Xbox Series X|S: visszafelé kompatibilitás

Xbox Series X|S: visszafelé kompatibilitás

sQrNagy Csaba2020.10.13. 18:45

“Megőrizni és feljavítani azt a többezer játékot amit ismertek és szerettek, vagy még csak most fogtok felfedezni - ez volt a fő célunk a visszafelé kompatibilitáson dolgozó programunk 2015-ös indulása óta. Az eltelt évek leckéi és sikerei után csak az idei évben 500.000 órát töltöttünk a négy generációnyi Xbox tesztelésével, hogy felkészüljünk az Xbox Series X és Xbox Series S érkezésére.”

Peggy Lo, az Xbox kompatibilitási programjának vezetője egy részletes bejegyzésben taglalta a next-gen Xbox konzolok lehetőségeit. Négy generáció több ezer címe fog natívan futni az új hardvereken, kihasználva annak minden erejét. Nincs “boost mode”, nincs órajel visszavétel, csak az új CPU, GPU és SSD teljes igénybe vétele. Valahol magasabb felbontás. Máshol gyorsabb képfrissítés. Na meg mindenhol villámgyors töltések!

Auto HDR

A modern játékok legtöbbje implementálja ma már a high dynamic range lehetőségét, ami sokkal szélesebb skálát kínál a fényeknek és a színeknek. Ezzel egy élénkebb, kontrasztosabb, élettel telibb képet kapunk, mint a hagyományos SDR tartalmak esetében. A régebbi játékok azonban nyilván nem voltak felkészítve az akkor még ismeretlen technológiára. Ezen segít a Microsoft Auto HDR megoldása, ami rendszerszinten avatkozik be a folyamatba és lehel új életet az egykori klasszikusokba. Az automatikus HDR funkció alapvetően minden kompatibilis játék esetében elérhető lesz, de a Microsoft bizonyos esetekben letilthatja annak használatát, ha úgy érzi, hogy a módszer nem a várt eredményt nyújtja.

4K felbontás

Az Xbox One X konzolokon megismert Heutchy módszer természetesen a következő generációs konzolokon is tovább folytatja áldásos tevékenységét. A kiválasztott címek esetében ezért például az Xbox 360 által kipréselt 720p, vagy az eredeti Xbox 360p felbontása helyett natív 4K renderelést kaphatunk majd. A támogatott játékok listáját később osztják majd meg.

A 16x anisotropic textúra szűrés viszont az előddel ellentétben most szinte minden játék esetében elérhető lesz, ezzel egy sokkal tisztább képminőséget biztosítva.

Dupla akkora képfrissítés

A Microsoft emberei új módszereket fejlesztettek ki arra is, hogy ne csak a felbontást lehessen megnövelni, de magasabb képfrissítésre is rábírhassák a régi játékainkat. Bár ez egyelőre nem sok cím esetén lehetséges - számos esetben a fizika és az animációk a képkocka számhoz vannak kötve -, az eddig kapott eredmények ígéretesek. A fenti mozgókép például a Fallout 4-et mutatja Xbox Series S konzolon, amivel a megszokott 30FPS helyett stabil 60 képkockát tudtak varázsolni a képernyőkre másodpercenként.

Kellemes adalék a fentiekhez, hogy az Xbox 360 konzolokon anno Gold előfizetés mögé zárt mentéseinket ingyen áthozhatjuk mostantól a következő generációs konzolunkra - az Xbox 360 óta a Microsoft masináin nem volt már szükséges ehhez semmilyen előfizetés.

“A kedvenc játékaid megtartanak mindent úgy, ahogy azt az eredeti fejlesztők elképzelték. De közben továbbfejlődnek és izgalmas új lehetőségek nyílnak meg előttük. Nincs szükség arra, hogy visszanézz, mert a játékaid veled együtt lépnek tovább az Xbox új generációjába.”

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

2 órája

Puyo Puyo Tetris 2S

A Puyo Puyo Tetris crossover koncepció nem ma fogant, de a SEGA úgy döntött, hogy a Nintendo Switch 2 launch-ot megtolja a PPxT második részének speciális kiadásával. Lássuk, hogy mire jutottak!

1 napja
2

Csöndes zárás - ez történt pénteken

Benne: Silent Hill f, Cronos: The New Dawn, Borderlands 4, Streum On Studio, Devil May Cry 5.

2 napja

Czicza Ádám: A Bíbor Úrnő árulása

Egy újabb magyar szerző kötetével folytatjuk a lapozgatós játékkönyveket bemutató sorozatunkat. A főhős Te vagy - lapozz hát!

2 napja
2

Régi klasszikusok visszatérése - ez történt csütörtökön

Benne: Silent Hill, Still Wakes the Deep, Metal Gear Solid Δ: Snake Eater, Edens Zero, Postal 2 Redux, Raidou Remastered: The Mystery of the Soulless Army.

3 napja
3

The Alters

A világűr magányában számos sci-fi hős találkozott már önmagával, a The Alters azonban páratlan módon illusztrálja, hogy egy “csipetnyi” bázis menedzsment mennyi finomsággal és megtermékenyítő gondolattal tudja felturbózni az alteregós és egzisztenciális filozofálást.

3 napja
5

Mario Kart World

A Switch 2-vel egy időben slisszant át a startvonalon a Nintendo Mindent Járó Malmocskája, mi pedig felkaptuk az akapulkó ingeket és a magnót a különleges zenéhez és elhúztuk a belünket Denevérországba.

3 napja
27

PlayStation Game Catalog: júniusi érkezők

Premier címként érkezik az FBC: Firebreak, majd úgy tűnik picit nyugodtabb időszak következik a Days of Play lezártával.

4 napja

Jól fogy a Switch 2, leépít a Bend - ez történt szerdán

Továbbá: Death Stranding 2: On the Beach, Street Fighter 6.

4 napja
11

Nintendo Switch 2 Welcome Tour

A Nintendo érdekes és úttörő formáját választotta a Switch 2 képességeinek bemutatására. A Nintendo Switch 2 Welcome Tour több mint kézikönyv, kicsit kevesebb mint teljes értékű videojáték.

4 napja
12

Sonic X Shadow Generations: a Nintendo Switch 2 változat

A Sonic X Shadow Generations már szép köröket futott a jelenlegi és az előző generációs konzolokon is. Most megnéztük, hogy a Switch 2 nyitókínálatának darabja milyen érzelmeket kelt, és hogyan muzsikál az új masinán.

4 napja
8

Galéria: így pózolt nekünk a Nintendo Switch 2

Lekaptuk a gépet valamint a legfontosabb kiegészítőit. Vagy ő kapott le minket a lábunkról?

5 napja
4

Generációs ugrás? Ennyit tesz a Zeldákhoz a Nintendo Switch 2

Zeldával indítani egy új Nintendo gépet sosem bizonyult szerencsétlen dolognak. Kettővel meg aztán pláne nem. Itt van hát az elmúlt évek két legnagyszerűbb sandbox játéka, szebb, jobb, extrásabb változatban.

5 napja
12

Mit tudunk a ROG Xbox Ally-ról?

5 napja
30

Nintendo Switch 2: mindent egy helyen

6 napja
13

Fast Fusion - a Switch 2 által fűtött forrófúzió

Ha gyerekként hajnalig bámultad a tévé képernyőjét SNES-es F-Zero társaságában, később PlayStation konzolon a Prodigy Firestarter zenei aláfestése mellett gyűrted a Wipeout 2097-et, ez a te játékod lesz!

6 napja
25

Heti megjelenések

7 napja
12

Xbox Games Showcase 2025 nyár

7 napja
156

Nintendo Switch 2 hardverteszt: a népkonzol újratöltve

Gerincre vágtuk a tesztpadon a nagysikerű Nintendo Switch második eljövetelét: ez az első benyomásunk a következő népkonzolról, amely lehet hogy már nálad is ott figyel.

8 napja
37

Street Fighter 6: Years 1-2 Fighters Edition

Kezdődjék a Switch 2 tartalmak bemutatása a Gamer365 felületén. A nyári fesztivál most a Nintendo játékosok számára picit mást jelent - lássuk is az első pofonokat... pontosabban az első fecskét!

8 napja
15