Csónak, emberek, csillagok...

Hatalmas csattanás majd döbbent csend. Az első ilyedtségtől magához térve a csengő után nyúl. végignéz a felvonó apró kabinjának másik két utasán, és tovább nyomja a csengőt. Hirtelen távoli hang hallatszik, van remény. Elengedi a csengőt és türelmetlenül vár, nem tehet mást. Új csengetés töri meg a csendet, gyorsan a zsebe után kap, és elolvassa az üzenetet. Egy találkozó időpontjáról szól, alig fogja fel, jóval idegesebb most annál. Motoszkálás hallatszik majd a nyikorgó vasajtó szabad utat enged fogjainak. Morog pár hálálkodó szót megmentőjüknek, majd siet a buszmegélló felé. Ezúttal szerncséjük van, még nem késő. Int társainak és lassan elindul visszafelé. Ekkor jut eszébe az üzenet, melyre korábban szorult helyzetében alig fordított figyelmet. Megáll és elgondolkodik. Fáradt, másnap korán kel, de ugyanakkor menne is. Végül mint az lenni szokott, az érzések diadalmaskodnak a józan ész felett. Megérkezvén csak páran vannak ott, de ez is jóval több mint elég, hogy a fáradtság és a negatív gondolatok tovaszálljanak. Lassan eluralkodik a jókedv, szinte észre sem veszi a közben elsuhanó órát mire a többiek megérkeznek. Valamivel később már a tóparton áll. A küzd a természet bosszantó vérszomjas teremtményeivel, miközben követi a többieket. Lassan megérkezik az uticélhoz. A hatalmas csónak puszta látványa is kellemes érzéssel tölti el. Beszáll, mint mindenki más, és megkezdi útját kifelé a nádlabirintusból. A kis tó közepén lassan abbamarad az evezőcsapkodás. A csónakból hangos nevetés hallható. Egy darabig. Azután elcsendesedik a társaság. A látvány, és a természet hangjai uralkodnak. Meg persze a gondolatok. Jó itt, nagyon jó. Ebben a pillanatban sehol sem lenne szívesebben. Örül, nagyon örül hogy itt lehet, hogy gondoltak rá. És főleg annak, hogy van még a világon egy maréknyi, ha nem is több, aki képes vele együtt élvezni az efféle pillanatokat, akiknek egy vidám éjjszaka nem egy kissebb vagyont érő alkoholgőzös bulit jelent. Nézi a holdat, a csodás és hatalmas holdat. És a csillagokat. A megszámlálhatatlan sok csillagot. Ott a tó közepén valahogy sokkal több van, és sokkal fényesebben ragyognak. Vagy talán a rohanó városban egyszerűen csak nem figyel oda erre? Nem tudni. Úgy érzi egy örökkévalóságig képes lenne elnézni őket. Aztán fölébred éber álmából, keze a vízbe ér. Apránként megtörik a csend, a vidámság hangjai ismét megtöltik a csónakot.Későre jár, ideje visszaindulni. A sötétben nem találnak vissza, de még bolyongással töltve is élmény minden perc. Végül megvilágosodik a cél, a kis csapat partot ér. Még egy rövid kitérőt tesznek a közeli domboldalra, onnan úgy érzi talán meg tudná érinteni a csillagokat. Visszafelé végignéz a többieken, félálomban vannak mindannyian, de tagadhatatlanul boldogok, mint ő. Világos van már mire hazaér, az ébredéstől már csak órák választják el. Reggel bemegy a céghez, leül a helyére. Nyitott szemmel alszik, ébren álmodik. Csónakról, emberekről, csillagokról...