Arika2007.09.10. 16:07

Weeeeeeeeee ^^

Már egy hete suliba járok és ma voltam az első gyakorlatomon! ^^

Tök jól éreztem magam (legalább ma, nem hiszem, hogy mindig így lesz XD). Szóval egy hete kezdődött a cukrász suli. :) Tulajdonképpen tök jó! ^^ Jó, persze, van néhány nehezebb tantárgy, például az élelmiszertan, ami ugye a biológia és a kémia tovább fejlesztett alakja. :D Aztán angolból első hétre feladták a könyv első 38 oldalát, hogy tanuljuk is meg, mert, hogy szódolgozatot írunk belőle két hét múlva. Na puff. Aztán ott a gazdaságtan, amelyben érvényesíteni tudom közgáz ismereteimet, bár nem sok sikerrel (sose voltam jó közgázból). XD

Aztán ma mentem a gyakorlatra. A Zserbó sütődéjébe osztottak be. ^^ Habár azelőtt soha nem hallottam róla, most már egészen kedvelem. :D Eligazítottak, mondták, hogy lehetséges fizetést is fogunk kapni, meg mindennap kapunk ebédet, miután befejeztük a munkát. :P S egész nap sütivel tömtek. ^^" Szóval már kissé herotom van a süteményektől (teasüti RULLZ!), de még mindig imádom őket. ^^ Ma pl. aszalt gyümölcsöket dobáltam a sütikre, aztán csokiba mártogattam őket. Pepecselös munka, de én elszöszmötöltem vele. XD

Meg kell csináltatnom a bankkártyámat... -.-

p34c3
Marvel's Deadpool VR

9 napja
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5

Necroman Mk2
The Swapper

2025.06.25.

Fabri
Japán gamer szemmel

2025.06.21.
13