Mario Kart WorldTeszt

De mit esznek ennyire ezek a népek a Mario Kart-on, amikor megmondták nagypresztízsű zsurnaliszták, hogy ha egyet láttál, akkor mindet láttad? (Aztán mondd csak, fifát láttál-e már?) Hogy tévedhet 75 millió légy? A titok viszonylag egyszerű: megveszi papa-mama gyerekeknek, mert cukik a gombász karakterek és örülnek, hogy leköti őket amíg tudnak valami egészen mást csinálni. De megveszi papa-mama magának is, hogy aztán a családi idillbe kedvesen beköltöztessék a cukormázba csomagolt válóokot. Tetszik vagy sem: 75 millió bepörgött “papa-mama-gyerekek” száguldanak eszetlenül a Nintendo-álom fellegvárában.

Mert azt gondolod, de jó, gokartozunk egyet, mi baj érhet - és még az alapszinten a hendikeppelt / leszedált gépi ellenfelekkel szemben működik is, és úgy érzed: te vagy a király. Majd felmész online és szembejön a valóság. És még csak nem is dudál. Te pedig felkiáltasz: “Let’s-a-go!” - és frontálisan belehajtasz, mint egy önjelölt bajszos olasz kamikázebárány. Lenyomsz 15 versenyt, 15 kudarccal, 15 megaláztatással. Könyörület nincs, csak gyerekek, akik gyorsabbak nálad és felnőttek akik megpróbálják túl komolyan venni. Aztán egyszer végre úgy alakul valami furcsa véletlen folytán, hogy beelőztél mindenkit és már kezdenéd nyeregben érezni magad… előtted a cél… majd hirtelen pittyegés szakítja félbe a diadalmámorod és három piros teknős száguld bele a hátsódba, egy kék robbanó felülről majd megkoronázza mindezt egyfajta “mennyből az angyalként” egy villám, csak úgy a pikantéria maximalizálása jegyében. Miközben te épp a földön vergődsz, mindenki szépen becsordogál melletted a célba - odagurul melléd egy vörössapkás démon és a füledbe súgja: “Its-a-me, traumario!”. Először nevetsz (kínodban), aztán sírsz, majd elindítasz még egy pályát. Röviden: ez a Mario Kart.

Nade mit kapunk a szép új konzolunk mellé az impozánsan hangzó “World” alcímű epizódtól? Egy újabb DLC, skinpakkokkal? Nyolc új pálya, plusz a Coconut Mall megint, de ezúttal éjszaka? Bármilyen hihetetlen, az újabb és újabb Mario Kart-ok igyekeztek mindig valami komoly pluszt hozni azon kívül, hogy nyilván vannak új pályák meg karakterek. Ezúttal viszont olyan nagygenerált kapott a sorozat, amihez képest az eddigi beavatkozások laza olajcserének bizonyulnak.

A vezetésélmény és az új driftmechanikák talán a legfontosabbak: versenyződ ezúttal nem csak a kanyarokban gyilkolhatja a gumikat némi plusz turbóért cserébe, hanem egyenesben is aktiválhat egyfajta lendület-töltekezést, aminek köszönhetően falra tudsz “szaladni”, oldalra kiszaltózva kikerülheted a feléd küldött jóindulatú teknős-áldást vagy különféle korlátokra, csövekre felpattanva csúszkálhatsz, mint egy beszpídezett Tony Hawk. A versenyek ezek hatására feszesebbek lettek, változatosabb eszköztáradnak köszönhetően pedig sokszínűbbek. Sokat látott gombász-versenyzőként néha rendesen bajban vagyok a beidegződéseimmel: az új mechanikák használata erősen ajánlott ha szeretnél releváns maradni, bennem meg mélyen vannak már kódolva a “kanyart látsz, driftüjjé menten” reflexek - amik jelen esetben már nem feltétlenül a legeredményesebb megoldások.

És természetesen itt vannak az új pályák, amik teljesen más megközelítéssel épültek fel, mint korábban. A Nintendo fogta a Mario Kart múltját, beledobta egy turmixgépbe, finomra aprította, majd mint egy epoxival dolgozó asztalos-művész, fellocsolta vele a jövőt. A pályatervezők úgy dolgoztak, mint amikor a kísérletező tréfás kedvű fúziós jazz zenekar ismert dalokból kotyvaszt komplex medley-ket (gyk.: dalfüzéreket) a saját stílusukra átformálva. Nem érted a képes beszédem? Fordítom: ha veterán mariokarterként hirtelen deja vu-d szottyan, mert jött egy-egy pályarész, ami valahonnan ismerős, ne légy meglepve. Lehet hogy tök máshogy néz ki, lehet, hogy csak a kanyarokra reagálva az izommemóriád jelez vissza, hogy ilyennel már volt dolgod, de a lényeg, hogy az eddig ismert Mario Kart világ (!) krémje ott lapul a textúrák mögött, mint Kőmíves Kelemenné (leánykori nevén Barack Jolán) az elvarázsolt kastély falai között. Olcsó újrahasznosítás vagy kreatív sziporkázás? Neeem, semmiképp sem az előbbi, jómagam legalábbis minden aprócska részletet/hommázst/régi motorosoknak szánt kedveskedést nagyra becsülök. És aki él-hal a mindenféle elrejtett kis elkerülőutakért, medvecsapásokért (mcmacko?), rövidítésekért az különösen imádni fogja a Mario Kart World aprólékosan felépített pályakomplexumait.

A már megszokott grand prix és battle módok mellett megjelenik két új lehetőség: a Knockout Tour és a Free Roam. Az előbbi egyfajta Mario Kart battle royal: 5-6 pálya van egybefűzve, és minden átjárónál/checkpoint-nál egyre kevesebb versenyző gurulhat át. Ennek köszönhetően az átjárók előtt a feszültség tapinthatóvá válik és az eddig sem laza verseny átcsap túlélési küzdelemmé. Szóval ha valami hiper intenzív szíverősítőre vágysz, akkor most megkapod. Ezzel szemben a Free Roam egy laza kis autókázás a MK World hatalmas nyílt világában. Kicsit talán túlságosan is laza, de a nagy adrenalin fröccsök után jól esik egy kicsit céltalanul lófrálni. Na jó, nem teljesen céltalanul: a világ tele van apró kis küldetésekkel - bár különösebb jutalmazás nem jár értük. Másfelől ha a szívedben hordozod a gomba királyságot, Mario játékokon szocializálódtál, akkor egy csomó számodra kedves helyszínt beautózhatsz, rengeteg klassz melódiát felidézhetsz, szóval már ezért megéri.

Mario Kart Horizon

Honnan ismerős ez a Free Roam?