Warface - teszt

Első pillantásra a Warface a világ leggenerikusabb FPS-ének tűnik. Egy - az Xbox LIVE Gold előfizetők részére - ingyenesen letölthető, "modern katonás" FPS, kizárólag online játékmódokkal, amelyben a Warface csapat az egysíkú gonosz, a Blackwood társaság ellen vonul olyan helyszíneken, mint Afganisztán, Brazília vagy Koszovó. Nehéz elképzelni ennél semmitmondóbb alapfelállást, és ez a benyomás a "fícsörlistát" tekintve sem nagyon változik.

A játékban alapvetően két játékmód áll rendelkezésre. A Versus opciót gyorsan zavarjuk is le: Abszolút standard egymás elleni lehetőség, négyféle játékmódban (mindenki mindenki ellen, csapatjáték, bombaelhelyezés és területfoglalás). A multiplayer térképek kicsik, zártak, így többnyire folyamatos akcióra kényszerítik a maximálisan 16 játékost. A játék másik fele, a ko-operatív lehetőség már sokkal izgalmasabb: 2-5 katona egymásra utalva, együttműködve, lineáris (és szintén viszonylag zárt) pályákon végigmasírozva teszi hidegre a Blackwood erőit. A küldetések naponta változnak, a fejlesztők pedig sikeresen bolondítottak meg minden missziót valamilyen ötlettel: Bossharcok, mozgó járművön való életben maradás, a városon végigvonuló páncélozott jármű védelme, stb.

A Warface free-to-play, vagyis teljesen ingyen és bérmentve játszható mindenfajta megkötés nélkül. Ahogy az ilyen játékoknál lenni szokott, a fejlődés rendszere, a megnyitható tárgyak (ezesetben fegyverek, fejlesztések, ruházat) jelentik azt a motivációt, hogy az ember valódi pénzt költsön rá. És ahogy az lenni szokott, hosszú távon ez gyakran több pénzt nyel el, mint egy hagyományos dobozos játék ára. A Crytek egy olyan modellt dolgozott ki, amely egyáltalán nem tolakodó. Vannak nagyon fontos és értékes javak, amiket pénzért lehet venni (ilyen például a ko-op küldetéseknél extra életet adó újraélesztő érme), de igazából nincs olyan mindent vivő fegyver vagy páncél, amit a gazdag játékosok azonnal megszerezhetnének. Valójában szinte semmilyen előnybe nem kerül az, aki pénzt költ, mint aki nem - a gyorsabb fejlődés, rang- és pénzgyűjtés komoly motiváló erő, de nem fogsz tőle könnyebben multi meccseket nyerni. Ez dícséretes, mert így sikerült megtalálni az egyensúlyt az ösztönző, de mégsem tolakodó, folyton pénzt követelő üzleti modellek határán.

Ezek után még mindig teljesen generikus, tucat FPS-nek tűnik a Warface, miért játszák mégis többmillióan, és miért van már e sorok írójának is több, mint 40 órája benne, az unalom legkisebb jele nélkül? Mert a fejlődési rendszer mellett a játékmenet az, ami egészen szórakoztatóra sikerült.

A játék tempója, dinamikája elsőre szokatlan és furcsa lehet, valahol a Call of Duty extrém gyors rohanása és a Battlefield sorozat lassabb, taktikusabb felépítése közé tehető, a játékmenet finomságai pedig csak sok ko-op küldetés alatt bújnak elő. A ko-operáció, vagyis az együttműködés itt nem üres duma: A négy kaszt (lövész, felcser, mérnök, mesterlövész) képességei és fegyverzete merőben eltérő, összedolgozásuk pedig kritikus fontosságú, a gépi intelligencia elleni küldetések ugyanis kőkemények, a főellenségek szinte irreálisan nehezek. Az ellenfelek buták, de lőni azt nagyon tudnak, és nagyon sokan vannak. Ez meredek kihívás elé állítja a kezdő játékosokat, de gyakorlással, a kasztok kiismerésével és megfelelő együttműködéssel minden nehézség leküzdhető. Ez az, ami kiemeli a játékot egy középszerű, "menjünk és lőjünk" típusú játék skatulyájából.

Ezeknek a lineáris küldetéseknek van még egyfajta old-school játéktermi felhangja is. Teljesítsétek őket minél kevesebb idő alatt, minél magasabb pontszámmal. A pályák hasonlóképp kiismerhetők, mint a régmúlt árkádok helyszínei, csak itt nem kanyarokat vagy ellenséges mintákat, hanem spawn pontokat fogsz megjegyezni egy idő után, és ha igazán sokat játszol, már előre tudni fogod, hogy igen, azon a háztetőn lesz majd egy mesterlövész, vagy a következő sarkon honnan lövik a rakétát.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a fegyverek ereje, hangja, visszahatása, vagyis csúnya angol szóval élve a gunplay (fegyverjáték) kifejezetten szórakoztató. Hangos fegyverropogás közepette szitává lőni egy elénk rohanó Blackwoodost, messziről fejbelőni az éppen minket célzó snipert, mind-mind olyan pillanat, amit a játék nagyszerű visszajelzésekkel jutalmaz - röviden öröm lőni a játékban, márpedig ha az alapmechanika jól működik, akkor nagy baj már nem lehet.

Ha működik. Sajnos a játék elképesztően problémás béta időszakon van túl, és nem tudni, hogy ezen a hivatalos megjelenés mit változtat a közeljövőben. A napi szinten visszatérő szerverproblémák a menüket csigalassúvá, a boltot használhatatlanná, a játékot gyakran játszhatatlanná teszik/tették, nem kevés bosszúságot okozva a játékosoknak. Hiába remek a koncepció, csak akkor működik, ha ezt a szerverek rendesen kiszolgálják, és ez sajnos csak ritkán volt eddig elmondható róluk. Alighanem sok idő kell még, hogy ne csak a játék, de a mögötte álló infrastruktúra is stabilan megállja a helyét.

Az immár számozás nélküli CryEngine remekül teszi a dolgát Xbox 360-on. Ennek a grafikus motornak eszméletlen jól áll ez a műfaj, nagyszerű bevilágítás, szép fény-árnyék hatások, teljesen hihető, öncélú csili-vili effektektől mentes textúrázás teszi nagyon hitelessé a helyszíneket, különösen a ko-op küldetéseken. A porzó, afgán földutakon szinte érezzük a Nap forróságát, a téglafal mintha valódi téglákból állna össze, a növényzet és a különböző tereptárgyak egészen közelről is szépek, nem nagyon látni elnagyolt részleteket. Persze a pályák kicsik, és nem is omlik ránk egy felhőkarcoló minden sarkon, de a taktikus, intenzív gyalogos hadviselés közelségét kiválóan átadja. Néhány kisebb grafikai bug csúfítja csak el a képet - villódzó textúrák a csapattársak ruháján, késve megjelenő textúrák betöltés után -, de az összkép ettől függetlenül nagyon, nagyon kellemes.

Ugyancsak dícséret illeti a remek - habár gyorsan önismétlővé váló - zenéket és a hangokat is. A fülünk mellett elhúzó töltények ijesztőek, a belénk csapódokat szinte magunkon érezzük, a gránátok pedig ebben a játékban valóban félelmetes, halálos erőt képviselnek, tompa robbanásaitól hamar megtanulsz majd menekülni.

Játék, mint szolgáltatás, tehát. A Crytek első próbálkozása egyáltalán nem mentes a gondoktól, köszönőviszonyban sincs a többi Xbox 360-as free-to-play játék stabil rendszerével. De feltételezve, hogy a technikai problémákat elhárítják a következő hetekben, egy egyszerű, néhol talán butácskán megtervezett, de addiktív és élvezetes FPS-t kapunk eredményül. Persze témájában és lehetőségeiben semmi újdonságot nem mutat, ez tény. Viszont az is tény, hogy egy ingyenes letöltéssel remek játszhatóságot, hosszan tartó fejlődési rendszert és valódi online multiplayer élményt kapsz - olyat, amit a legtöbb hasonló játék tizenezrekért nyújt. Az egész "csomag" egyértelműen ajánlható, ár-érték aránya pedig megkérdőjelezhetetlen. Ha a fejlesztők a jövőben is aktívan támogatják új játékmódokkal, pályákkal és egyéb finomításokkal, akkor pedig idővel ez méginkább igaz lesz.

7