The 9th CharnelTeszt

A The 9th Charnel középpontjában egy Michael J. Jones nevű genetikus áll, aki néhány kollégájával épp egy vadasparkban végez kutatásokat, amikor szörnyű baleset éri. A tudósok autója lesodródik az útról egy szakadékba, és bár főhősünk szerencsésen túléli a becsapódást, és a lángoló roncsból is ki tud mászni, az igazi megpróbáltatásai természetesen csak ezután kezdődnek. A fák között ugyanis egy elfeledett város bújik meg, melynek a lakói arra kárhoztattak, hogy itt éljék le az egész életüket, távol mindentől és mindenkitől, és nagyon úgy tűnik, hogy immár Michael is osztozni kényszerül velük ezen a sorson…

A fenti felütés ugyan nem a legeredetibb, de így is akad benne nem kevés lehetőség, sőt kellő mértékű nagyvonalúság mellett azt is mondhatjuk róla, hogy hellyel-közzel a Silent Hill hangulatát idézi. A magára hagyott, mindenki által elfeledett város elsőre izgalmas helyszínnek tűnik, ahogy az is tagadhatatlan, hogy a történetnek minden rövidsége ellenére is sikerül felvillantania pár érdekes témát és karakterívet, melyek jobban kidolgozva még egy nagyobb lélegzetvételű pszichológiai horrorban is megállnák a helyüket.

A gond itt nem is a sztorival, hanem annak prezentálással van. Legyen szó akár az információadagolásról, akár a dramaturgiai ívről, a The 9th Charnel minden aspektusán érződik, hogy Saikat Deb még nem szerzett kellő rutint a történetmesélés terén. A párbeszédek brutálisan túl vannak írva, és triviális témákat feszegetnek, a legtöbb csavar már jó előre kitalálható, az átvezetők pedig indokolatlanul hosszúak és szájbarágósak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a karakterek mozgása és arcanimációja is roppant elnagyoltra sikeredett, akkor kijelenthető, hogy bár a játék sztorijába akad potenciál, a kivitelezés minősége miatt igen nehéz ezt észrevenni és értékelni.

Amíg a The 9th Charnel narratív szempontból leginkább a Silent Hillhez hasonlítható (nagyon nagy jóindulattal), addig a mechanikákon az Outlast befolyása érződik (ismét csak nagyon nagy jóindulattal). A játék javában fegyvertelenül kell bolyonganunk az egyes pályákon, a nyakunkba szakadó szörnyűségekkel pedig nem tudunk megküzdeni, így az egyedüli járható utat a menekülés és a bujkálás jelenti.

Látatlanban ez se tűnik egy rossz koncepciónak, az ördög azonban a sztorihoz hasonlóan a részletekben rejlik. Az ellenfeleink mesterséges intelligenciája ugyanis a legjobb esetben is megkérdőjelezhető, így sokszor azt se veszik észre, ha a szemük láttára bújunk be egy szekrénybe vagy egy ágy alá. Az első pár találkozásnál persze még működik a feszültség, azonban hamar rá fogunk jönni, hogy amíg bármilyen rejtekhely akad a közelünkben, addig szinte legyőzhetetlenek vagyunk. Ennek a felismerésnek hála a feszült macska-egér játék rövid úton unalmas kuporgásba torkollik, ahol nincs más dolgunk, mint betonbiztos rejtekhelyünkön lapulva kivárni, hogy a vérünkre pályázó rémségek odébbálljanak.

A helyzeten az se segít, hogy az utolsó pár pályán egy pisztolyt és egy sörétest is kapunk, amikkel megvédhetjük magunkat. Előbbi nem nagy szám, erőben és pontosságban is hozza azt a szintet, amit egy ilyen játéktól látatlanban elvárnánk, az utóbbi viszont lényegében egy szteroidokon nevelt AA-12. Tizennyolc töltényes tárával, automata tűzgyorsaságával és villámgyors újratöltési sebességével ez a puska fél pillanat alatt szétszed mindenkit, aki csak az utunkba kerül, így onnantól kezdve, hogy megszerezzük, a The 9th Charnel minden félelmetessége megszűnik, és a program suta pszichológiai horrorból nagyon fapados akciójátékká avanzsál.

Végezetül érdemes lehet még a fejtörőkről is beszélni, ugyanis azokból is került néhány Saikat Deb alkotásába. Ezek jó része nem sok vizet zavar, és gyorsan teljesíthető, akad azonban néhány, melyekre ráfért volna még minimum egy átgondolás. A feladványok megoldásához szükséges tárgyak néha valami elképesztően beleolvadnak a háttérbe, még úgy is, hogy maguk a helyszínek nem kimondottan részletesek, és az se a legszerencsésebb, hogy többször is úgy kell megdolgoznunk a továbbjutásért, hogy oda-vissza sétálgatunk két pont között az amúgy statikus pályán.

A fentiek fényében a The 9th Charnel nem ajánlható nyugodt szívvel senkinek. A játékon kétségkívül érződik, hogy a készítője megpróbált valami maradandót alkotni vele, ám ez végül sajnos nem sikerült neki. Az egyfejlesztők projektek nagy hátulütője, hogy napjainkban egyetlen ember már bajosan tudja egy ilyen nagyszabású(nak szánt), 3D-s és realisztikus grafikájú program minden aspektusát kiemelkedőre vagy akár csak korrektre megcsinálni, és ez érződik itt is, legyen szó akár a gyenge írásról, akár a fura arcanimációkról vagy az igencsak átgondolatlan játékmechanikákról. Saikat Deb alkotásában kétségkívül akad pár izgalmas ötlet, de az összkép így is inkább lelombozó, mintsem bármi más.

PLATFORM PC KIADÓ SOEDESCO FEJLESZTŐ SAIKAT DEB MEGJELENÉS 2026. január 30. ÁR 20 EUR