritkán találkozunk. A fejlesztők ezt a kifejezetten száraz, unalmas zsánert léptették új szintre azzal, hogy szó szerint az építményeid és állataid közelébe engednek. Egészen közel.

A játék célja, hogy egy állatkertet felépítve, azt sikeresen és nyereségesen működtesd. Ehhez (játékmódtól függően) egy minimális kezdőtőke áll rendelkezésre, a többi rajtad múlik. Ha az ember ügyesen sáfárkodik, néhány játékóra alatt az üres telek helyén már jól működő, virágzó állatkert növekedhet, boldog állatokkal és látogatókkal egyaránt. Ez azonban egyszerűbb leírva, mint ténylegesen, a folyamat és a játék mézes-mázas külseje mögött meghúzódó gazdasági modell ugyanis meglepően összetett és mély.

A főmenüben mindössze négy játékmód várja a befektetni vágyókat. A Tutorial, mint azt a neve is mutatja, a játék kezelését, folyamatait mutatja be egyszerű, látványos, de mindenre kiterjedő módon. Kezdőknek és haladóknak egyaránt érdemes elvégezni ezt a tíz részből álló tanfolyamot, segítségével ugyanis sokkal könnyebb megérteni, mi hogyan működik a játékban. A Freeform mód teljes szabadságot nyújt: Nem kell a pénzzel törődni, gazdasági következmények nélkül nyugodtan, zavaró tényezők nélkül építheted fel álmaid állatkertjét. Sokkal izgalmasabb a maradék kettő: A Challenge módban szintén a nulláról építkezel, csakhogy itt már a tőkére és egyéb más feladatokra is oda kell figyelni, míg a Campaign különböző, többé-kevésbé lepukkant állatkerteket kínál, amiket jó szervezőkézséggel kell újra nyereségessé varázsolni.

Feladat tehát van bőven, a célok eléréséhez pedig sokmindenre oda kell figyelni. Ha több az attrakció, akkor több lesz a látogató is, de az ő szükségleteik is nőnek. A helyet tisztán kell tartani, a több állat több költséggel jár, egy idő után pedig nem tudsz mindent egyedül csinálni: Alkalmazottakat veszel fel, akiknek a fizetése nem kevés, a vendégeknek pedig egyre nagyobb igényük van a változatosságra. Többféle kifutó kell, több díszítés, ami csak még több kiadással jár, és így tovább. Meg kell találni azt az egyensúlyt, amelyben az állatkert "önellátó" módon működik, a látogatók száma nő, a bevételek pedig stabilan meghaladják a kiadásokat.

Elárulom: Nem túl nehéz. Ha józan ésszel gondolkodsz, és kicsiben kezded, akkor viszonylag könnyű felfuttatni a helyet, de ez nem azt jelenti, hogy mindez unalmas. A játék folyamatosan feladatokkal bombáz, amik végre nem hajtása veszteséget (pénzbüntetést, vagy a látogatók számának csökkenését) vonhat maga után. Fotózz le bizonyos állatokat, hordj ellátmányt a hamburgereshez (meglepően szórakoztató buggy-val!), később pedig komolyodnak a feladatok. Egzotikus állatokat kell szaporítani, vagy épp visszaengedni a vadonba. Persze semmi sem kötelező, a játék nem büntet durván, ha bármit elszalasztasz, de mindig ad valami elfoglaltságot, aminek köszönhetően a játék sosem válik unalmas nézelődéssé.

A Zoo Tycoon remekül átadja az építkezés és az állatok varázsát. Jó dolog egyre újabb attrakciókat bemutatni, látni, ahogy gyarapszik az állatkert, és jó dolog annak minden ügyes-bajos dolgát intézni. Kezdetben még az állatok etetőit is te fogod utántölteni (sőt, az elefántokat és zsiráfokat akár kézből is etetheted!), de még az is mókás, mikor a víziló a kifutó közepére szarik, és neked kell onnan eltakarítani. Persze egy gombnyomás az egész, de ebből is látszik, mennyire összetett és aprólékos a játék, nincs annál jobban "lebutítva", mint amennyire feltétlenül szükséges volt. Minden téglát persze nem színezhetsz át külön-külön, de így is figyelemre méltó, milyen sok dolog a játékoson múlik.

Sikerült mindezt egy barátságos és látványos formába önteni. A játék alapvetően két "síkon" zajlik. Az állatkertet felülnézetben jól át lehet tekinteni, és erre gyakran szükség van, míg nézetet váltva szó szerint a saját lábadon is bejárhatod azt, a látogatók között mászkálva. Ez a része nagyon látványos, menedzser játékban ilyenre még nemigen volt példa. Odamehetsz a kifutókhoz, figyelheted vagy fotózhatod az állatokat, és ami a legfontosabb: Ebből a nézetből is elérsz minden funkciót. A menürendszer kiismerhető és nem túl bonyolult, de azért jó lett volna, ha saját "gyorsbillentyűket" is létrehozhatunk. Sajnos van egy-két opció, ami csak nehezen hozzáférhető, vagy olyannal van összefüggésben, ami a menürendszer másik részén található. Példa: Ha egy állatot be akarsz tenni a kifutóba, de nem lehet a már ott élő állatok miatt (oroszlánt nem rakhatsz a zsiráf mellé, például), akkor a játék erre csak az utolsó gombnyomáskor figyelmeztet, nem előbb.

Ennek ellenére elég jól megoldották a fejlesztők, hogy az összetettség és a szórakozás jól megférjen egymás mellett. Éppen ezért kicsiknek és nagyoknak is bátran ajánlható a program. Adjuk a kontrollert a gyerek kezébe, és órák alatt megtanulja, hogyan kell jól gazdálkodni. A játék menürendszerét, és a működési elveit mindenképp ki kell ismerni, de legfeljebb néhány óra után erre mindenki képes lehet. Az órák gyorsan szaladnak a menedzserkedés közben, a méretes tartalom pedig garantálja, hogy soha ne legyen két ugyanolyan állatkert. Építkezhetsz egyébként a világ minden táján, Európától Amerikán és Afrikán át bárhol, legyen az tengerpart, trópusok vagy a hideg észak.

Sajnos a remekül működő koncepciót egy nem annyira remek kivitelezéssel párosították. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az Xbox 360 verziót láthatóan elhanyagolták az újgenerációs párja mellett. A régebbi konzolon például nélkülöznünk kell minden online funkciót: Nincs közös kertépítés, nincsen együttműködés az Állatkertek Szövetségével, nincsenek közösségi események, de még egy nyamvadt világranglista sem. Ez egy teljesen single-player játék így. Xbox 360-on ráadásul kevesebb állatfaj is van (körülbelül 60), míg nextgen társában száznál is több. Érezhetően hiányzik például sok madár, hal és kétéltű.

A Zoo Tycoon igen jól néz ki, szépen bevilágított, színes grafikával, gyönyörűen kidolgozott állatokkal vonzza a tekintetet. Az állatok kidolgozása, viselkedése, animációja nagyon élethű, ehhez többezer órányi videóanyag volt a fejlesztők segítségére. Néhány mosott textúrán kívül nem lehet panasz a látványra, annál inkább annak mozgatására. Xbox 360-on a játék az idő nagy részében, saccra 15-20 fps-sel rángat, ami egy ilyen, lassú tempójú játéknál ugyan nem játszhatatlan, de folyamatosan zavaró. Sajnos nem törték magukat az optimalizálással, így az eredmény egy a kelleténél recésebb, "durvább", szaggatósabb játék.

Némileg kárpótolnak mindezért a hangok és a zenék, amik igazán kikapcsolják az embert. A folyamatos madárcsicsergés, a békésen társalgó látogatók, a játékos állatok hangjai nagyon élethűek. A makik makogása, az elefántok trombitálása vagy az oroszlánok, tigrisek morgása fantasztikusan szól, az élethű mozgásukkal karöltve néha olyan, mintha a National Geographic adását néznéd - csakhogy itt Te építettél fel mindent. Az egész játékra egyébként ez a hangulat jellemző: Békés, csendes, pihentető és szórakoztató. Itt nincs tornádó, ami lerombolja a létesítményeket, az oroszlánok nem tépik szét a látogatókat, és még a kis buggyval sem lehet elütni senkit, egyszerűen félresodródnak az útból. Itt nincs helye a vérnek, ez egy teljesen erőszakmentes, "mindenbarát" játék. Ebből a szempontból is nagyon üdvözlendő, hogy elkészült.

Tény: A Zoo Tycoon lehetne sokkal jobb is. Jobban optimalizált grafikával, több tartalommal és helyenként egy kicsit logikusabb menürendszerrel, online funkciókkal hosszabban tartó játék lenne. De amit kapunk, az így is párját ritkítja a konzolos mezőnyben. Egy végtelenül kedves, valódi kikapcsolódást nyújtó, egyedi program, amiben meglepő mélységek lapulnak, és amelyet a mosolygós, kisállatos felszín alatt egy jól átgondolt, komplex gazdasági rendszer hajt. Ez előnyére válik, több-kevesebb időre mindenki megtalálhatja vele a számítását. Az Xbox 360 változatnak fájó hiányosságai vannak, ezt kompenzálja a csökkentett ár. Határozottan ajánlott kategória, ha valami egyedire, hangulatosra és erőszakmentes kikapcsolódásra vágysz.

7

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==