The Rogue Prince of PersiaTeszt

Lehet hogy sokunknak ismerősen cseng a név, hiszen a játék early access változatban már korábban is elérhető volt. Idén Augusztusban azonban átlépett az 1.0 fázisba, ez pedig változásokat is hozott. A játék szépült, bővült és az irányítást is megvariálták kicsit. Elsőre ami szembetűnő az új művészeti irányvonal. A herceg és a karakterek mostmár levedlették lilás alapszínüket, és a színskála mostmár a valósághoz közelibb bőrszínre változott. A főellenségek sokkal részletesebbek és most már könnyebb többes számban hivatkozni rá, hiszen mostmár a teljes történet végigjátszható.

A kiindulás ugyanaz maradt, a naiv herceg döntésének köszönhetően a hun hadak megrohamozták Ktészipón városát, a herceg szülei pedig fogságba estek. A célunk kettős: megmenteni a családot és megmenteni Perzsiát. A fiatal herceg azonban többször is botladozik, és van hogy küzdelmeiben elesik. A halálba zuhanást azonban nyakéke folyamatosan megakadályozza, időhurokba taszítva a Herceget hogy folyton-folyvást megpróbálja helyre tenni azt, amit következetlen döntése eredményezett. Ezzel pedig el is érkeztünk a The Rouge Prince of Persia alapvetéséhez.

Hiszen a nevéhez híven a játékot nem egy lineáris történetben ismerjük meg (mint ahogy a The Lost Crownban), hanem helyette runokra feldarabolt rougelite játékot kapunk. Itt a “lite” megnevezés szerintem a fontosabb tényező, mivel vannak olyan elemek a játékban amik két run között átvihetőek, viszont a fegyverek és a fejlesztések nagy része ott porlad el az idővel, ahol azt veszni hagytuk. A legyőzött szörnyek lelkeket is dobnak, ezeket két pálya között eltehetjük, vagy pedig a gyűjtőjét feltörve még többet vihetünk belőlük tovább az előttünk álló pályarészben. Ebben az esetben csak akkor van baj ha fűbe harapunk, mert amit nem tettünk el az mind megy a levesbe.

Két menet között azonban mindig visszatérünk az alaptáborba, ahol fejlesztéseket vásárolhatunk lebankolt lelkekért, emellett pedig XP rendszer is van a játékban, amely pontok további bónuszokat adhatnak nekünk a runokhoz (plusz élettöltés, vagy akár többszöri megmenekülés a halál torkából). Ezeket az elemeket sokat lehetne még lamentálni, azonban ha a Hades bármelyik részével játszottunk már, akkor igazából itt is ugyanazzal a találkozunk, csak más köntösben.

És itt érünk el ahhoz a problémához, amit a játékban már az elejétől fogva éreztem. Az Evil Empire játéka nagyon sok elemben hasonlít a Dead Cellsre. A játékmenet során folyamatosan azt éreztem, hogy egy jó rougelite pereg a szemem előtt, azonban a mechanikai allűrök miatt folyamatos hiányérzet is jelen volt bennem. A herceg fegyverei és egyes szörnyek is teljesen úgy viselkednek mintha egy másik Dead Cells iterációval játszanék, csak itt most falon is futhatok, meg néha az idő máshogy tekeredik. Lehet hogy a negatív szájízt az hozza számomra, hogy volt lehetőségem játszani a játék elődjével. Ha azt leválasztanám, akkor azt kell mondjam hogy a The Rouge Prince of Persia egy kellően addiktív, jól ritmizált rougelite játék. A bossharcok elsőre nagy kihívásnak tűnnek, sokadjára már azok is könnyeden teljesíthetők és ha már spirálozódásról beszélünk, akkor érdemes azt is megjegyezni hogy a teljes történetért áhítozó játékosoknak is akarva-akaratlanul vissza kell tekerni párszor az idő kerekét, mert ha mindent látni szeretnénk, akkor egy végigjátszás nem biztos hogy teljesen elég.