Pac Man World 2 Re-PACTeszt

2022-ben volt szerencsém az előző epizód remake-jéhez, ami akkoriban annyira nem is igazán jött be. A PS1-ről átemelt játék borzasztó egyszerű végén fogta meg a 3D platformozást. Érződik, hogy a fejlesztőcsapat a PS2 generáció erejének, nameg a menet közben kiforrott zsánernek köszönhetően jóval szórakoztatóbb játékmenetet tudott letenni az asztalra.

A PMW2:Re-PAC ezt a második epizódot emeli tehát a rivaldafénybe, a végeredmény pedig több, mint élvezetes. Bár továbbra is erősen jelen van a múlthoz kötődő gyökérzet, valahogy mégis minden klappol, minden olyan kis tip-top formában áll össze.

Ebben a részben a mozgáskészlet megújulása mellett a terepek kialakítása is borzasztó sokat fejlődött. Pac Man agilitását fokozza a (javítsatok ki, ha tévednék) SNES-érában, a Kalisto Pac-játékaiban debütált pattogás, amely során, ha Pac kellő magasságba érkezik, a gomb ismételt lenyomásával "pattint" magán egyet. Ez a mechanika nem csak a szokásos ellenfél-eltaposás szempontjából válik be, de így tudjuk agilis módon pattogó labdaként terelgetni a sárga hőst. Ha az ugrási ív éppen tetején nyomjuk a gombot, Pac hatalmas magasságokba tud emelkedni, ezzel pedig a pályák általában speciálisabb szegleteibe rejtett gyümölcsök, vagy kapcsolók érhetőek el. Máskor eleve használnunk kell a pattogást (például a trambulinszerű platformokon), de csak feelingre is jó ritmust ad a játéknak, ha a terep bejárása közben lasztinak használjuk szegény párát.

Emellett Pac futni is tud, de ehhez külön gombbal kell előkészíteni a mozdulatot. Lényegében domboknál, vagy ugratóknál lehet ennek a mozdulatnak szerepe. Aztán ott vannak a különböző átalakulást szavatoló speckók, amelyeket már más platformjátékokban láthattunk, itt valahogy mégis olyan kellemes mindegyik lehetőséget kipróbálni, mi több, kihasználni a pályák elvárásai mentén.

A Pac Man World 2 Re-PAC esetében a pályák is baromi jól szinteződnek. Az első világon szinte játszi könnyedséggel lehet végigszaladni, aztán fokozatosan nő a kihívás. És bár a biomok tekintetében is minden a sablonok szerint zajlik, mégis változatosnak és kellemesnek fogjuk megélni a kampányban való haladást.

Ezeket a szinteket, vagy világokat, a központi hub köti össze, ahol szintén gyűjtögethetünk, na meg a világban talált trófeáinkat pakolhatjuk ki az elhelyezett pillérekre. Nem is gondoltam volna, de az új Kirby játékkal több téren is hasonlóság merült fel. A Gashapon nyerőgépekből PONTOSAN úgy gyűjtögethetjük a kincseket, mint a Kirbyben, sőt, még a pályákon elérhető nehezebb challengek (missziók) is a Forgotten Land felépítésére emlékeztettek.

Külön tetszett a játék hozzáférhetősége. A figuránk alatt mindig látjuk egy sárga karikával, hogy merre fog földet érni, ezzel a térbeli érzékelés kiválóan működik - lehet épp ez a fő oka annak, hogy mennyire sima az irányítás és a flow. Ebben rengeteget fejlődött a remake, a PS2 változat sokkal "lebegősebb", pontatlanabb volt ilyen szempontból, és talán itt érződik legjobban, hogy egy komplett remake-ről van szó, nem pedig egy új grafikával futtatott öreg kódról. Persze most is visszatér a klasszikus Pac Man mechanika, ahol hősünk a sárga gömböcöt befalva, ezáltal méretessé nőve, lezabálhatja a terepen grasszáló szellemeket, amolyan mini-labirintus formában. A bónuszok között nem csak rucikat meg gacha-cuccokat nyithatunk meg, hanem komplett "maze"-pályákat is, amelyek a csomag fénypontjaként maradnak meg ismét. Ezek klasszikus PM szintek, modern felfogásban. Imádom őket!

Mit lehetne még dícsérni a csomag kapcsán? (Mert, hogy kritizálni én nem szívesen kritizálok ebben az esetben.) A főnökök cukipofák, egyikük teljesen új formát kapott. Van coop (ahol az egyik karakter segít hősünknek), a gyűjtögetnivalók bár eleinte dedós kihívást kínálnak, később fel kell kötni a gatyót a gyűjtőszenvedély teljes kiéléséhez. És talán itt éreztem egy kicsit, hogy egy idő után már nem is fókuszálok annyira a játék collect-a-thon aspektusára. Egyszerűen nincs benne annyi. Persze másoknak lehet épp ez fog tetszeni.

Grafikailag bár semmilyen kiemelkedő dolgot nem produkál a játék (sőt, talán ez a legelmaradottabb része az egész kiadványnak), azért meg kell jegyeznünk, hogy az összkép művészi szempontból koherens, és még egy Steam Deck is 60 frémmel futtatja, a gép teljes kapacitásának töredékéből. Feltételezem, hogy a Nintendo Switch volt a közös többszörös, de ezt egyáltalán nem bántam. Pláne, hogy repülőúton is előkerült a játék.