Hellfrost2007.09.13. 14:00

Handheld találkozó

Érdekes gondolatot szült tegnap egy kajálás...

Úgy alakult, hogy volt egy kis dolgom a nagyvárosban (pesten) Meló után nagy rohanás ki a vonatra, leültem szépen, majd némi bosszankodással kellett tudomásul vennem, hogy leghűségesebb társamat otthon hagytam épp most, mikor a legnagyobb szükségem volna rá. Szépen elmeredtem a gondolataimban, de azért zavart a dolog. Megérkeztem elintéztem amit kell, majd beültem egy Buger King-be, fehérváron olyan nincs, gondoltam kipróbálom. Még mindig a PSP járt a fejemben, épp az ilyen helyzetek miatt vettem főleg, erre otthonhagyom. Majd valahogy továbbvittem a gondolatot, már rég érett a fejemben hogy kéne egy jó kis gamer találkozó, ahol nagyokat lehetne játtszani. Persze nem egyszerű elintézni, a gépek meg a TV-k is kellőképp terjedelmesek, meg ugye kéne egy nagy hely is, költség is volna rendesen, amit nem volna szép a közönségre hárítani ha egyáltalán lenne. Aztán a gondolat keveredett az előbbi elmélkedéssel, és megjött a szikra, Handheld party! A fentiek mind megszűnnek, ha így gondolkozunk. Lehetne egy kijelölt nap, egy város, legyen mondjuk pest, azon bellül viszont kötetlen, meg lenne egy telefonszám, amelyiken a később bekapcsolódók lokalizálhatnák a keménymagot, amely viszont tettszés szerint vándorolna, hisz ezt adja egy kézikonzol, a szabadságot! Lehetne nagy hálóparty, beszélgetés, ki mit szeret, és mit szeretne, jönet régi, jöhet új, minden ami hordozható, lehet jönni fél órára, vagy egész napra, ahogy tettszik. A lehetőségeknek csak az akkumlátorok szabhatnak határt. Vélemények? Hogy tettszik az ötlet? Van aki jönne?

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7